A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-03 / 31. szám

Egy régi szomszédság • • • Ahol a könyvek írói, búvárlói és kedve­lői Budapesten sűrűn megfordulnak: könyvtárakban, könyvesboltokban, könyv­kiadóknál gyakorta lehet találkozni egy franciásan kurtára nyírt, fehérszakállú, fehérbajszú, ápolt külsejű, akkurátus kis öregúrral. Alig hinné az ember, hogy a fürge, frissen társalgó, élénk szellemű, szikrázó kedélyű Rexa Dezső, Pest várme­gye hajdani fölevéltárosa, a sokkönyvű és jótollú író, jeles kultúrhistorikus — nyolcvanhat nehéz esztendőt hord a vál­lán. Pedig, aki nem hiszi, utánajárhat, hogy Rexa Dezső bátyánk valóban 1872-ben látta meg a napvilágot Csejtén, s 1902-ben már az egykori Árva megye levéltárosa, egyben a valamikor oly neve­zetes Csaplovics-könyvtár vezetője — s mint maga tréfásan emlegeti — azidő­tájt egyetlen olvasója volt Alsókubinban. Alsókubin - 1902 ... Rexa Dezsőnek még barnán ütközött a bajsza, írótolla még csak próbálkozott a futással —, mikor az Ärvai-Magura alatt egy fehér bajszos, kékszemű, gyöngéd aikatú, immár ötvenes években járó férfiú, napról napra íróasztala fölé hajolva, élete munkáját újabb remekmüvekkel tetézte. Alsókubin akkoriban egy nagy költőnek; Pavel Országh Hviezdoslavnak, a szlovák nép szerelmes fiának, a szlovák nyelv művészének és mesterének volt alkotó fészke. A költő a paplak mellett lakott, dolgozószobájának ablaka a Csaplovics­könyvtár épületére nézett. A könyvtár-ház földszintjén, ahol a könyvtárvezető szállá­sa volt, sokszor késő éjjeli órákig égett a lámpa. A néma éjben élesen kirajzolódott az ablak fényes négyszöge s a függöny mögött meg-megrebbent egy árnyék. Hviezdoslav kíváncsi lett, hogy ki virraszt éjszakáról éjszakára a szomszédban ... ? Csakhamar bemutattatta magának a szorgalmas szomszédot, el-elbeszélgetett vele s így esett, hogy az ifjú magyar tollforgató nyolc éven át szinte minden­napos sétáló- és diskurálótársa lett az élete delén túljáró nagy szlovák poétának. — Ahogy eljött a délután öt óra — em­lékezik Hviezdoslavra Rexa Dezső —, Pali Az ember tragédiája szlovák fordítása Hviezdoslav Rexa Dezsőnek írott ajánlásával TRAGÉDIA CLOVEKA, Ihamatickú tatscfi od .:.ha Maduchc. Prekiil Kviezdosíav. /„C AeJXc«, bácsi felvette felleghajtó köpenyét, s meg­indult sétálni az Árva partján. Én meg vele, majd minden nap, rendszeresen és mindig nagyon boldogan. Beszélgettünk a világ folyásáról, persze legtöbbet írókról és írásokról.. . Hviezdoslav akkor kezdett belekóstolni a modern magyar Iiteratúrá­ba, hiszen Arany, Petőfi, Madách, általában a korábbi magyar irodalom rég a kisujjá­ban volt. „Aranyos Aranyom" — így em­legette Arany Jánost, „kedvencem" — mondotta Petőfiről, akinek vagy száz ver­sét ültette át anyanyelvére, és rajongott Madáchért, akinek drámai költeményét tökéletes fordításban ajándékozta népé­nek. „Dezső bácsi" — Rexa Dezső, akinek félszázaddal ezelőtt Hviezdoslav „Pali bá­csi" volt — ifjúkorában maga is Petőfi nyomdokaiba igyekezett. — Már nem annyira a költészet útján — mondja szelíd öngúnnyal —, mint egyébb vágyak tekintetében. — Rexa De­zső színész akart lenni, mint az ifjú Pető­fi, és Hviezdoslav, aki ismerte szenvedé­lyes szavalókedvét, szép szövegmondását, gondos hangsúlyozását, sokszor „megsza­valtatta". Az Árva parti sétákon a „ked­venc" Petőfi legkedvencebh verseit mon­dogatta el a fiatal magyar író az idős szlovák költőnek, s nem egys2er, különö­sen „Az ember tragédiája" fordításának időszakában, Ádám és Lucifer tirádáit ver­ték vissza az árvavári sziklák. Egy ízben cseh színészek érkeztek látogatóba Hviezdoslavhoz Prágából. Éppen azok, akik a „Tragédia" cseh nyelvű előadásán a fő­szerepeket