A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-01 / 9. szám

J)zá// a madár Jelenet a Székelyfonóból — P. Palotás Gabriella, Szabó Bózsl, M. Horváth Ilona, Sz|entpétery Aranka, és Nádasdy Károly A Faluszinház magyar csoportjának a Kultúra és Pihenés Parkjában megtartott műsora nemcsak azért volt új, hogy először került elő­adásra, hanem és elsősorban azért, mert egészen szokatlan módon szó­laltatta meg a színház együttfesét. A korban és főként művészi múltjukat tekintve fiatal színészek ezúttal szavalatokkal, a magyar, cseh és szlovák költészet válogatott gyöngyszemeivel álltak a közönség elé. A szavalőest műsorát Monoszlóy Éva állította össze és ő vállalta a rende­zés komoly feladatát is. A dramatizált jelenetek közül igen jól sikerült Garay János Obsitosának egy részlete, amelyet Bugár Gáspár bővérű komédiázó kedve és ízes vers­mondása tett emlékezetessé. Az Arany János Mátyás anyja című költemé­nyéből előadott jelenetben P. Palotás Gabriella volt jó. Kitűnően szerepelt Szabó Rózsi mint a megbomlott eszű Anikó és Bugár Gáspár, a jellemző típussá formált ügyész megszemélyesítője P. 0. Hviezdoslav A csősz fele­sége című nagy epikai müvének dramatizált részletében. Kedves, hangula­tos volt a Székelyfonó cimü jelenet. A szavalókon általában meglátszott a számukra új műfaj (iránti érdeklődés és szeretet. A műsor utolsó számát, József Attilának Munkások cimü versét az együt­tes szavalókórus formájában adta elő. Ez a jelenet még csiszolást, a szava­lőkórusnak szükséges nagyobb fegyelmet igényel. A konferanszié szerepét Lengyel Ferenc, a csoport vezetője töltötte be. Meg kell dicsérnünk a Németh László által megzenésített jelképes összekötő dalt és az ötletes kulisszákat. A kosztümök egy-két túlzástól eltekintve megfeleltek. —go— Megérkeztek az illegális bevándorlók A dráma végjelenete A szerelmes gyámapa féltékenységi jelentet rögtönöz A szenvedély igájában bet adott, mint a darab szerzője. Elsősorban Tibor Rakovsky rendezői elgondolásai lenyúgö­zőek. Határozottan állithatjuk, hogy ezzel a dráma légkörét kitűnően éreztető munkájával a csehszlovák rendezők élvonalába lépett. A kissé vontatott indulás után a játék len­dülete egyszerre felszökken, az antik tragédiák magasságáig ragad. Ezt a hatást természete­sen nem érhetné el, ha Viliam Záborsky sze­mélyében nem akadt volna a dráma főhősének eszményi megtestesítőjére. Záborsky ún. in­tellektuális színész, aki eddig a legnagyobbat Brecht Galileijének alakításában nyújtotta. Szinte hihetetlen, mennyire tudott egész testi mivoltával is munkássá azonosulni, és a szen­vedélynek minden hőfokán egyenrangút, tö­kéleteset alkotni. Nem szívesen dobálózunk ilyen nagy jelzőkkel, de Záborsky megérdemli őket, mint ahogy Martin Gregort, Alfieri ügy­véd szerepében is a legteljesebb elismerés illeti mértéktartó, tökéletes játékáért, szép és kul­túrált beszédművészetéért. Dr. Jozef Kroner, az idősebb bevándorló és Karol Machata, a lá­nyosan szép szőke Rodolpho szerepében is kitűnőek. A dráma két nőalakját Mária Banciková és Mária Královiíová már halványabban játszot­ták. Banciková Eddie feleségét a szerep meg­követelte passzivitással jellemezte, mindvégig igényes művészettel. Mária Královiéová a ti­zenhét éves lányt kezdetben túl harsányan ér­zékeltette, és csak a dráma második részének tragikus jeleneteiben talált önmagára. Ladislau Vychod.il díszletmegoldása teljes mozgási szabadságot biztosit a színészeknek, és lehetővé teszi a rengeteg képből álló drá­ma gyors pergését. Versenyben álló, új seregszemlére készülő és új feladatokat vállaló színjátszó