A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-01 / 5. szám

A német kérdés rendezését nem szabad elodázni Ujabban ismét előtérbe került a német probléma. Megoldása ugyan már régen esedékes, de most már szinte parancsolóan sürgőssé vált a német kérdés rendezése. Ezért a Szovjetunió kormánya kidolgozta a Németországgal megkötendő békeszerződés új tervezet, s ezt nemcsak a három nyugati nagyhatalom«kormányanak, hanem további 25 állam kormányának is megküldte, melyeknek fegyveres erői részt vettek a Németország elleni háborúban. Megkapta e nagy jelentőségű okmányt természetesen a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya is. A Szovjetunió már 1952-ben konkrét javaslatokat terjesztett elő a Németországgal megkötendő békeszerződésre vonakozóan. S bár e probléma azóta sem vesztett időszerűségéből, a nyugati nagyhatalmak és Adenauerék lehetetlenné tették a szovjet tervezet megvalósítását. Minthogy a német kérdés az európai béke és biztonság központi problémája, a Szovjetunió a mai ieszúlt viszonyok közepette új kezdeményezéssel igyekszik a német kérdés megoldását elősegíteni. Mit is javasol a békeszerződés tervezete ? Javasolja, hogy a Németország ellen háborút viselt államok és a két Németország képviselői két hónapon belül jöjjenek össze Varsóban vagy Prágában közös értekezletre, melyen megtárgyalnák a Németországgal megkötendő békeszerződést. Ha azonban addig létrejönne a német konföderáció, úgy a békeszerződést ennek az államszövetségnek a megbízottai, valamint a két német kormány képviselői írnák alá. De a békeszerződést a konföderáció híján is meg lehetne kötni a NSZK és a NDK kormányának meghataimazottaival. A kéthónapos határidő indítványozása beszédesen bizonyltja, mennyire sürgősnek tartja a Szovjetunió a német probléma megoldását, melyet egyre nagyobb mértékben veszélyeztet Nyugat-Németország lázas fegyverkezése. Ennek keretében Bonn már meg is kapta az első atomtöltetű rakétafegyvereket. A szovjet tervezet szövegét a potsdami megállapodás szelleme hatja át, amely abban az elgondolásban gyökeredzik, hogy Európa békéje, valamint a német nép jövője érdekében Németországnak köteleznie kell magát, hogy területén nem tűr meg semmiféle fasiszta szervezetet, militarizmust, revansizmust, s idegen területek meghódítására irányuló törekvéseket. Ebből azután logikusan következik, hogy Németországnak el kell ismernie az 1959. január 1-én fennállt határokat, s a müncheni szerződés érvénytelenségét. A tervezet szerint Németország semmiféle katonai tömb tagja nem lehet, amely a békeszerződést aláíró bármely hatalom ellen irányul. Nyugat-Németország területén nem működhetne semmiféle kézies terrorszervezet, nem garázda Ikodhatnanak háborús gonosztevők. A megszállás teljes megszűnésével a német nép valóban a legteljesebb szuverenitás előnyét élvezhetné, valamint egyenjogúságra felépített kapcsolatokat tarthatna fenn a nemzetekkel, s méltó helyet foglalna el az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Németországnak honvédelmi célra megvolna a maga hadserege, de nem gyárthatna tömegpusztító fegyvereket, rakétákat, bombavető repülőgépeket, tengeralattjárókat. Nem tűrhetne meg területén idegen katonai támaszpontokat, s a szerződés aláírását követő egy éven belül minden megszálló csapatnak el kellene hagynia Németország területét. Mindez csupa olyan feltétel, amellyel nemcsak népünk ért tökéletesen egyet, de bizonyára minden más békeszerető nemzet is, főleg pedig azok a népek, amelyek velünk, együtt végigszenvedték a hitlerizmus összes borzalmait. Köztársaságunk kormanya január 15-i nyilatkozatában a legnagyobb elismerés hangján értékelte a Szovjetuniónak a német kérdés békés rendezésére irányuló fontos lépését, és a legteljesebb mértékben azonosította magát a békeszerződéstervezettel. Vezető nyugati politikusok, illetve államférfiak eddigi nyilatkozatai szerint a szovjet tervezet nem szolgálhat a békeszerződés alapjául. Eisenhower, Dulles és Adenauer lényegében meglehetősen merev, elutasító álláspontjával szemben Mc Millan némileg hajlékonyabb magatartást tanúsít, de a tárgyalások lehetősége elől az USA sem zárkózik el. A nyugati nagyhatalmak minden esetre ragaszkodnak ahhoz, hogy Nyugat-Németország