A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-01 / 9. szám

Tudom, hogy rövidnap vígan regölek, Kedves violámmal együtt örülek. Szerelmes szép orcát titkon csókolok, Nehéz keserves panasszal neki szólok. Két szép fejír galamb szerelmek csókja. Engem felgerjesztett az ö példájok, Liliom szépségük, kedves illatjok. Minden szűz kövesse ily friss formáját. Ajándékon immár én bús szívemnek, Versben nem jelentem szegény fejemet. Keserves lelkemnek buzgó szerelmét, Holtig rabul adtam teljes éltemet. A párosrímű 11-esekben és 12-esekben Irt költeményt Fancsali 1604-ben másolta, ezért feltételezzük, hogy eredetije a XVI. században keletkezett. Humanista jellegű szerelmes vers, melyben több szép metafora mellett egy tudálékos humanista hasonlat is előfordul az óráról és a jajgató szerelmesről. Egy-egy kifejezése, költői képe többször is előfordul Balassi költészetében; tartalma és záróversszaka is erősen hasonlít Balassi ifjúkori udvarló verseihez. Így pl. a költemény harmadik sora megtalálható Balassi Siralmas nékem kezdetű versében a következő motívumban: „Mint az szarvasfi anyja után rí, ha tüle eltévedt". A második versszak első két sorában kifejezett hasonlat pedig Balassinak Morgay Kata nevére írt énekében található meg: „Adta szép rabomnak, mert olyan szép színe. Mint rubint gyémánttal, mikínt illik egybe". Emellett Balassinak több jellegzetes kifejezését, pl. a „rövidnap" (rövidesen) szót Is megtaláljuk a költeményben. Az egyezések a humanista szerelmi lírában véletlenül is előfordulhatnak; s az egész vers egy Balassit utánzó költőtől is származhatna. Itt azonban feltehetően többet jelentenek, mert a versfökben ezeket a betűket találjuk: BAMINTKA. A záróversszakban pedig egy negatív utalást találunk: „Versben nem jelentem szegény fejemet." A XVI. századi nemesi udvarlők azonban gyakran idegen tollakkal szoktak ékeskedni: mások költeményét, mint saját szerzeményüket küldték el szerelmüknek. Ilyen esetben a versfőben előforduló nevet a költemény népi átalakításával el kellett rontani. Erre lehet következtetni ebben az énekben is. A versfökben csak egy helyen kell szándékos változtatásra gondolnunk: ha a harmadik versszak nem „Mert látja" szavakkal kezdődött, hanem pl. „Látja már" kifejezéssel, azonnal kapunk egy nevet: Bálint(ka). Még csak a záróversszak utalásában kellett egy szótagot „nem" szóval kicserélni, s máris mint saját „művét" küldhette valaki kedvesének Balassi Bálint költeményét. Természetesen ez csak feltevés, de valószínűségét igazolja^ az a tény, hogy eredeti Balassi versnek hasonló módon átírt változatai másutt is ránkmaradtak (pl. a Vásárhelyi daloskönyvben), s maga Balassi is említést tesz az ilyen kontármunkáról Rimay Jánosnak írt egyik levelében: „,S nevetem azokat, s búsulás nélkül sem szenvedhetem, akik akármi írásomat is elméjeknek csomós pórázára kötvén, sok Igéknek változtatásával vesztegetik, fesletik, ízetlenitik". Ebben az esetben a költemény tartalma, formája, versföinek kezdőbetűi és záróversaszaka Indíthat arra, hogy a másolatban Balassinak egyik elveszett ifjúkori müvét véljük felfedezni. Cím és nótajelzés nélkül írta le a másoló a következő, Megcsal az Cupido kezdetű költeményt. Sorai rövidebbek, mint az előzőé, verselése gördülékenyebb (páros- és páratlan rlmü