A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-08 / 10. szám

! ill!® Akkora szobácskában lakik Tóth Feri bácsi meg hűséges oldalbordája, hogy éppen csak egy mennyezetes ágy, egy asztal, egy dívány meg egy tűzhely fér el benne. És mégis, több kultúraszeretet, több lelkesedés lakozik itten, mint jónéhány városi művelődési otthonban. Barslédecen ugyanis nincs a Csemadok csoportnak külön helyisége. A csoport művelődési dolgait az elnök lakásán szokás intézni; hogyne lenne hát kulturális központ Tóth bátyó háza, amikor ez a lelkes öreg éppen tizedszer elnöke szeretett helyi csoportjának! Zömök, csontos arcú ember Tóth Ferenc elvtárs. Ha festő lennék, ilyennek festeném meg a harminc év előtti zsellért. Jobb modellt nem választhatnék, hiszen hamarosan megtudom, hogy zselléreskedett biz' ö éppen eleget. Már kilencéves korában öt esztendővel idősebb bátyjával együtt Baranyába került. Frigyes főherceg itteni birtokaira csalogatták ebben az időben az olcsó munkaerőt. Tóthéknál pedig nagy könnyebbséget jelentett, ha a négy gyerek közül legalább kettő nem odahaza pusztítja a drága kenyeret. No, ami azt Illeti, nem gazdagodott meg ettől a lédeci Tóth család. Feri bácsiék összekuporgattak ugyan két-három hektárnyi földecskiét, borocskát sem kellett idegenből vásárolniuk — dehát ezt is megette már a fene! Igaz, hogy ezt a „megettét" nem Tőth bácsi, hanem egyik látogatója hangoztatta. - Tudja, öcsém, Lédecen is megalakult tavaly a közös — magyarázgatta látogatója szavait —, hát illett volna, hogy épp a Csemadok helyi csoportjának elnöke nem mutatott volna jó példát? Persze, a kishitűek ma még csúfolkodnak a „beugratottakon", dehát még csak ősszel vetettünk elsőzör közösen, idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, kinek lesz igaza! Nem jó dolog idegeneknél olyan emberrel vitatkozni, akit okos szóval úgy sem lehet meggyőzni: ezért inkább jövetelem céljára, Tőth bácsi tízszeres csemadokelnökségére terelem a szót. - Ml a magyarázata annak a nem mindennapi kitüntetésnek, hogy 1950 márciusétői minden évben Feri bácsit választotta a csoport elnökké? — szegezem az öreg mellének a kérdést. Tóth elvtárs szájában azonban, ha saját magáról kell beszélnie, úgy látszik nagyon megfogyatkozik a szó, mert mindössze ezt tudom kicsikami belőle: - Hát tudja, legelőször azért választottak meg, mert amikor Pathó elvtárs tagokat jött ide toborozni, pont velem akadt össze, s aztán én segítettem összeverbuválni a népet. Azóta meg azért, mert mindenki tudja, hogy nagyon szeretem a fiatalságot! , - Aztán ml mindent csinált tlz esztendő óta a Csemadok lédeci helyi csoportja? — környékezem meg más oldalról a szerénykedő öreget. No, erre aztán meg is oldódott Feri bácsi nyelve! Olyan lelkesedés fogta el, hogy még fiatal kultúrfelelősnek is dicséretére vált volna! - Mindjárt az első esztendőben két olyan kitűnő színdarabot tanultunk be — csillant fel a visszaemlékezéstől Tóth Ferenc szeme —, hogy azt sem tudták a nézők, hová tegyenek bennünket nagy tetszésükben! — Képzelje csak — tette még hozzá pironkodva —, az elsó bemutató után még engem is .a színpadra követeltek, aztán csak kis híja volt, hogy vállukra nem emeltek! — Persze, a következő években is kitettünk magunkért! Nem volt esztendő, hogy két-három színdarabbal ki ne rukkoltunk volna! Ácsaink összerakható színpadot ácsoltak össze, festőink kulisszákat festettek, asszonyaink s leányaink pedig függönyöket varrtak. Olyan műkedvelő gárdát toboroztunk, hogy híre volt annak még a szomszéd járásokban is! Persze az egyéb tevékenységekről sem feledkeztünk meg. Ha brigádmunkás kellett a falúnak, a Csemadok-tagok jelentkeztek elsőknek. Tavaly tánccsoportunk a járási szemlén oklevelet kapott sikeres szerejléséért. El-eljárogattunk más falvakba is. Színjátszó-csoportunk a múlt évben még Udvardon ls játszott. Televlzort is vásároltunk. Igaz, hogy ezt a Sokol fiataljaival közösen vettük, dehát úgy vagyunk mi a Sokollal, mint testvér a testvérrel. Amiben lehet pártoljuk, segítjük egymást — bár a falu meg a járás vezetői támogatnának ennyire bennünket! Amennyire dicséretre méltó, hogy egy világtól távoleső, kicsiny falu népe oly lelkesen verekszik művelődéséért, melynek érdekében a legnagyobb áldozatoktól sem riad vissza, annál szomorúbb, ha azoktól, akiktől segítséget kellene kapniuk, segítség helyett közönyt, meg nem értést kapnak. Már pedig Tóth Ferenc későbbi szaval olyan közönyről, olyan ridegségról árulkodtak, amely szinte hősiességé emelte küzdelmüket. A faluban nemcsak, hogy művelődés háza nincs, de még csak egy tágasabb szoba sem, ahol összejöhetne néha-néha a csoport 48 tagja, vagy ahol próbákat tarthatnának a műkedvelő fiatalok. Ezelőtt még csak összejöhettek az iskola egyik-másik tantermében, de amióta újjáépítették az iskola épületét, azóta már ezt sem engedik meg szívesen. A Csemadok lédeci helyi csoportja pedig nem is kér olyan túl sokat a járástól. Vettek ók már 60 mázsa cementet is, van ácsuk, kőművesük - saját maguk is felépítenék a kultúrházat. Am a járás ahelyett, hogy támogatná példás igyekezetüket, még a kultúrház alapjának kiásásét is félbeszakittatta. Mert hát elfelejtettek tervrajzot mellékelni beadványukhoz! - Hát ilyen helyzetben ünnepiemi én elnökségem tizedik évfordulóját - koccintja poharát az enyémhez Tóth Ferenc bátyó kissé szomorkásán. Hanem azután arca megkeményedik, szinte ropog ujjai között a pohár, s mintha rohamra indulö huszárkáplár lenne, villámló szemekkel folytatja: - De azért márciusban mégis megkezdjük a kultúrház építését... a mindenségit neki! NEUMANN JÁNOS 17