A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-08 / 10. szám

Tarasz Griqorjevics SEVCSENKO Március 9-én lesz 145. évtordulőja T. G. Sevcsenko, a nagy ukrán nemzeti-népi költő és forradalmár születésének. Sevcsenko jobbágynak született és a jobbágysorsból csak befolyásos pártfogói váltották ki drága áron, hogy fejleszthessék felfedezett festői és írói tehetségét. A nép énekese lett. Haladó forradalmi nézetei, cárgyülölete csakhamar felkeltették a rendőrség figyelmét és Sevcsenkőt a cár parancséra száműzetésbe küldték, A cár „legfelső kéziratában" megtiltotta, hogy valaha is „irónt és ecsetet adjanak kezébe". Verseinek legismertebb gyűjteményét, a Kobzost Weöres Sándor fordította magyarra. Ebből közlünk két szemelvényt. A földön ember lesz az ember Archimedes, Galilei nem ivott bort. De vedeli sok puffadt s2erzetes-pocak. Ti pedig, hírnök-férfiak, csak járjátok e bús világot, nekünk kenyeret hoztatok s felfalják elölünk a cárok. De a cár csűre ég-lobog s felnő a nép. A herék hullnak s akik még csak petéből bújnak... A tájon felszakad a szender és nem lesz több véres ellenfél és megfér testvérrel a testvér s a földön ember lesz az ember. Voltak csaták és nagy leszámolások meg a tűzzel... És, hogy mindnyájan fogjanak össze. Mindnyájan. — Azok is, akik köpdösnek? — Igen, ők is. Az összes gyerek. — A négerek is? — És miért éppen a négerek ne? Bizonyára ők is. A fiúcska komolyan rátekintett. Látni akarta, vajon igazat mond-e. Igen, ezek a szemek nyugodtak voltak; az igazságot olvasta ki belőlük. — Anyukám - szólalt flieg egy kis idő múlva. — Anyukám, ide ... ide figyelj ... Csak az apukák küldenek léggömböket a Gergely Vera rajzai gyerekeknek? A gyerekek nem küldenek az apáknak? Az anya egy pillanatra elgondolkozott, - De" Igen. küldenek - félelte. A fiúcska felemelkedett. S ebben a kis emberkében most férjére ismert. - Akkor, anyukém - mondja emelt fővel. - Mi lesz akkor, galambocskám? - Akkor holnap, mihelyt megvirrad . .. - Mi lesz akkor, fiacskám, mondd.. - Akkor én is elmegyek léggömböket eregetni. Fordította Péter László Voltak csaták és nagy leszámolások; Galagan, Kiszel, Kocsubej-Nogáj; sok méltót látott már a honi táj. S eltűnnek jó és gonosz óriások, de megmaradnak s rágcsálnak a férgek, élősködői a vén tölgy szívének; és megmaradnak az ifjú hajtások, fejsze nem éri őket: kelnek, élnek! Ledől a szuvas kozák terebély s dőltében a trónt maga alá nyomja, a porfirt is megőrli, mint a szél, minden bálványtokat elfedi lombja, emberi férgek! Idegen hazának senki tányényalója, rokona nem lesz bálvány nálunk többé soha s ti is eltűntök, rabtartók! Csupán mérges maszlag, csípős csalán női sírotok besüppedt hajlatán. Rakásba rakódtok, ti rohadékok, s e felgyűlő, bűzös ganajt a szélvihar széthordja majd. De mi, a nép, élünk örökre, a jót s szépet sosem feledve.