hatosok), de rímképlete kevésbé szabályos. A vers mind tartalmával, mind stílusával Balassi műveihez hasonlít. Egyetlen konkrét adat van a költeményben: 1591, a szerzés ideje. Ugyanezt az évszámot Balassinak egy költeményében, a lengyelországi bujdosásban, „Oceanum mellett" Irt vallásos versében találjuk meg. Ez év második felében a költő már itthon volt: Bazirfból keltezi leveleit. Szintén ismeretlen Balassi-költemény? Első olvasásra annak látszik, de ezt nehéz szakszerűen bebizonyítani, mert e század névtelen humanista versszerzői is használták az első két strófában előforduló mitologikus sablonokat. A harmadik versszak után következő hosszú szép köszöntés azonban sajátságosan emlékeztet a Júliát üdvözlő Balassira, az Ez világ sem kell nekem kezdetű 1589-ben Irt költeményére. Ha nem maga a költő alkotta, akkor csak olyan epigonja Írhatta, aki ezt a versét jól ismerte. Megcsal az Cupido Engem az áruló, Szerelemre hajtó, Az tőrben szállító, Mindenre hajlandó. Engem megmordáló Kegyetlen áruló. Ő mérges nyilával Az én víg szivemet Igen sebcsíté Arra felgerjeszté, Erejét elvevé, Vagyok gyötrelemben Tagjaim ketílben. Szívem szépségire, Mint angyal képire Egykoron találok, De tőlem elmúlék, Néki én igy szólék: Szívem nagy örömem. Hogy reád találék: Egészséggel szívem. Szívem, édes lölkem. Tekints reám szívem. Kegyes szép szerelmem. Én édes szeretöm. Az szép cipros fához Hasonló víg szívem. Ne siess éntőlem, Add kezedet nekem, örüljön víg szívem, Oh én víg szerelmem. Édes gyönyörűségem És szép piros rózsám, Állandó violám. Szép piros orcájú, Fekete szemöldekü, Kegyes tekintetű, Tekíletes szájú. És szép fejir színű, Oh szép ábrázatú, Kegyes jó erkölcsű. Bánátim, vig a szívem Tőlem eltávozik, Tagom szakadozik, Ottan én szívemben Édes tör futamik, Ki miatt élelem Megrövidíttetik. Ha Istent szereted, Értem ez dologban Járj híven szerelmem. Szolgálatom neked Ajánlom ezekért, II* lehet, víg szívem, Tarts meg életemet. Az ki ez éneket Rendeli versekben Az ezerötszázban Az ő nagy bávában, Az kilenevenegyben, Nevit nem jelenti Verseknek fejiben. A következő, 194. oldalon a Megszerette szállását, hegyeknek, völgyeknek állását kezdetű költeményt találjuk.Alkalmi jellegű humanista udvarló vers, melyet „színvemnek világa, Sophiához" Irt valamelyik nemesi ifjú. A szerző célja elsősorban az volt, bogy a nőt meghódítsa, nem az, hogy időtálló költeményt alkosson. Mesterkélten, homályosan fejezi ki azt a közhelyszerű motívumot, hogy ajándékküldéssel szoktak ebben az időben szerelmet jelenteni: Most jöve hozzám egy követ. Ki olyan volt, mint evet. Szájában hoza egy követ, Azzal mutata nékem nagy örömet. Az egyes versszakok nmesenek szoros összefüggésben egymással: lehetséges, hogy a vers különböző müvekből összeszedett kotr.piláció. A második strófában a szerző pl. az erdei vadakat szólítja meg, de ez a költemény további részével nincs összefüggésben: Nömes vadak ti, kik vattok, Vadon erdőben lakástok, Szép madárszókot hallotok. De az szép szóval semmit sem gondoltok. Két befejező versszaka erősen hasonlít Balassinak az erdélyi humanista udvarban irt zsengéire, de ennek alapján a szerzőséget nem lehet meghatározni, mert ekkor még ő is rendszeresen átvette a másokiól használt udvarló kifejezéseket. Közismertek voltak a következő