játszották és Hviezdoslav „nemzetközi" Madách-bemutatót rende­zett. Ő maga szlovákul, a cseh színészek csehül, Rexa Dezső magyarul szólaltatták meg Madách alakjait. Ilyen reprezentáció­ja azóta se volt talán a „Tragédiának". — Pali bácsi — önti el az emlékezés mosolya Rexa Dezsőt — a komoly szó mellett a tréfát is szerette. A „Tragédia" fordításának kezdetén, egy séta alkalmá­val közöltem vele, hogy konkurrenciát csinálok műfordítás-művészetének. Bizony komoly konkurrenciát, erősítettem és bi­zonyságul három Madách-sort nyomban be is mutattam saját szlovák átköltésem­ben: Je néni messiás kazsdi novi chlap, Pekni paprslek na firmamentu, Len neszkorsi bude szakramenszky luder . .. Roppant jót mulatott paródiás „műfor­dításomon", kacagott rajta akkor is, meg később is, valahányszor újra meg újra el­mondatta velem. Persze az én költői tevé­kenységem ezzel még korántsem merült ki, írtam én abban az időben valódi verse­ket is, ékes magyar nyelven. Ezeket is fel­olvastam Hviezdoslavnak és kértem a véleményét. Éreztem, hogy jól esik neki bizalmam, különösen, mert magyar versek ügyében is hozzá fordulok bírálatért, és alaposan, komolyan boncolgatta próbálko­zásaimat. Toríianaky 3v. Mariin, m *8IOT0 nekrch PohTndor-. Hviesdoslav soha nem járt Pesten, de távolból is figyelemmel kísérte a pesti kultúréletet. Nagy érdeklődéssel olvasta a Nemzeti Színház Shakespeare-előadásai­ról szóló beszámolókat, s a képek és a kri­tikák nyomán számon tartotta a legjele­sebb művészeket is. A költő hatvanadik születésnapján Rexa Dezső éppen Pesten tartózkodott. Gondolt nagyot és merészet, felkereste Jászai Ma­rit, méltatta előtte Hviezdoslav munkás­ságát, és a magyar tragika, Petőfi rajon-Hviezdoslav, alsókubini otthonának íróasztalánál gója és szívhezszóló tolmácsolója, saját arcképét küldte el meleg üdvözlő sorokkal a szlovák költő és kitűnő Petőfi-fordító születésnapjára. Megvan ennek is már ide­stova ötven éve, de Rexa Dezső úgy me­sél róla, mintha tegnap történt volna. — Mikor megérkezett a fénykép Alsóku­binba, Pali bácsi ugyancsak csóválta a fe­jét. — Ha hazajön Pestről az én Dezső barátom, hajtogatta, megszidom és — megcsókolom Megszidom, mert az én sze­rény személyem hírét megforgatta a pesti művészek körében, és megcsókolom, mert ezzel a fényképpel nagy örömet szerzett nekem. A szidásból néhány szelíd korholó sző lett, a' csókból baráti ölelés és Jászai Mari arcképe, a szép születésnapi üdvözlettel, ott állott azontúl Hviezdoslav íróasztalán. Hviezdoslav embersége, költői tiszta­sága, ami nemcsak írásaiból, de minden­napi életéből is sugárzott — múlhatatlan emléket hagyott a kilencedik évtizedét taposó Rexa Dezsőben. Hamlet fordításának egyik példányát nekem ajánlotta — folytatja néhány perc­nyi hallgatás után —, én sokáig gondosan őriztem, s egyszer mégis szőrén-szálán eltűnt. Pedig máig is megtudnám benne mutatni azokat a részeket, amelyeknek értelmezését együtt vitattuk meg. És megajándékozott csodálatos Heródes és Heródiás-ának egy kötetével is, de ezt meg a pesti egyetem sz'áv irodalmi tan­székének ajándékoztam. Csak Az ember tragédiája dedikált példánya díszíti még könyvespolcomat. De, ha semmi ilyen tár­gyi emlékem se maradt volna, akkor se tudnám soha elfeledni a közelében töltött nyolc évet. Pedig negyvennyolc esztende­je, mikor Alsőkubinból Székesfehérvárra kerültem, végleg elszakadtam tőle. É* mégis, ha rágondolok, közel, nagyon kö­zel van a szívemhez Milyen furcsa is ez . . . Mikor Hviezdoslav örökre elköltö­zött e földi világból, tizennégy esztendő­vei volt fiatalabb, mint ma én vagyok. Ar,­nekem már holtomiglan az én kedves ked ves „Pali bácsi-m" marad BÉKÉS ISTVÄ

Next

/
Thumbnails
Contents