A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-08 / 10. szám

MENELAOSZ LUDEMISZ mindehhez a léggömbnek? Hisz csupán egy közönséges, pehelykönnyű gömböcskéről volt sző, melynek amúgy se lehet valami nagy értéke. És azután pénzébe se került volna, mert az övé volt. Akkor este igen sokat hozott belőlük, magához vette mind, és a kamrába zárkózott velük. Leuterakisz pedig kint sírt és kérlelte őt. De apa rá se hederített, és r«jfel is hiába kérte. Felfújta mimpt és elment velük. Azt mondta, hogy el fogja adni. Jó. De talán nem lett volna szegényebb, ha a sok közül egyet neki ad belőlük. Hát csak az idegen gyerekeknek lehet örömük? Vagy talán azért nem adta neki, mert szívtelen... De azért mégsem kellett volna oly soká távol maradnia. Mi történhetett vele, és miért változott úgy meg ? Édesapám ... azelőtt, ha csak egy kicsit is panaszkodott, tüstént hozzáfutott, a magasba emelte és arcával tetőtől talpig végigsimogatta. De melyik apa teszi meg azt, hogy csak úgy egyszerűen összeszedi magát és hírtelen elmegy, s azután eltűnik? Igen... attól a naptól fogva a mama nem beszél és nem is eszik. És vele sem törődik, ezért büdös. Bizonyára nagyon piszkos lehet. Ezt észre is vette a gyerekek arcán, amikor megbámulták. Az egyik kislány hozzá is futott és leköpte. Jól emlékszik rá. Szőke copfot viselt. S amikor szalag volt benne, egy máslis cicához hasonlított. Egészen mellé lépett, ráköpött, majd azt kiáltotta: „Fuj, mocskos gyerek." De hogyan Is állhatta meg volna sírás nélkül a szerencsétlen Leuterakisz. Melyik gyerek hallgatná nyugodtan végig, amit ma az apjáról beszéltek? Azt mondták, hogy apja felment a dombtetőre és ott valami bolondságot müveit, s ezért be^ csukták. Hogy miért volt az bolondság - Leuterakisz nem értette. Azt beszélték,, léggömböket ereget a dombról. Miért volna ez bolondság? De az asszony, aki ezeket mondta, még fontoskodva hozzátette: „Miért? Nem szükséges, hogy azt nekem valaki megmagyarázza. Melyik tisztességes apa hagyja éhezni a családját, miközben ő - szórakozásbői — minden cél nélkül léggömböket ereget, mégpedig akkor, amikor — amint mondják — házukban egyetlen falat kenyér sincs?" Leuterakisz már tudta, hogy ki az a bolond. Nemrégiben látott egyet. Az utcán jött rá a bolondéria: az asszonyok kiáltozni kezdtek, mire fehér köpenyes emberek jelentek meg, akik megfogták, összekötözték, begyömöszölték egy autóba és elvitték. Mindezt este az asztalnál apja is bizonyította. Apa akkor olyan jő volt és olyan jól megértették egymást. E visszaemlékezésnél újból megeredtek a fiúcska könnyei. Már nem dörzsölte a lábát, nem törődött semmivel, csak ült és sírt. Ki tudja, meddig ült volna még ott sírva .,. Kinyílott az ajtó. Anyját látta közeledni; a kőpadon átkarolták egymást, és mindketten zokogni kezdtek. - Igaz az, anyukám? — kérdezte remegő hangon, és még jobban beléfogódzkodott anyjába. - Igaz, igaz, galambocskáim - És meg is kötözték? Két évvel ezelőtt történt az athéni bíróságon - ahol Menelaosz Ludemisz felett ítélkeztek —, hogy a bíróság elnöke „megszánta" a vádlottat, és jóakaratúlag igy szólt hozzá: „Az ördögbe is, Ludemlsz úr, írja alá végre ezt a nyilatkozatot, aztán békén hagyjuk!" Ludemisz az emelvényre lépett, és a következőket válaszolta: „Elnök úr, az embernek néhány millió évre volt szUksége mig felegyenesedett és megtanult két