A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-01 / 9. szám

Nézd a Soractét! HORATIUS ' Néz a Soractét! nézd, magas orma hogy ragyog fehéren! roskad a hó alatt és nyög az erdő, és a fagyban a folyamok vize mind beállott. Füts hát, hadd oldja vad szigorát a tél, füts jó keményen! s hozd ide kétfülü kancsódat és tölts bőkezűbben, óh Thaliarchus, a legjavából! A többit bízd rá, bízd az egekre: ha legyűrték a tengerkavaró vihart, megint feláll a karcsú ciprus s nem csikorognak a fák a kertben. Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire ébreszt a sors, vedd tisita haszonnak; és ne vesd meg, ne kerüld, barátom, a szerelem gyönyörét s a táncot, míg rá dem őszül ifjú fejedre a mogorva vénség! Hívnak a versenyek s ilyenkor édes sugdolózni titkon az alkonyi félhomályban, ilyenkor édes a kacagás, amely megmondja, merre bújt el a kedvesed, s a zálogul rabolt gyűrű, mit a keze véd, de a szíve enged. SZABÖ LŐRINC fordítása Téli utazás PUSKIN Fáradtan ragyogva játszik a felhőn a holdsugár, bús, hideg fényében ázik és búsul a néma táj. Trojkám repül a derengő éjszakában a havon .,. Egyhangúan cseng a csengő ... bóbiskolok, álmodom. És nótára gyújt a jámcsik. Óh, hazai, szép dalok!... Boldogságról szól az egyik, a másik meg sír, zokog. Tűz seholse! Mindenütt csak hó és árny és szürkület, közelednek, maradoznak a csíkos mérföldkövek. Megyünk . .. Nina, holnap, óh, már holnap látlak, kedvesem: ülünk majd a kandallónál, szívünk csordult szerelem. S ha az óra éjfelet ver nagylustán és a megunt vendégsereg végre elmegy, mi még együtt maradunk!... Visz a szán ... Bókol a jámscsik a bakon. Hallgat a táj, Fáradtan ragyogva játszik a felhőn a holdsugár. SZABÖ LŐRINC fordítása C3áe£á a tíit&L Március van! A böjti szelek még megcibálják a ligeti fákat, és Télapó még fehér szőnyeget térit az alvö szántóföldekre, ám a hóvirág, és az égszínkék lányszemek tavaszról álmodnak. Búcsúztassuk hát a telet a világirodalom néhány szép versével! A kürt szava az erdő fele csap VERLAINE A kürt szava az erdő fele csap, s fájdalma olyan, mintha árva volna, és elhal a domb aljára lefolyva, hol a kóbor szél kurtán felugat. A farkas lelke sír az alkonyat felé e hangban, s a nap úgy hajol ma a földre, oly hízelgőn haldokolva, hogy szívet tép és mégis elragad. S hogy még tompább legyen a gyász, a szép és halk hó, mint vattarostok, sűrű tépés, hull-hull a vérző alkonyaton át. És mintha az ősz halk sóhaja lenne, oly enyhe az ég s az egyhangú esfíe, melyben a táj becézi bánatát. SZABÖ LŐRINC fordítása Álom, télire RIMBAUD Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban utazni jössz velem. Jó lesz. őrült öröm. S minden puha sarokban csókok fészke pihen. Szemed majd behúnyod, hogy ne lásd esti békéd megrontva az ablakon át fintorgó démonok fekete söpredékét s fekete farkasok hadát. S egyszer csak valami az arcodat kaparja. Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra aláiramodó. Hozzám fordulsz: „Keresd!" s a fejedet lehajtod. S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot, aki — nagy utazó! SZABÓ LŐRINC fordítása Téli éj PO CSÜ-JI Barát is elhágy, család is elhagy, látogatóm sincs, beteg a testem, szegény lakomban senkit sem látok, rejtett faluban, koplalva fekszem. Fagy ereszkedik. Lámpám sötétül. Tárt függöny lobog kettérepedten. „Cör, Cör": ablakom alatt az éjben az új hóhullás fülembe zizzen. Vénülök, mindig rosszabbul alszom, kelek éjfélkor, ülök meredten; érzést feledni, mért rtem tanultam, hogy nagy magányom nyugodt lehessen? Mérhetetlenség és mulandóság kénye-kedvére kivetve testem! Kormos éjfélben négy éve ébren ezerháromszáz éjszakát lestem. WEÖRES SÁNDOR fordítása