A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-10 / 32. szám

(Folytatás a 9. oldalról.) Oslóba emigrált zsidó orvost is, ez azon­ban leveti magát az ablakból. A mentők kórházba szállítják, és itt halála előtt megkéri az orvosnőt, hogy segítsen tíz zsidó gyermeket megmenteni. Illegális dolgozók, ellenállók segítségével az or­vosnőnek sikerül kilenc gyermeket át­vinni a határon Svédországba, csak a leg­idősebb gyermek pusztul el. A tizenegy éves Róbert önfeláldozóan magára tereli a német határőrök figyelmét, hogy míg őt üldözik, a többiek az éjszaka leple alatt átléphessék a határt. A történetet a film kissé naiv formá­ban meséli el, ám ez a naivitás csak a művészi érték kárára megy, emberies, mély hatását azonban nem csökkenti. Si­kere ezért megérdemelten nagy volt. Kevés film kapott eddig oly meleg és hosszan tartó tapsot, mint ez a norvég mű az ellenállásról és összetartásról a náci önkény és barbárság idején. Versenyen kívül Avégéhez közeledő fesztiválon sza­porodnak a versenyen kívüli be­mutatók. Különösen a NSZK filmvál­lalatainak kereskedelmi osztályai buzgól­kodnak erősen; eddig négy vagy öt fil­met pergettek le a szállodák kis mozijai­ban. Valamennyi a szórakoztatás célját szolgálja, egyik sem haladja meg az átla­got. így Dario Nicodemii olasz színpadi szerző olcsó érzelgősséggel teli Tacskó című komédiájának, vagy a még 1945-ben külföldre emigrált Vaszary János Monpti című regényének filmváltozata sem. A versenyen kívül bemutatott lengyel filmek között sem akadt időt álló, fel­tűnést keltő, és az USA Dunkerque című filmje sem keltett nagyobb meglepetést. Az amerikai filmtől nem vitatható el a jó szándék; története az 1940-ben Bel­giumban küzdő angol hadsereg vissza­szállítását vázolja, de csak helyenként tudja érzékeltetni az angol katonák, ha­jósok, tengerészek, bárkatulajdonosok és kis emberek hősiességét. Láttunk már nem egy eszmeileg jobban felfogott és drámailag hatásosabb amerikai háborús filmet, igaz, hogy több mint egy évtized­del ezelőtt, amikor még más szellem uralkodott az amerikai filmiparban. Nagy figyelmet keltett Guiseppe de Santis filmje, amelyet az idén Jugoszlá­viában készített jugoszláv színészek köz­reműködésével. A magyar filmdolgozók alkotása, a Vasvirág már igazolja, hogy a magyar film lassan kikerül abból a mély­pontból, ahová nagy sikerek után az 1956-os ellenforradalmi események sodor­ták. A forgatókönyv a fasizmusnak ál­dozatul esett Gellért Aqdor Endre novel­lájából készült. Makk Károly rendezte tehetségesen és bár az új olasz filmek hatása erősen megmutatkozik benne, mégis egyéni formanyelve van. Főszere­peiben Törőcsik Mari, a most felfedezett Árva János és Várkonyi Zoltán kitűnőek. Ugyancsak jelentős a versenyen kívül bemutatott két DEFA produkció. Mind­kettő a Thorndike házaspár alkotása. Az egyik a Szabadság Sylt szigetén, amely az NDK-ban még nem került bemuta­tásra, Heinz Reinefahrt doktort, a Sylt szigetén lévő Westerland városka mai polgármesterét, az egykori SS-tábornokot leplezi le. Reinefahrt generálist soroza­tos háborús rémtettei miatt Varsó hóhé­rának nevezték. A lengyelek annak ide­jén háborús bűnösként kikérték, ám az angolok a megállapodások és nemzetkö­zi jog ellenére sem szolgáltatták ki, hogy lengyel bíróság ítélkezhessen ezrek le­mészárlója felett. A másik alkotást, a Te és annyi más bajtársad című dokumentumfilmet, amely két évvel ezelőtt készült és nálunk már bemutatásra került, sok jelenlevő kül­földi kritikus és szakember kívánságára mutatták be. A két világháború okait és hátterét képekben és okmányokban meg­világító film ma, a fokozódó imperialista agresszió idején nemhogy vesztett volna aktualitásából, ellenkezőleg, leleplező szándéka, képeinek