A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-06 / 27. szám

Ezt láttam a bokharai emír bástyája faláról Teafözés a pihenés parkjában A holtak tornya, a Kaljan minaret gyár dervist. Az utóbbi, ezemyolcszéz­hatvanháromban .járt Bokharában, Fuőfk pedig ezerklencszázharrruncnégyben. Fu­őik, a kommunista újságíró igen meleg hangon emlékezik meg a béna lábú, de gyors eszű tudósról, Vámbéry Árminról, akit bénasága nem akadályozott, hogy el­induljon al Turáni-alföldre. Ez a magyar egyetemi tanár tökéletesen beszélt jóné­hány keleti nyelveit, ép a Korán miniden problémájáról úgy vitatkozott, akárcsak egy őszszakállú muUa. Hatvanegyben in­dult el Válmbéry Arimin török zarándoknak öltözve, Perzsián keresztül, Közép-Ázsiá­ba. Hatvanháromlbiain a Kjaspi-tengernél fekvő Asurádban lépett a rejtelmes Kö­zép-Ázsia földjére,. Vámibéry űtjávajl kapcsolatban Fuőik ezeiket írja: ,Közép-Ázsia ebben az időben nem volt éppen a legbiztosabb vidék eu­rópaiak számára. A fanatikus iszlám vidéke volt ez, és ezenkívül: a khivai és bokharai kánok tisztában voltak az oroszok és an­golok szándékaival, valamint azzal is, hogy országaik gazdagsága gyjarmatosltó vá­gyakat ébreszt. Khivában vagy Bokharában az európai veszedelmesen hasonlított a kémre, és ez a hasonlatosság elsősorban az ő számára volt veszedelmes. Vámbéry Ármin nem volt kém!" Simogató ez a meleg, tiszta emberi hang; kétszeresen teszi rokonszenvessé Vámbéiyt, aki tudós volt és tudós maradt akkor is, amidőn az angol imperializmus kutatókból ügynököket és kémeket csinált. Vámbéry a tudományért kockáztatta életét! Domb dús térségen, a laibihlaúz — Bok­hara nyolcvanöt víztartálya — előtt szál­lunk ki a társasgépkocsibői. Bokharai ve­zetőnk meséli, hogy a haúzok közötti fák mindegyikét bűnbánó, öregedő muzulmán ültette <és ápolta. Faültetéssel a vidéken minden1 bűnt, csalást, lopást és gyilkossá­got meg lehetett váltani. Lassian ballagok a forró napsütésben. tereken1 és szűkj sikátorokon keresztül. A XII. századbeli Magakj Attari mecset romjainál , megpihenünk. Valaha' Bokhara egy részét temetők mauzóleumai, másik részét pedig medreszék, mecsetek és az emir palotái alkották. A világszerte híres bokharai kézművesek sárkunyhói részére hely már nem maradt, ezért úgy tapadnak egymáshoz^ mint valami hatalmas fecske­család fészkei az égbolt kék eresze alatt. A pokoli hőségben nem bírom figyelemmel kísérni vezetőnk magyarázatát. Ám nem ém (Folytatás a 14. oldalon.) A Tin Abdutahan bejárata

Next

/
Thumbnails
Contents