A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-13 / 28. szám

Kardos György: T Í й V Bl ll íí I' «> Ml levél 1956. október 28. Edit! Elegem van belőled, meg a siránkozásaidból is. A világ erre a kis magyar földdarabra néz és te taniUnémesen magad elé rakod mutatóujjaidat és oktatsz, mint egy gyermeket, azokkal a megunt sablonokkal, szajkózott műnyelvvel, melyet belédsulykoltak egy évtizeden keresztül. Ebben az országban már egyedül vagy, aki mondja és hiszi az ezerszer unt frázisokat. Hiába, a papagáj sem tud mást krákogni, csak amire betanították. Csömöröm van unalmas „józanságodtól". Nem kocsmában vedelem az italt, honnan a józan és dolgos élettárs házacipeli részeg, parazita férjét. Nem csapszékben dülöngök, hanem a nemzet véres ünnepélyének, mámora pezsditi bennem a vért. Innen nem lehet engem hazacipelni, vagy hazainteni, nem lehet gyermekünket teátrális érvként felhasználni. Ha te Lacikára hivatkozol, én éppen az ő jövőjével érvelek. Ha te mosónő anyád proletár sorsával argumentálsz, szavaid lepattannak rólam. Engem sem nörsz nevelt, jól tudod. De nem tűrhetjük, hogy idegen tankok szedjék fel a pesti kövezetet, sem keresztesek, mint 1944-ben, sem csillagosok, mint most. Vagy megértsz, de nemcsak engem, hanem a kort és az egész nemzetet is, vagy elválnak útjaink végleg. Sándor 1956. október 30. Jóska elhozta leveled. Sírjak, vagy nevessek rajta? Ilyen korlátolt voltál mindig, vagy csak az események választóvize lúgozta ki tartalmatlanságodat? Érveiddel vitába szállni ezekben a napokban értelmetlen szófecsérlés lenne. Nem vitázom, csak rögzíteni akarok néhány gondolatot, hogy szégyenkezz levélváltásunk miatt, ha már túl leszünk mindenen. Tisztázzuk először: ki a renegát? Én, aki kommunista miniszterelnök vezette kormány egyetértésével cselekszem, vagy te, aki azoknak adsz igazat, akik tüzelnek a kormányelnök utasításainak végrehajtóira? Én renegát vagyok, mert Nagy Imre és Maiéter Pál utasításait hajtom végre, te purifikátor vagy, mert proletár ösztöneidre hivatkozol a tények ellen. Hát vedd tudomásul, mi képviseljük az örök lázadás eltiporhatatlan szikráit a mindenkori elnyomással szemben. Ezért vagyunk forradalmárok. A kommunista kormány és annak elnöke minket tisztelt meg „szabadságharcos" jelzővel. A mi harcunkat deklarálta szabadságharcnak, nemzeti felkelésnek. Nem hatnak meg könnyeid, feldúlt házasságunk és gyermekünk sorsa fölötti kesergéseid. Nem tudsz porba rántani, megízleltem a repülés gyönyörét. Igazad van abban, hogy én, a kispesti proligyerek egyetemet végeztem, értelmiségi lehettem. De ezekről a dolgokról úgy nyilatkozol, mintha ez, ennek az összeomló bűnös rendszernek kizárólagos érdeme lenne. Saját képességeimnek, szorgalmamnak, akaraterőmnek köszönhetem eredményeimet, nem másnak. Igen, van itt velünk volt Horthy-tiszt is. De nem azért Hollósv százados a parancsnokunk, mert a ludovikás világot akarjuk vissza... Ő sem akarja, Hanem csak azért, mert ö ért a vezetéshez, ő tudja kezelni a fegyvereket és hálásak vagyunk neki, mert megtanít arra bennünket is. Ha béke lesz, majd átadja a vezetést, mint Cincinnatus, mikor megtért a háborúból. Egyébként sem számít, hogy Hollósy Horthy-tiszt vagy a kis Devecseri „rossz káder", mert egyszer régen földbirtokosok voltak. Itt nincsenek „osztályidegenek", csak magyarok vannak. Nagyon primitív dolog Bene Karcsit huligánnak titulálnod, de belátom, róla nem mondhatod, hogy Rotschildék leszármazottja. Valami mást kellett kitalálnod ... Néni remélhettem, hogy megértsd: a mi nagy tisztítótüzünkben elporlad a múlt, enyészik a régi karakter, a tegnapi törekvés. Nincs más, csak a mámorító Ma, és lesz a szabad Holnap. Végére hagytam félreérthetetlen célzásaidat Marikával kapcsolatban. A te konyhaszagú és pelenkatartalrrm-—világodba persze nem fér be ennek a nagyszerű nőnek valódi képe. Te nem értheted meg a Dobó Katicák lelkivilágát, akik fegyvert vagy forróvizes dézsát fognak a hit, a vár védelmében ... Aljas gyanúsításaid leperegnek róla .