fojtogató valóságereje még hatásosabbá vált. Olasz siker Ahivatalos seregszemle folyásáról kevés meglepőt írhatok. A cirkusz gyermekei című osztrák film gyen­ge és ezen a tényen még a közkedvelt Hans Moser művészete sem változtatha­tott. A kínaiak Lángoló határok című film­jéről csak annyi mondható, hogy becsüle­tes szándékkal készült, ugyanez áll az Ébredésre, a mongolok filmjére is. A mexikóiak múltjuk forradalmi ese­ményeit próbálták a Férfiak földje című filmjükben megörökíteni. Itt is csak a rokonszenves törekvést dicsérhetjük, egyébként a történet együgyüsége erősen rontja a film művészi értékét. Szép nők és szép férfiak szereplése enyhíti ugyan az unalmat, ám a film naivitását nem fe­ledteti. Ezzel szemben jót mondhatunk az Ismerje be bűnét, Korda doktor clmü nyugatnémet filmről. Az NSZK filmdol­gozói ezzel a filmjükkel bebizonyították, hogy nemcsak szórakoztatni és technikai­lag kitűnő filmeket tudnak készíteni. A nyugatnémet igazságszolgáltatás fo­nákságait bírálja a film meglepő nyílt­sággal és bátorsággal, haladó szellemben, és így a néző egy izgalmas detektívtör­ténetnél jóval többet kap. Nagyobb sikert könyvelhetett el az olaszok Nagy kék országút című filmje. Gille Pontecorvo fiatal olasz rendezőnek első munkája ez, amelyben a nálunk is jól ismert íves Montand egy robbanószerrel dolgozó, különös jellemű, a közösségire bekapcsolódni nem akaró halászt alakít mesterien. Nemkülönben jó benne Alida Valii, a szép olasz filmsztárok egyik leg­szebbike. Az, hogy a színészi játék első­rangú, a képek mesteriek, mind termé­szetes, hiszen olasz neorealista filmről van szó, mely a kisemberek sorsának vázolá­sában mindig hűségre, egyszerűségre és igazságra fekteti a hangsúlyt. A film pergetése előtt az olasz kapi­talista filmtársaság igazgatója spontán módon felköszöntötte a jelenlevő Cesare Zavattinit, az olasz neorealista film út­törőjét, és mi sem természetesebb, hogy dübörgő taps nyugtázta az elismerést. íme, újabb bizonyíték, hogy a kultúra dolgozói pártállásra való tekintet nélkül, még ebben a mai feszült helyzetben is, megtalálják a megértés útját, és minden alkalmat megragadnak, hogy egymás tisz­teletét és megbecsülését kifejezhessék. Karlovy Vary büszke lehet, hogy ilyen manifesztációknak nem egyszer alkalmat ad. (Folytatjuk) Már hetek óta Már hetek óta fehércselédnek színét sem láttuk, erdők ölében rejtezve éltünk, mint jó remeték. Zubbonyzsebből az otthoni képek kirojtosodtak — hisz annyi kézen forogtak körbe; egymás kedvesét dicsérgettük minden szabad percben De egyszer im, hogy a mezsgye mellett ültünk a fűben déli melegben, a keskeny úton egy lány közelgett, szoknyája ringott, mint harangvirág. Arca piros volt, mint aki érzi, hogy sok férfi szem kutatva nézi. Kis hegyes mellét büszkén feszítve, úgy ment tova, hátra sem tekintve. Kockás kendője sokáig látszott, vig lepkeként lebegett a szélben. Kis semmi lány volt, nem valami szépség, de katonáim megigézve nézték. S hogy a domb mögött eltűnt egészen, száz vágy szakadt fel mindegyik szívében, — so zubbonyzsebböl körbejárt a fénykép. Madarak köszöntnek Már észre sem veszed a virágokat, ha fehér szirmot bontnak üde tavasszal. Pedig emlékszel fürge suhanc korodban a táncoló lepkéknek is örültél, méheknek, bogaraknak ... Már nem érzed a zsenge fii szagát sem, tenyérben morzsolt rögnek simogatását. Most, hogy újra itt vagy a természet ölén, égbe nyúló fenyők zúgnak körötted, madarak köszöntnek, mint régi barátot, s te mint üldözött vad futsz csak riadtan úgy érzed védtelen vagy, valahol elvesztetted, mint mesebeli pásztor bűvös igéjét, elvesztetted a mezítlábas legénykét, ki értette a fák, a madarak szavát, OZSVALD ÁRPÁD 10

Next

/
Thumbnails
Contents