A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-01 / 5. szám

V. I. Csujkov marsall, a Szovjetunió kétszeres hőse, a Nagy Honvédő Háború egyik ismert hadvezére, a Berlint elfoglaló egyik hadseregcsoport parancsnoka befejezte a 62. hadseregcsoport harci útját megörökítő, személyes élményei és emlékei alapján megírt könyvének első kötetét. Egy hadseregparancsnok jegyzetei című könyve megörökíti a háború kimenetelét eldöntő nagy sztálingrádi harcok napjait, és kidomborítja a komszomoHsta katonák hősiességét a honvédő harcokban. A sztálingrádi győzelem 16. évfordulója alkalmából részletet közlünk a közeljövőben kiadásra kerülő könyvéből. -K A rombadöntött Sztálingrád utcáin folyó ádáz harcok napjaiban kértem a városi bizottság és a városi végrehajtóbizottság vezetőit, hogy a város újjáépítése után Sztálingrád legszebb utcáját a Komszomolról nevezzék el. A hadsereg haditanácsának kérése volt ez, mivel a város utcáin küzdő 62. hadseregcsoport nagyrészt fiatalokból állott. Több század és ezred teljesen komszornohstákból tevődött öszsze. A 37. gárdahadosztály rajtaütő hadtestének nyolcezer katonája komszomolista volt. Mind fiatal, megtermett, egészséges fiúk. Októberben a traktorgyárat védelmezték. Harcoltak mint az oroszlánok. A sztálingrádi helyzet gondolkodóba ejtett bennünket, s arra késztetett, hogy komolyan vizsgáljuk felül csapatainknak az utcai harcokban alkalmazott taktikáját. El kellett érnünk, hogy a 62. hadseregcsoport minden egyes katonája erődként álljon ellent a németeknek. Nem olyan rettenetes, ha a pincében vagy a lépcsőházban harcolva magára marad, mert, ha ismeri a hadseregcsoport általános feladatát, önállóan is megoldhatja saját feladatát. Az utcai harcban a katona néha önmaga tábornoka. Csak helyes útmutatást kell neki adni és „tábornoki" bizalmat önteni belé. Nem lehet parancsnok az, aki nem bízik a katona-képességeiben. Beszéltem erről Gurovval, a haditanács tagjával és Krilov vezérkari főnökkel. Elhatározták, hogy az ezredekben új taktikai egységek, kis rohamosztagok alakításával újra alkalmazzuk a támadó elleni harc taktikáját. Meg kellett bontanunk a csapatoknál kialakult rendet: a századokban és zászlóaljakban a szakaszok és rajok mellett meg kellett alakítanunk a rohamosztagokat. Meg is alakultak, és döntő szerepet játszottak Sztálingrád védelmében. Nem titkolom: a komszomolisták kitűnő harci szellemükkel maguk sugallták nekünk ezt az új taktikát. A rohamosztagok legfőbb erősségei a komszomolisták voltak. Róluk mondok el néhány történetet. -k íme, az egyik sztálingrádi Komszomolszervezet életének és elszántságának tanújele: „Beszámoló: A komszomolisták kötelessége a harcban. Határozat: Inkább meghalunk, mintsem szégyenszemre elhagyjuk a lövészárkot. Kérdés az előadóhoz: Van-e komoly ók a lövészárok elhagyására? Válasz: Nincs! A katonn meghal, de a lövészárkot nem hagyja el!" Néhány időközben megsárgult röplapot tartok a kezemben. A sztálingrádi ütközet napjaiban harcvonalban terjesztettek ilyeneket. MA HŐSIESEN HARCOLTAK! Andrej Jefimovics Kozlov géppuskás, a Lenini Komszomol tagja, a Honvédő Háború idején egymaga 50 hitleristát pusztított el, nem számítva a géppuskás szakaszának többi tagja által megsemmisített fasisztákat. Csak 1942. október 7. óta 17 fasisztát pusztítottak el. Kozlov géppuskás szakasza legjobb az egész zászlóaljban. Vegyetek példát Kozlovtól! Egy másik röplap: 7 NÉMET HARCKOCSIT LŐTTEK KI ÉS GYÚJTOTTAK FEL! Jakov Scserbina és Ivan Nyikityin vöröskatonák sebesülten sem hagyták el a harcteret. Mint hazájuk hü fiai addig harcoltak, míg vissza nem verték az utolsó támadást... Nyolc fasiszta harckocsi támadott meg egy T-34-est, melynek parancsnoka Haszan Jambekov komszomolista volt. Felvette a harcot, és négy ellenséges tankot kilőtt. Közben harckocsiját is találat