A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-01 / 9. szám

csANDA sándor ismeretlen költemények a XVI. századból A magyarországi reneszánsz irodalom tavaly megtalált antológiáját a Magyar Tudományos Akadémia I. osztályának 1958 decemberében megtartott ülésén Fancsali Jób-kódexnek nevezték el. A kódex legértékesebb szövegéről, Balassi Bálintnak itt felfedezett szerelmes drámájáról már egyik előző cikkemben írtam. Az antológiában ezenkívül még epikus versek (históriás énekek és széphistóriák), magyar, szlovák és latin nyelvű lírai költemények találhatók. Tartalmát tekintve a kódex szinte egyedülálló a régi magyar kéziratos gyűjtemények között, mert a históriás énekeken kívül csupa „tiltott" anyagot: szerelmi tárgyú, erotikus müveket tartalmaz, melyeket az akkori egyházak erkölcsteleneknek bélyegeztek, s kinyomtatásukat a legtöbb esetben megakadályozták. A XVI. század magyarországi irodalmában a vallásps téma uralkodott, s a nyomtatott könyvek legnagyobb része a reformáció terjedését szolgálta, ezért nem lehet véletlen, hogy ebbe a kódexbe egyetlen vallásos szöveget sem másoltak le. Fancsali Jób János gyűjteményét tehát különösen értékessé teszi az a tény, hogy olyan szöveget másoltak bele, melyeket a hivatalosan is pártolt irodalomból rendszerint kirekesztettek; ezért van annyi eddig ismeretlen mű a most felfedezett kódexben. A szerzők és barátaik viszont az ilyen szövegeket kéziratokban buzgón terjesztették; s ezzel hozzájárultak a magyar szépirodalom megteremtéséhez. A kultúra fejlődése szempontjából ez azt jelenti, hogy a XVI. század második felében a művészet már Magyarországon is fokozatosan felszabadul a vallási korlátoltság béklyóitól, és az európai humanizmus hatása alatt nálunk is magasabbb színvonalú műveltség keletkezik. A világi tárgyú magyar irodalom megteremtésénél az újnak a régivel folytatott harcát igazolja első klasszikus költőnk, Balassi Bálint most előkerült drámájának előszavában: „Tudom, mint mondanak itt a szapora szivek ellenem, tudniillik, hogy nem szerelem dolgáról, hanem másról kellett volna elmélkednem, mert ezekkel csak botránkozást csinálok az ifjú s fejér cseléd között. Ezeknek azt felelem, hogy históriát nem írhattam, mert egyik az, hogy azt vagyon, aki írja, másik pedig az, hogy énnékem talán arra nem volna annyi mivoltom; szentírást sem, mert arról is mindkét felül eleget írtak, s írnak is. Hanem olyat kellett előhoznom, ami mint elsősorban is megmondtam, az szomorúaknak is örömet és víg kedvet hozna. Botránkozást ez nem hoz senkinek, mert tisztessénes szerelem vagyon benne s oly kegy, mely szabad, nem köteles személyek között forog, s nem egyéb végre, hanem házasságra. Aztán mennyi olasz, francúz, német vagyon, ki efféle dolgokról szerzett vagy verset, vagy komédiát, mit nem botránkozásnak, hanem szép találmánynak dicsérnek egyéb nemzetek. Ha én is azért a magyar nyelvet ezzel akarom meggazdagftani, hogy megösmerik mindenek, hogy magyar nyelven is meglehetne az, ami egyéb nyelven meglehet, jóakaratomért nem érdemlem, hogy bortánkozőnak hívjanak az emberek". , A kódex összeírői nemcsak a tiltott művek megmentésével végeztek értékes munkát, hanem jő irodalmi ízlésről tesznek tanúságot: Balassi Bálintnak ide másolt nyolc ismert szerelmes verse, a költő alkotásainak legjavából való. Köztudomású, hogy Balassi szerelmes költeményei nem eredeti kéziratban, hanem csak későbbi másolatokban maradtak ránk; ezért a most felfedezett változatok is értékesek, mert régebbiek az 1874-ben felfedezett Balassi-kódex másolatainál. Most azonban nem azzal akarok foglalkozni, mennyiben módosítják ismert XVI. századi lírai és epikai költeményeink szövegét a kódexben talált változatok, hanem azzal a tizenhárom magyar és nyolc szlovák verssel, melyek