A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-15 / 7. szám

Kalandos repülőút után kényelmet remllvo szálltam fel a praha—plzefll gyorsra. Az Indulás messziűzi a mélábus reminiszcenciákat, B akárcsak útitársaim én Is mogorván burkolödzom be télikabátom felhajtott gallérjába. Máris a Berounka partján járunk; jobbra, balra a hóesésban Karlätejn várának sziluett ja Int üdvözletet; Zdlcén átszállók. PIseknél nem látom a holdat az aranyhomokú folyó felett. Mindent, befed a hófúvás, tavalyi tévelygéseket és Idei nekirugaszkodásokat egyaránt. Putimnál hiába keresem Svejk lábnyomait. Az idő vasfoga szétmállasztotta az egykori k. u. k. csendőrparancsnokságot, ahol a „derék katona" budéjovicei anabázlsa véget ért. Hol van már Flandérka cs. és k. csendőr-törzsőrmester, aki Svejkben íjiagasrangú orosz tisztet sejtett... És e pántlikás legények sem fújják a régi nótát: „Amikor én a putlml városkapun átmentem . . ." A fehérbe dermedt vidék felett sürü hófüggönyt himbál a szél, s csupán fellibenö csücskei mögül kandikál kl egy-egy befújt állomásépület ablakszeme. Újabb átszállás után Vodfiany következik. Vodnanyi közjáték Az állomás tiszta, sárga épületei Holler Franyóra, egy lenhajú, kékszemű cseh fiúra emlékeztetnek. Két évig lakott velem kisdiák koromban ez az áldott, jó gyerek, a Szepesy utcai kertrenyiló kis diákszobában. Én csehül tanultam tőle, ö pedig magyarul tőlem. Most bizony nem ls tudnám megmondani, vajon olyan kiváló pedagógus voltam, vagy pedig csapnivaló tanuló, mert Holler Franyo tökéletesen megtanult magyarul, mig én csehül máig sem tudok. Érdekes, elég felidézni a múlt egyetlen árnyét s máris jelentkeznek a többiek: Wilhelm néni, Szojka Juliska és Bartos tanár úr, a Capi ... Űk kísértek, amikor leszálltam a vicinálisról, hogy egy ismeretlen dél-cseh kisvárosban kóborolják, keressek egy kifakult állomképet, és mint alvajáró járjak a letűnt ldök nyomában. Régi királyi város volt Vodfiany, erős falakkal körülvéve. Az erődítmény maradványai mér alig látszanak, és a vársánc fenekén gyümölcsiöskertet létesítettek a csavaros eszű vodfianyl polgárok. Ezek bizony annak idején III. Ferdinánd pszén is túljártak. Nem tudom, vajon megmaradt-e valami a régi furfangból; az ősök buzgó katolicizmusából valószínűleg sok! Mert Itt Vodfianyban annyi a kereszt, hogy azt bizony a legkatolikusabb szlovák falu ls \iegirigyelhetné. A városban kegyetlen hóvihar dúl, mintha csak a hagyományok védő szelleme kl akarná űzni az ősi falak közül a csúfolódó Idegent, akiben fel-Ismerte a hitetlen garabonciást, Szerencsémre pártfogásába vesz a kultúra szelleme, kézenfogva vezet utcáról utcára: „Itt lakott Zeyer, itt P. Chelílcky és itt, az Aranyhordócska nevű szállóban szállt meg M. Aleä.. ." A. Jiráseknek is van Itt utcéia, sőt a vodfianyl derék pápisták Zslzskának ls juttattak egy teret Szobrot ls kapott a derék öreg, de nincs sok köszönet benne, mert a művész ügy mintázta meg a hős huszita vezért, mint egy aggmenhely rokkant portását. A város szélén a befagyott halastavak nádasában pompázó fácánok begyeskednek, a jégen pedig a környék gyerekei korcsolyáznak. A parton tavaszt álmodó nyírfák, Vlastlmil Rada egyik téli képe elevenedett meg. A város fötére A behavazott város V4m wAmyösvényen" avagy Téli utazás Prachaticébe A hóvihar közben megtáltosodva rugaszkodik neki a járókelőknek, úgyhogy végül is beülök a prachatlcei motorosba . . . Város az Aranyösvényen Erősen beesteledik, mire feltűnik a prachaticel Szent Jakab templom jellegzetes tomya. Majd harangszó csendül a szürkületben, vasárnap van. . . Valaha rég a torony egyik harangját szamárharangnak hívták. A sóval megrakott szamárkaravánok vezetőit figyelmeztette hangjával, nehogy letérjenek az Aranyösvényről. Mert Prachatice az Aranyösvényen fekszik. Közép-Európa egyik leghíresebb kereskedelmi útját, az Aranyösvényt, már a rómaiak idejében ismerték. Ezen vitték a birodalom kereskedői a légionáriusok oltalma alatt Rómába az aranyat, melyet „barbár" törzsek bányásztak az „Aranyhegyen" (ma Kalperské hory) és termelték az aranyhomokú folyók, az Otava, a Volynka és a Blanica medréből. Későbben, amikor már kimerültek a bányák és elfáradt a folyók aranyhomokos árja, az Aranyösvényen sókaravánok tűntek fel. A bajorországi