az Északatlanti Tömb tagja maradjon. A Le Monde című francia burzsoá lap nyíltan kifejezte, hogy Nyugat-Németország nélkül a NATO elvesztené értékét. A nyugati reakció Bonnban látja legfőbb támaszát. Szép számmal akadnak azonban olyan nyugati polgári lapok, melyek nem hajlandók fenntartás nélkül kiszolgálni Nyugat-Németország militaristáit, és emlékeztetnék a német imperializmus sötét múltjára. A nyugati konzervatív körök ellenállása ellenére, feltehető, hogy a Szovjetunió minisztertanácsa első elnökhelyettesének, Mikojan elvtársnak sikerül egyengetni a német kérdés békés rendezésének útját is, illetve hozzájárulni olyan légkör megteremtéséhez, amely elősegítheti a béketárgyalásokat. Az amerikai imperializmus újabb veresége Kuba népe az új esztendő beköszöntésével visszanyerte szabadságát, melyet Batista, a véreskezű diktátor évek hoszszú során át könyörtelenül gúzsba kö-CSEHSZLOVÄK ÁLLAMI SORSJÁTÉK — évente hatszor lesz húzás Uj játékterv! Minden ötödik sorsjegy nyer! Az 50 000 koronás prémiumokat minden sorozatban külön-külön kisorsolják. A legnagyobb elérhető nyeremény 70 000 Kcs. Legközelebb húzás 195®. február 18-án A sorsjegyeket minden Állami Takarékpénztár árusítja tött. Kuba a gyűjtőtáborok, kínzőkamrák országa volt, ahol a legjobb hazafiak, főleg a forradalmi munkásosztály bátor harcosai, börtönben sínylődtek. Végül is győztek a hős partizáncsapatok, melynek élén a „július 26-i mozgalom" vezére, Fidel Castro állott. Habár a felfegyverzett egységeket jórészt a kisburzsoázia és az értelmiség képviselői vezették, a csapatok zöme mégis parasztokbői és munkásokbői került ki. Hiába támogatta az USA és Anglia fegyverekkel Batistát, gyűlöletes uralmát nem tudta tovább fenntartani. Argentína, Nicaragua, Haiti, Columbia és Venezuela diktátora után Kuba zsarnoka is a történelem süllyesztőjébe került. Fidel Castro hívei kemény ököllel sújtottak le Batista híveire. Kuba ideiglenes elnöke, Manuel Urutia visszaállította a sajtó- és szólásszabadságot; a demokratikus pártok, így a. kommunista irányzatú Szocialista Néppart is szabadon fejti ki működését, az államaparátusból menesztették Batista szekértolóit. Politikai vonatkozásban tehát jelentős változás következett be. A győzelme^ felkelés után feloszlatták a Batista befolyása alá került szakszervezeteket, és helyettük megalakították az egységes nemzeti munkásfrontot, melyben a kommunistáknak erős pozíciójuk van. Hiba volna azonban azt hinni, hogy Batista bukásával teljesen kicsúszott a talaj a reakció lábai alól. Az észak-amerikai monopolisták továbbra is kezükben tartják a gazdasági élet legfontosabb pozícióit; a nagybirtokosok, cukormágnások, az iparvállalatok tulajdonosai és a külföldi bankok kubai fiókjai zavartalanul folytathatják tevékenységüket. A „július" 26-i mozgalom" különböző rétegekből tevődik össze; jobb szárnya kifejezetten kommunista ellenes. Soraiban számos olyan egyén van, aki az USA nagykövetségének szolgálatában áll. Számítani kell azzal, hogy az amerikai imperialisták mindenképpen bomlasztani fogják a Fidel Castro mögött felsorakozó erőket, s hogy a reakció a kommunizmus elleni harc szólamaival fog operáni. Éppen ezért a Szocialista Néppárt legfőb törekvése arran irányul, iiogy elmélyítse Castro mozgalmát, az összes baloldali erők szövetségét, s amellett megőrizze az ideológia tisztaságát. A Szocialista Néppárt követeli a meglévő szabadságok alkotmányos biztosítását, az ország nemzeti függetlenségének megóvását, a földreform fokozatos megvalósítását. A szakszervezeti jogok tiszteletbentartását ugyancsak alkotmányosan akarja biztosítani. Jóllehet a párt az államosítás híve, mégis ez idő szerint csak » külföldi tőke tulajdonában levő közérdekű vállalatok nacionalizásért harcol, s bár nem lép fel a kártalanítás ellen, ragaszkodik ahhoz, hogy az ilyen vállalatok kisajátítását már most rendeljék el, s ne tegyék függővé a kártalanítás teljes le törlesztésétől. A kubai nép megértette, hogy társadami problémái megoldásához nem elegendő Batista bukása, hanem mélyrehaté gazdasági változásokra, s nem utolsó sorban a nemzeti ipar fejlesztésére van szükség. Kuba szabadságának tarlós biztosítása csak az imperializmus erőinek teljes kiszorításával érhető el. Szirt. 15