A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-12 / 15. szám
Színjátszó seregszemlénk után ftarta Lajos Szerelem című színmüve első és negyedik felvonásának egy-egy jelenete ACSEMADOK népnevelő tevékenységének egyik legfőbb érdeme a műkedvelő színjátszás fejlesztése. E téren kifejtett munkásságát az évenkint megtartott országos szemléken mérik le. Ezekre a jubileumi év színjátszó szemléje teszi fel a koronát, éspedig azért, mert azok az egyszerű falusi és városi dolgozók, akik nemrégen még azt sem tudták jóformán, mi az a színjátszás, az idei versenyben olyan tudásról tettek tanúságot, hogy — a bratislavai rádió magyar osztályának főszerkesztője szavai szerint — nem egy hivatásos színjátszó együttesnek lehetnének versenytársai. Az idei színjátszó szemlén négy kerület tizenöt színjátszócsoportja mérte össze tudását. A szemle érdekessége az volt, hogy az öttagú bírálóbizottság nem a darab mondanivalóját, hanem inkább a rendezést, a beszédkultúrát és a művészi tolmácsolást értékelte. Ezeknek a szempontoknak legszigorúbb megbírálása alapján került be aztán az országos döntőbe a kassai és a komáromi szlnjátszó-csoport, továbbá a CSEMADOK központi bizottsága vándorserléfcének tavalyi nyertese, a CSEMADOK lévai helyi csoportjának műkedvelő gárdája. Az előadott műfajok különbözőségére jellemző, hogy a kassaiak operettel, a komáromiak prózai színművel, a lévaiak pedig szatirikus vígjátékkal léptek fel. Az országos döntöt a tavalyi nyertes tiszteletére Léván bonyolították le. Március 7-én a komáromiak Barta Lajos Szerelem című színművét, március 8-án a kassaiák Csizmarek Mátyás Boci-boci tarka című operettjét és március 22-én a lévaiak Tudor Musatescu szatirikus vígjátékát, a Titanic keringőt mutatták bé. A három bemutató mind a szakemberek, mind a színházat zsúfolásig megtöltő közönség körében igen nagy elismerést váltott ki. S hogy mennyire dicséretes művészi teljesítményt produkált mind a három műkedvelő csoport, legjobban az bizonyítja, hogy a győztes komáromiak és a harmadik helyre sorozott kassaiak között mindössze 43 pont különbség volt. A komáromiak főként fejlett beszédtechnikájuk, jó alakábrázolásuk és kitűnő maszkirozásuk miatt kapták a legtöbb pontot. Színészi teljesítményüket a kölelenet Musatescu Titanic keringőjének második és harmadik felvonásából zönség nagy tapssal jutalmazta. Több műkedvelőjük, mint pl. Cibulka Gabi bármelyik hivatásos színháznál is megállná a helyét. A lévaiaknál a rendezés újszerűsége, a kosztümök eredetisége és a jő maszkirozás érdemelte ki a legnagyobb elismerést. A csupán körfüggönyökre épített szimbolikus, úgynevezett jelzéses díszletezés például olyan úttörés volt a csoport rendezőjétől, amelyet feltétlenül utánozni kell többi színjátszó-csoportunknak is. Kár, hogy a szereplők néha vétettek nyelvhelyességünk szabályai ellen, s ezenkívül sokszor nagyon operettlzűen tolmácsolták a darab mondanivalóját. A kassaiak közül különösen Antal Pál, Kostyánszky Katalin és Kriszt Károly játéka tetszett a közönségnek. A bíráló bizottság döntése igazságos volt. A szigorú bírálat minden dicséretnél jobban bizonyltja, hogy a CSEMADOK helyi csoportok színjátszói ma már nemcsak, hogy leküzdötték a nehézségeket, de teljesítményük a komolyabb igényeket is kielégítheti. A CSEMADOK színjátszóinak országos szemléje azonban tanulságul is szolgálhat. Nem egészen volt helyes a versenyrendezés formája, mivel kerületenként csakis egyetlen csoport juthatott be a döntőbe. Igy fordulhatott elő aztán, hogy a nyitrai kerületből kiesett a kitűnő érsekújvári csoport; olyan kerületből pedig, ahol sokkal gyengébb a színjátszók színvonala jóval gyengébb együttes került be a kerületi elsők vetélkedésébe. A jövőben a CSEMADOK Központi Bizottsága a szocialista dráma fesztiválját rendezi meg, melyre a központ, illetve a kerületi titkárságok jelölik majd ki az ország legszínvonalasabb és legtehetségesebb CSEMADOK színjátszó-csoportjait. Mindent egybevetve: az .idei országos szemle a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete tlz éves munkájának eredményességét bizonyította. Sok szépet láttunk a színjátszóktól és sok műértést tapasztaltunk az egyszerű dolgozókból álló lelkes közönség részéről. -nj-