még nyomtatásban nem jelentek meg, s új értékkel gazdagítják mind a magyar, mind a szlovák irodalom történetét. Szórványos kísérletektől eltekintve a XVI. században veszi kezdetét mindkét nép nemzeti nyelvű irodalma, s az ekkor keletkezett művek vizsgálata a magyar és a szlovák nyelvű irodalom gyökereinek kutatását jelenti. Az antológiában az első eddig ismeretlen költemény a hét ismert Balassi-vers után másolt Hajnal című mű. Hajnal Kelj fel, ki valál, te szép lány fényes napnak szép hajnalján, Szép hajnalnak harmatján. Kelj fel, kelj fel, szép menyecske, Szökj ki, mint mennyei kecske, Járolj, vigadj, szép hölgyecske. Kelj fel, magad itt ne felejtsd; Itt sem voltál azt jelentsed, Álmodban lött, magad mentsed. Kelj fel, ismét majd estve lesz, Urad ismét melléd veszen, Csak várd, az nap elenyésszen. Kelj fel, kelj fel, ne szégyeljed, Nem csak rajtad történt, higgyed, Hogy melletted hált te férjed. Kelj fel, ki boldog örömet értél, Nagylány időtől megmentél, Mert ma pártádtól elestél. Kelj fel, tedd fel az te kontyodat, Már ne mondjad te gondodat, Isten adta kívánt jódat. A vers szerzőjének neve és keletkezésének ideje, sajnos, hiányzik a kódexből. Tartalmáról mindenekelőtt azt állapíthatjuk meg. hogy nászéjszakára írt költemény, s olvan szerző írta, aki nemcsak az udvarlás művészetében volt jártas, de a versszerzésben is. Mindkettő Balassi legjellemzőbb tulajdonságai közé tartozik. Ennek alapján az ö szerzősége valóban feltételezhető, de nem bizonyítható, mert a vers egyes motívumai ennek ellentmondanak. Versformája — hármasrímü nyolcas — ismeretlen Balassi költészetében, s rendkívül ritka jelenség a régi magyar irodalomban. (A szótaghiány az első versszak utolső sorában és a rímrontás a negyedik strófában valószínűleg a másoló hibája.) A vers tartalma nem egyeztethető össze Balassi házasságával. Mindez nem zárná ki Balassi szerzőségét; mert tudjuk, hogy ő írt költeményeket megrendelésre is, s ezekkel főnemesi ismerősei udvaroltak szerelmüknek, de konkrétabb bizonyíték hiányában a verset nem sorolhatjuk müvei közé. Feltűnő és a XVI. században szokatlan, szinte egyedülálló jelenség, hogy a költeménynek ilyen modern címe van: ebben a korban a versek élén rendszerint rövid argumentum (magyarázat) áll, vagy cím híján a kezdősor alapján tartjuk nyilván a művet. Ezért, talán azt is feltételezhetjük, hogy a vers nem is Balassi korában, hanem valamivel később keletkezett. Balassi tanítványának, Rimay Jánosnak a szerzősége ebben az esetben még kevésbé bizonyítható. Kettőjükön kívül pedig több lírai költőt nem tart nyilván XVI. századi irodalomtörténetünk, s ezért találgatásunk holtpontra is jutna, ha a legvalószínűbb megoldás nem kínálkozna egy eddig szintén ismeretlen szövegből; Balassi Júlia-drámájának az erdélyi asszonyokhoz címzett ajánlásából. Ebben (a kódex 311. oldalán) a költő kifejti, hogy a versszerzés valósággal szokássá vált mind Magyarországon, mind Erdélyben. „Az ott benn (ti. Erdélyben) lakó ifjak a versszerzésben az ideki valókat nemcsak követték, hanem sokkal inkább meg is előzték . . . Meg is lehet pedig az oly elméjű friss ifjaktól, kiknek nemcsak a bölcs tudomány, hanem a kegyelmetek szépsége is serkenti újabbújabb dolgokra és szerelmes találmányokra elméjüket". Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak Balassi és Rimay írtak lírai verseket a XVI. században, hanem rajtuk kívül még sokan olyanok, akiknek nevét még nem tartja számon az irodalomtörténet. Lehetséges-e, hogy Erdélyben — főként Báthori István humanista udvarában — ebben az időben olyan kiváló, eddig ismeretlen költők éltek, akik a magyarországiakat — köztük talán Balassit is — felülmúlták? Balassai valóban ezt írja az említett ajánlásban, de véleményem szerint ez valószínűleg csak udvarias szerénység, esetleg a tanítók iránti tisztelet kifejezése, amire talán az indította a költőt, hogy ő is Báthori udvarában kezdett verselni. Egy azonban bizonyos: a XVI. században számos eddig ismeretlen versszerző élt, akik aligha írtak olyan eredeti, zseniális verseket, mint Balassi; Rimay-: hoz hasonló költői tehetség azonban lehetett közöttük. A kortárs Rimay bizonyára igazat írt, amikor megállapította Balassiról, hogy úgy kitűnt a régi magyar költők között, „mint a sas az több apró madarak előtt". Ezt bizonyítja továbbá az a tény is, hogy a kódexekben (a Fancsali Jóbkódexen kívül főként a XVIII. század második felében összeírt Vásárhelyi daloskönyvre gondolunk) megőrzött egykorú lírai alkotások egyáltalán nem érik el Balassi legszebb müveinek színvonalát. Művészi értékét tekintve a Hajnal cimű költemény sem hasonlítható Balasi legérettebb alkotáséihoz, s valószínű, hogy szerzője valamelyik eddig ismeretlen versíró, talán egyik Balassi- epigon volt. A Kelj fel, ki valál ... kezdetű költemény után a kódexben az Ad notam Gismonda, nyilvánvalóan Gismunda és Gisquardus ismert széphistóriájának dallamára irt, eddig ismeretlen szerelmes vers következik. Ennek a költeménynek sokkal több kapcsolata van Balassi költészetével, mint az előzőnek, de verstechnikéja lényegesen gyöngébb és sablonosabb. Csak egy versszakát idézzük: Nyavalyámat, te kegyetlen vérontó, Keserüljed kínomat, te Cupido, Melyet elszenvedni nem vagyok míltő, Jaj légy immár Venus anyám gyógyítóm. Cupido és Venus emlegetése Balassi költészetében is igen gyakori, de az egykori humanista költészetben általánossá, sablonszerű közhellyé vált. A költeményben előforduló „Rabja valék Júliának" és „Kis Credulus engeszteli bújában" kezdetű sorok pedig kifejezetten Balassi legérettebb müveire: a Júlia-ciklusra és drámájára utalnak; az egész versből hiányzik azonban Balassi zsenialitása és a Júlia-versek formai tökéletessége. Balasssi a Júlia-ciklusban érte el költészete csúcsát, s az egy évig (1588— 1589) tartó heves udvarlás idején több művészi értéket alkotott, mint az előző években együttvéve. Legjobb költeményei éppen azzal tűnnek ki, hogy az idegenből átvett motívumok, humanista sablonok közé is közvetlen élményeit iktatja, s ezzel konkréttá, érzékelhetővé teszi az elvont kifejezéseket. Versfordításaira és az olasz pásztorjáték alapján írt drámájára is jellemző, hogy fordítása élményszerűbb, kevésbé sablonos, mint az eredeti. Mindez hiányzik az említett versből, ezért valószínűnek tartom, hogy azonos motívumok ellenére sem sorolható a Júlia-ciklusba, hanem valamelyik Balassi-epigon alkotása, vagy olyan szerzőtől származik, aki Balassiéhoz hasonló humanista műveltséggel rendelkezett. A kódex első oldalain található kilenc lírai vers után ismert epikus költemények következnek, majd a 191—192. oldalra írta a másoló a lírai költemények következő csoportját. Az első „Az Mihály vajda nótájára" szerzett Bujdosván, fáradván szerelmen kergete kezdetű vers. Bujdosván, fáradván szerelmem kergete, Elmímben úgy újol szerelmem szemílye. Mint szarvas fiátul hagyatik messze, Oly nehéz, hogy tőlem elvált szerelme. Az, kit nekem adott szintén oly kedves. Mint gyémánt rubinttal öszvén, mely ékes, Frissen vetett ágya nálam szerelmes, Szerelmes szép csókja orcámon édes. Mert látja, hogy magát így bú-mutatta, Szerelmes szavával nékem vallotta, Kézit nékem nyújtván hittel fogadta Holtig szerelméhez éltem oltotta. Ily hívséggel vettem tőle ezeket. Mint óra forgása, mely sűrűn percent, Oly szüntelen jajgat érte szerelmem, Halált is kész vagyok érte szenvednem. Nem csoda, hogy tengek, bánatban élek. Mert én szerelmemtől messze tévelygek. Mint madár társ nélkül özvegyen élek, Mikor szerelmemmel nem beszílhetek. 12