A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-22 / 12. szám

Jfrl/l/O/űtá/S t Sd/oS^Ci/n^cU Sajószárnyán járok. Az utca néptelen, hiszen a férfiak munkában vannak, vagy ügyes-bajos dolgaikat intézik Tornaiján, a járás székhelyén. Ki-kisandít a nap az ég szürke fátyla mögül, de fénye gyenge, olyan, mintha valami bádoglemezről verődne vissza. Egy ideig tünődye álldogálok, s aztán elindulok Reményi József portája felé. A házigazda éppen ebédel. Rőzsásarcú, keményhangú ember. Ötvenöt esztendős. Szeme tiszta, mint az erdei források — nyilt, őszinte lélekről tanúskodik. Felesége a hokkedlin ül, lábánál zsömleszínú kutya sündörög. — Az elején kezdje, Józsi bátyám — mondom, mert tudom, hogy alapító tagja volt a Csemadoknak. ' — A legelején? — néz rám a tányér mellől. — Igen. Leteszi a kanalat, s az ajtó üvegén keresztül kinéz valahová, igen messzire. — Tizenötéves koromban már vöröskatona voltam. Csönd. Elhelyezkedem a díványon. Ha nyár volna, a légyzümmögés is zajnak tűnhetne. Huszonkettőben a május elsejei felvonuláson ő vitte végig Tornaija utcáin a vörös zászlót. Urasági inas volt, gazdája másnap maga elé rendelte, s közölte vele, hogy el van bocsátva. Sarkon fordult, s kemény léptekkel távozott. Reményi' József kislányával Az eset nem vette el a kedvét a pártmunkától. Huszonkilencben megalakította Sajószárnyán a helyi pártszervezetet. Maga köré gyűjtötte a megbízható embereket. Abban reménykedtek, hogy ténykedésük idővel forradalmi megmozdulásban csúcsosodhat ki. A gömörhorkai sejthez tartoztak, oda jártak gyűlésre. Steiner Gábor is megfordult a faluban, szavai erőt öntöttek Reményi bácsiékba. A forradalom nem jött, de Reményi József lankadatlan erővel dolgozott tovább, legálisan és illegálisan. Közben családja súlyos anyagi nehézségekkel küzdött. Harmincnyolcban a mozgósításkor Eperjesre vonult be. Mikor leszerelt, s elindult hazafelé egy Királyiba való elvtársával találkozott. — Ne menj haza, József — mondta a cimbora -, minálunk már Horthy az úr... Látod, nekem is menekülnöm kellette téged is kerestek a csendőrök. — Megyek — válaszolta Reményi József —, vár a családom. Idehaza kommunistaellenes ismerősei ezzel fogadták: — Dér jött a kutyára, Reményi! Az asszony sírva fogadta. — Mi lesz velünk?... Elvisznek! Becsuknak! Tegnap is itt kerestek... S. kezdetét vette a meghurcoltatások időszaka. Minden útján kopók jártak a nyomában. Negyvenháromban SAS-behívót kapott, kivitték az orosz, frontra. Csak negyvenöt elején Sopron mellett sikerült átszöknie á szovjet hadsereghez. Szalmakazalba bújt, ott várta be a vöröscsillagos harcosokat. Cigarettára gyújt, a könnyű kék füst szétterül felette. Negyvenkilencben alakították meg a Csemadok helyi csoportját. Kulturális bizottság létesült, ő lett az elnöke. Segítőtársai Bódi László és Kovács László voltak.1 Reményi József ekkor már a gömörhorkai gyárban dolgozott. Esténként összejött az emberekkel, elbeszélgetett velük a kultúrmunka szükségességéről. Végül megalakult a szárnyai helyi csoport. őt választották meg elnöknek. — Ügy gondoltam — mondja —, ha már a csoport megvan, jó lenne kultúrházat is építeni. Igen ám, »de hogyan, miből? A község régi pénzben százezer koronát szánt az építkezésre. Ez kevés lett volna, ezért a JNB-től további hetvenezer koronát „csikart ki". Az egyik kertben épségben megmaradtak az egykori urasági juhhodály alapjai. — Ez jó hely lesz — mondta Józsi bácsi a tagságnak —, gyürkőzzünk neki, emberek.,. Kusnyik Margit, a tánccsoport vezetője Bódi László S a szárnyaiak napi munkájuk elvégzése után községük művelődési házát építették. A falak már a magasban piroslottak, amikor rájöttek, hogy a pénz még ígysem! lesz elég. Gyűjtést rendeztek, majd sürgősen betanulták az Ördög mátkája című színdarabot, hogy a bevételt hozzátehessék a meglevő pénzmaghoz. Sokszor megesett, hogy Józsi bácsi munkából jövet haza sem ment, hanem egyenesen az építkezéshez sietett. S 1950. október 20-án felavatták az új kultúrházat. — Nagyon boldog volt a falu népe — mondja, miközben az asztalterítő szélét igazgatja. Egy ideig járási titkár volt. A járásban hat szétvert Csemadok-csoportot talált. Ezeket újjászervezte, megerősítette. Később más munkaterületre rendelték. Most Tornaiján dolgozik, mint kétkezi munkás. A kemény férfi, akinek élete volt a szervező munka, most itthon üldögél, fe- i léje se néz a helyi csooprtnak. — Miért, Józsi bátyám? — kérdezem. — Beteges vagyok — feleli s a lábára mutat. Most látom, hogy a jobb lába merev, térdben nem hajlik. Mikor kezet rázunk, zavartan nézünk egymásra. Látom, hogy mondani szeretne még valamit. De meggondolja, nem szól.