ч.. A mi extatikus állapotunkat szürke világod hétköznapiságával képtelen vagy érzékelni. Szükségtelennek is tartom érzékeltetni veled. Sándor 1956. november 2. Győztünk! A győzelem önmagában is igazol, szükségtelen a további polémia. Nem is számoltam azzal, hogy előző levelemet megválaszolod és igazam volt. Hallottam Tecától; megtévesztett és elszédített bolondnak nyilvánítasz mások előtt. Tehát szerinted Nagy Imre, Losonczi és a többiek tévednek, csak neked van igazad? Az Irodalmi Üjság hazudik, csak te mondasz igazat? Ha Déry Tibor vállalja a felelősséget az eldörrent fegyverekért, a kiontott vérért, én nem osztozhatom ebben a felelősségben? Minden cselekedetemmel igyekezni fogok részt követelni magamnak ebből a szent felelősségből. S. 1956. november 5. Holnap átlépem a határt. Nem vagyok szomorú, napokon, heteken belül vissza» jövünk. Wien, 1956, december 1. Vöröskeresztes kocsival küldöm levelem. Aggódom fiamért. Ehhez ugyebár jogom van akkor is, ha „ellenforradalmár" vagyok. Ha nem okoz különösebb fáradságot, kérlek írj. Levelem kézbesítője elhozza válaszod. Mi van otthon, mi van veletek? Kiket deportáltak az ismerősök közül? Megértesz már engem? Értened kell, hiszen előtted folyik a mészárlás. Egyébként közös életünk szempontjából nincs jelentősége álláspontod esetleges változásának. Együtt élünk Marikával, megfelelő időben törekedni fogunk a felejthetetlen napokban fonódott szerelmünk törvényesítésére. Célom és kötelességem volt a fentieket tudatni veled. S. Wien, 1956. december 28. Joggal várhattam volna válaszleveled, de csak üzenetedet vettem. Köszönöm szerencsekívánataidat, de ennek hiányában sem voltam boldogtalan eddig. Mint hallom, továbbra is jól érzed magad a rabságban, mint a ketrecben született vad, amely nem is érezhette soha a szabadság mámorát. Végre szabad földön vagyok, mit tudhatsz te a szabadságról a magyar börtönben ? Leírhatatlan, ahogy itt fogadtak bennünket. Boldog büszkeség szabad magyarnak lenni. Elárasztottak minden szükségessel és szükségtelennel is. Fiamról kellően gondoskodni fogok átmenetileg is, ha hazamegyünk, magamhoz veszem. Minden törvény, számtalan okból nekem ítéli. Sándor Wien,' 1957. március 20. Hónapok óta várt első leveled megérkezett. Tudom — Jóska hazamenetele óta — tájékozódhattál rólam némely vonatkozásban. Köszönöm írásod, szelíd vagy, mint voltál. Leveled felkavart, tanácstalan vagyok a zűrzavarban és gyámoltalan a történésekkel szemben. Most nem tudok írni tovább, akad a tollam, nincsenek gondolataim. Csak a válaszadás kötelezettsége íratja velem ezt a levelet. Majd máskor írok... S. Wien, 1957. március 25. Edit! Emberekben lehet csalódni, embereket lehet tévesen megítélni — de a meggyőződés nem pattogzik le olyan könnyen, mint zománc az edényről. Nekem ma is kell hinnem abban, amiben hónapokkal ezelőtt hittem, még akkor is, vagy attól függetlenül is, hogy emberekben csalódnom kellett. A meggyőződés és csalódottság mellett helyet kap bennem a szégyenérzet is. Megszédültem. Egy közönséges ribanc Jeanne D'Arc ruhájába öltözött és én bárgyú médium, hipnotizált kábulatomban nem ismertem fel a jelmezt. Hidd el, bamba komikus szerepet játszottam ebben az ízetlen darabban. Addig futott a darab, amíg tapsolt a közönség. Mire megkopott az érdeklődés, látszott, hogy az itteni embertipró tülekedésben új szerződésre nincs kilátás — kiderült az igazság is. Részletezzem ? Elmondjam megaláztatásom minden mozzanatát? Szükséged van erre az elégtételre? Hát igen! A Pesten szerzett rutin nem maradhatott mindig kiaknázatlanul. A vörös haj fáklya nem harcba, hanem szobára hívóvá sekélyesedett. Az újdonság varázsára való tekintettel a wieni „piacon" egyelőre keresett cikk ez a perszóna. A keresetben és az örömökben jelenleg Bene „harcostársunkkal" osztozik. Károly barátunk kiöltözése a totális kizsákmá-12