bókok: „Mindenkor téged szeretlek, és én magamnak téged vettelek. Az te derekad szép keskeny, szép magas az te homlokod; orcád, mint szép rózsa piros, azzal igen szép az te nyájas voltod". Mindezt persze nemcsak Zsófiának, hanem már nőnek is ugyanígy mondta el az udvarló költő, ezért a verse sablonos, hiányzik belőle a közvetlen élmény. Balassi szerzősége mellett ebben az esetben csak egy gyönge érv szólhat: a kódexben utána következő költemény kétségkívül az n alkotása, s az előtte álló véleményem szerint szintén az övé. Egyelőre azonban a névtelen humanista udvarló versszerzők költeményei között kell ezt a verset nyilvántartanunk. A 195. oldalra egy ismert Balassi-verset, a Most adá virágom nekem bokrétáját kezdetű költeményt másolták. Ritmusa kissé eltér az eddig ismert változattői, melyben 12 és 13-szótagos sorok vannak. Itt a négyes rím megtartása mellett romiottabb: tizenkettes, tizenhármas és tizenegyes sorokat találunk. Az irodalomtörténetirők még nem tudták megállapítani, kihez és hol írta Balassi ezt a müvét. Az eddigi variánsban a versfők kezdőbetűiből (MUDADGA) nem következtettek semmilyen adatra, a most előkerült változat versföi (MUDADBA) alapján talán érdemes ienne megvizsgálni, hagy nem volt-e a XVI. században Mudad elnevezésű hely, amely esetleg azonos lenne a költeményben említett „szerelmes rejtök"-kel ? Az ismert Balassi költemény után egy részben ismert asszony-csúfoló vers következik. A tizenhat-versszakos költeménykény még nem jelent meg nyomtatásban, de későbbi változatai — melyeknek nyilvánvalóan ez a költemény a forrása, eredetije — már ismertek voltak a Vásárhelyi-kódexből és a Mátray-kődexből. A téma a népköltészetből is ismert: ez a feldolgozása azt bizonyltja, hogy kölcsönhatás volt a kéziratban terjedő szerelmi műköltészet és a néphagyomány között. Az első versszakokat idézzük: Egyszer vaia én életemben Sok szeretöm én szerelmemben, Kikkel életemben éltem. Örültem igyemben. Az egyiknek neve Margita, Mcgharagíta, bűsita, KI magához utat megnyita, Csak mégsem tágíta, Másodiknak neve Ilona, Fogadd Isten hozzá jó vóna, Lön zene-bona. Ott jól jára szegín katona. Harmadiknak neve Katusa, Gyenge, friss, szép,. sima husa, Bátor meg ne fujtsa, Az kinek ott leszen jussa. így gúnyolódik a szerző tizenkét női névvel, a három utolsó strófában pedig a népi táncdalokra emlékeztető kifejezéseket használ: „Hajda, hajda, ti jó menyecskék, jer ugordgyunk mennyei kecskék, gyenge hölgyecskék, jóra menendő szüzecskék". A „menyecskék, mennyei kecskék" ismert szójáték lehetett, már a Hajnal című költeményben is találkoztunk vele. Feltűnő a szlovák Katusa szó — a későbbi változatokban csak Katát találunk. A témának ebben a feldolgozásában előfordul a „Tót" szó is, ami kapcsolatban lehet azzal, hogy a másoló (vagy a szerző is) szlovákok között forgott, beszélt szlovákul, s e vers után (a 197. oldalon) kezdi meg a szlovák irodalom első szerelmes verseinek másolását. Balassi is írt 1589-ben női nevekre egy ekhós verset, de az a nemesi udvarló költészethez tartozik, s egyáltalán nem gúnyos jellegű, míg a most felfedezett költemény a profán népköltészet termékeihez hasonlít. Szerzőjét szintén a kéziratban terjedő szerelmes versek névtelen költői, talán a diákok' között kell keresni. (Folytatjuk) 13