csoport­jaink vezetői, rendezői és műkedvelői nézzék meg a Hviezdoslav Színháznak ezt a nagysi­kerű produkcióját, mert minden tekintetben sokat tanulhatnak belőle. EGRI VIKTOR Arthur Miller nevét nem annyira színház­látogató közönségünk, mint mozirajongóink is­merik, éspedig a The Crucible cimü drámájá­ból Irt nagysikerű filmje, a Salemi boszorká­nyok révén. Az utolsó esztendőknek ez a ki­magasló filmalkotása híven tükrözi az ameri­kai író mély humanizmusát és haladó szelle­mét. Miller az amerikai történelemnek egy gyászos fejezetét idézi e müvében, s a XVII. században lejátszódó boszorkányüldöztetéssel félreérthetetlenül utal a MacCarthyak Ameri­kájának mai bűnös űzelmeire, az Amerikael­lenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság mes­terkedéseire. Bátor és szenvedélyes szava nem maradt hatástalan a tömegek körében, de ki­váltotta a hatalmasok gyűlöletét is; bíróság elé citálták, és igazmondásáért hat hónapi fel­tételes börtönbüntetéssel sújtották. Hasonló bátorsággal ítéli el Miller a kapi­talista háborús nyerészkedőket Mind az én fiaim cimü, évekkel ezelőtt nálunk is színre került drámájában. Legutolsó színpadi müvével — amelynek a jelképesen értendő A hídról messzi látni cí­met adta — ezekben a napokban a Hviezdoslav Színház ismertetett meg bennünket. Ellentét­ben eddigi darabjaival, ebben a drámájában nem annyira a társadalombírálót, a tőkés vi­lág fonákságait ostorozó kritikust ismerjük meg, mint inkább a lélekbúvárt, az emberi szenvedélyek okait és rugóit kutató művészt. Jórészben ennek tulajdonítható, hogy a bemu­tatott dráma — noha bizonyos mértékig ér­dekes társadalomrajzot ad és bírál is — nem kelti azt a mély visszhangot, amelyet idézett müvei kiváltottak bennünk. Az új dráma egy pusztító és hősét el­emésztő hatalmas szenvedély nagy erejű rajza. Miller megpróbál drámája végén felmentést adni hősének, éreztetve azt, hogy ez a szen­vedély ellentétben áll jellemével és erkölcsi felfogásával is. Eddie Carbone, egy olasz ki­vándorlónak amerikai állampolgárrá vált ki­kötömunkás fia szerelmes lesz nevelt lányába, Catherinába.- A lappangó, elfojtott szerelem elemi erővel akkor tör ki, amikor Eddie be­fogadja házába Marcót és Rodolphót, felesé­gének illegális úton New Yorkba kerülő ro­konait és Eddie meglátja, hogy a fiatalok közt vonzalom ébred. Eddie hasztalan birkózik a lelkén és vérén elhatalmasodó féktelen szen­vedély ellen, nem bírja le, és amikor az a veszély fenyegeti, hogy végképp elveszti a lányt, erkölcsi felfogásával teljesen ellentét­ben álló gonoszságot követ el: behívja házába az illegális bevándorlókat kutató rendőrség embereit. Az árulásból adódik a tragikus vég: a kétségbeesett Marco, a bevándorló testvérek idősebbje végez a szenvedélyében szinte fe­nevaddá vált 'Eddie-vel. A dráma nem egy jelenetében az antik tra­gédiák nagyságára emlékeztet. Eddie tébollyal határos szenvedélyében tagadhatatlanul van valami heroikus, míg azonban az antik tra­gédiák hősei elbukásukban az erkölcsi győze­lem nagyságát éreztetik, addig az elvakult és életével fizető Eddie gyalázatos árulására nem találunk mentséget, és nem érezzük azt a tisztaságot, amelyről a dráma magyarázgató ügyvéde, az egyébként okos Alfieri rokonszen­ves szavakkal szól. A hiányérzést az kelti, hogy bár Miller mon­danivalója szociális kérdést is taglal — az il­legális bevándorlók sorsában az amerikai élet egy rákfenéjét, tarthatatlan állapotát érintve — elkerüli a szociális kérdés konkrét megol­dását, és megmarad a dráma lélektani vona­lán. Elmondhatjuk, hogy ezúttal a színház töb-

Next

/
Thumbnails
Contents