érte, és a termitlövedék felgyújtotta. A lángbaborult tank legénysége azonban tovább tüzelt. Ellenséges géppisztolyosok vették körül Jambekov harckocsiját és lesték, mikor ugrálnak ki a szovjet katonák. De ők elhatározták, hogy nem adják meg magukat: az utolsó töltényig harcoltak. Amikor a láng és a füst a harckocsi tüzérségi részébe is behatolt, alakulatunk ügyeletes rádiósa a harckocsiról hallotta Jambekov ismerős hangját: „Búcsúzunk, elvtársak, ne feledjetek!" Sohasem feledem el azt a tizenhat éves fiút, akit Revolt Tyimofejevicsnek hívtak. Fia volt Szidorin alezredesnek, akit még a háború előttről jól ismertem. A Sztálingrádnál folyt harcok idején többször láttam az idősebb Szidorint és fiát, elválaszthatatlanok voltak egész idő alatt. Egy este hozzám jött a fiú és jelentette: „Parancsnok elvtárs, elhoztam az elesett Szidorin alezredes holttestét." Meglepődtem, nem is tudtam hamarjában mit válaszoljak. A mellettem ülő Konsztantyin Kirkovics Abramov, a szomszédos hadseregcsoport haditanácsának tagja mindjárt rendelkezett: „Add át a holttestet a törzsparancsnoknak, és mondd meg, hogy gondoskodjék sírhelyéről, zenekarról és mindarról, ami a temetéshez szükséges." Nyilvánvaló volt, hogy Abramov nem ismerte azelőtt Revoltot, nem látta, mit élt át a fiú, s ezért adott neki oly rideg választ. Megvártam Revolt távozását, és így szóltam Abramovhoz: „Tudod, ki ez a fiú? Szidorin alezredes fia." Abramov tágra nyílt szemmel meredt rám: „Teringettét!" — kiáltott fel, és Revolt után sietett. Másnap reggel a megfigyelőhelyre szültem, és az autóba ülve láttam Revoltot, amint a földön feküdt és válla rángatódzott a zokogástól. Elvesztette apját, elárvult. Rákiáltottam: „Szidorin közlegény, azonnal üljön be az autóba és jöjjön velem! Vegye a géppisztolyát és hozzon nagyobb mennyiségű lőszert." Revolt felugrott, leporolta magát, megigazította Részlet Csujkov marsall könyvéből gimnasztyorkáját, és mintha puskából lőtték volna ki, sietett teljesíteni a parancsot. Hamarosan visszatért, és megnyugodva beült az autóba. Útközben beszédbe elegyedtünk, és megtudtam, hogy Revolt anyja valahová Szibériába menekült. Óvatosan megkérdeztem, nem akarna-e utána menni. Könny szökött a fiú szemébe. Rájöttem, hogy hibáztam. Keményen válaszolta: „Nem. Ha el is kergetne magától, akkor sem távozom a frontról. Bosszút állok apámért és a többiekért." Revolt Szidorin attól kezdve egy percig sem vált el tőlem. Megnyugodott, vidáman ment a harcba, nem ismert félelmet, és csak esténként, titokban sírdogált és törülgette könnyeit. Szent ereklyékként őrzik most a harc mezején talált véráztatott komszomolista igazolványokat. Itt egy igazolvány, száma 13145761. Egy akna repeszdarabja lyukasztotta át. Ezzel az igazolvánnyal a zsebében ment rohamra a hősi halált halt Nyikolaj Borodusin Szaratovi komszomolista, Sztálingrád egyik tizenkilenc éves védője. Fiatalok ezrei áldozták életüket a haza szabadságáért és boldogságáért. Vérük bíborszínre festette a drága könyvecskéket, melyeken Iljics képe volt, de a komszomolista gárdakatonák sorai nem ritkultak. Fordította: Lőrinc László 1 1 g DÉNES GYÖRGY: B P Dallal vertek meg engemet % % B Js Dallal vertek meg engemet, ß Ű jaj, néha sírni kell! K S leszakad rólam valami 3 h nehéz teher. H B % n A költő sorsa szomorú, g ij hiszen amije van, 1} h szent lázban szórja szét szegény ^ boldogtalan. B S ha élete oly puszta lesz, £ mint nyirkos őszi ég, 3 még egy csillagot dob az égre: U kihiilt szívét. A szívek verve élnek A szívek verve élnek és sóhajtozva vernek, megejtik, megrabolják a legmélyebb szerelmet. A szívünk százszor, hűtlen csak önmagát siratja s lidércláng reszket benne az életet virrasztva. Az ibolya: remény-virág Az ibolya: remény-virág, sziromba rejtett fény, szépasszonyok szíve felett a legszebb költemény. 12