lábon járni. Gondolja, hogy én most ismét négykézláb fogok mászni?" Menelaosz Ludemlsz napjaink haladó görög irodalmának legjelentősebb képviselője. Már mint kiforrott író lépett a nemzeti felszabadító mozgalomba. Mindig a nép oldalán állott, s népének harcait, reménységét, fájdalmait, nélkülözéseit és győzniakarását énekelte meg. Müvei, különösképpen az utóbbi évekből valók - Nagy október, Borongós napok, Gyermek, Cseresznyék, Felhők — a görög nép hősi harcát és az ellenség iránti gyűlöletet tükrözik. Lírája és prózája egyaránt — első zsengéitől kezdve — az emberiesség jegyét viseli magán; mélyen realista, Ludemlsz forró emberszeretetét tanúsítja. Nemrégiben írta róla Nazim Hikmet a Literaturnaja gazeta hasábjain: „A rab Ludemlsz verseit a börtönben Ismertem meg, melyek áttörték cellám vasrácsait:" — Meg ... - felelte anyja, és hangja elcsuklott. A gyermek ismét felzokogott. — És most hová viszik őt.anyuküm? Hová viszik édesapámat ? Az anya a háztetők felé mutatott. — Messze. Messze. A hajóra. — De azt a másikat autón vitték el. — Melyik másikat, galambom? — Azt a másik bolondot. — Mi köze apádnak ahhoz a bolondhoz, Leuterakiszom ? — Mi köze? — kérdi a fiú meglepetve. - Hogy, hogy mi? Hát ő nem bolond? Az anya csodálkozva tekint a gyerekre. Majd komoly hangon, mintha felnőttel beszélne, így szól: — Azok a bolondok, akik elfogták, galambom ... Bolondok és szívtelenek. — És miért fogták el, anyukám? Azt hallottam, hogy valami léggömböket eregetett. Miért eregett»? Az anya elgondolkozott. Kezét állához támasztotta, és azon töprengett, hogyan értesse meg mindezt a gyerekkel. — Miért ? Azért, fiacskám ... azért, mivel ezek a léggömbök, Leuterakiszom, nem voltak olyanok, mit amelyineket te ismersz ..'. — Akkor hát, anyukám, milyenek voltak? — Fehérek... Akárcsak a madarak. És a karmaikban leveleket vittek, nagyon sok levelet. És sok szép szó volt rájuk írva. Apád a magasba röpítette őket. Hogy minden gyereknek jusson belőle. Azt mondják, nagyon értelmes szavak voltak rajta. Hogy ne játszanak a késsel A ház küszöbén egy kisfiú ült, térdét vakargatta. Megnyálazta az ujját, térdkalácsára szorította, és oly erősen dörzsölte vele, hogy vörös folt keletkezett a helyén. E szépnek semmiképpen sem nevezhető tevékenységét a lábán kezdte. Leuterakisz ma nem volt jókedvű. Anyja ma ismét későn tért haza. Az utóbbi napokban mindig későn, egyre későbben jön. iMég mielőtt megvirradt elment, fésületlenül, és este üres kézzel, édesség nélkül tért vissza. És egész éjjel úgy forgolódott ágyán, mintha tűkön feküdne. Biztosan apa miatt... erről inkább hallgassunk. Már kerek tlz napja nem láttuk. És miért? Mi történt vele? Leuterakisznek nem szóltak semmit. Ezért égette mellében az a kis gomolyag, mely időnként egész a torkáig emelkedett, úgyhogy még nyelni se tudott tőle. Nem akart újfent kérdezősködni. És mi haszna is lenne belőle? Tegnapelőtt megkérdezte ... és mit tudott meg ? Anyja lesütötte szemét, mereven a falra szegezte, és olyan hangon mondta ... először hallott életében ilyen hangot: „Feküdj le, és aludj!" Utána kiment a küszöbre, hogy lélegzetet vehessen. És éjfélig nem mozdult onnan. Hát jő, már nem is fontos, nem fogunk kérdezősködni... Az azonban bizonyos, apának nem kellett volna megharagudni és elmenni. Pedig én semmit se kértem tőle. Csak a léggömböt. És mi köze lehet