A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-22 / 51 - 52. szám
veélet éltí fiyároii aludt és télen bundaszolgálatot végzett. De ez a nyári alvás is csak amolyan szunyókálás volt, mert azokban a napszakokban, mikor mi, fiúk „jó gyermekek" vóltunk és figyelmünket a horgoló lfeányok varkocsairól a medvebunda felé irányítottuk: bújócskát játszottunk a sötét' hálószobában. A legfürgébb mindig a medvebundát választotta védőnek, és bujkálás közben alaposan megmarkolászta szőrőzetét. Ez a bunda tél elején egy napra eltűnt a szobából. Azt mondták, hogy mackóékhoz ment látogatóba a nagy erdőbe. Este azonban nyílt az ajtó, s fekete bundában belépett a virgácsot hozó, szakállas Mikulás; és mialatt szörnyű szánom-bánom mellett javulást Ígértünk a mormogó öregnek, megállapítottuk, hogy olyan a hangja, meg a csizmája, mint a béresünké, s hogy rajta az ijesztő bunda azonos a hálószobából hiányzóval — hiába kötötte össze derekán szalmakötéllel. Az idők folyamán testi gyarapodásommal egyenes arányban nőtt a csintalankodásom is. A házi béke biztosítása érdekében egy reggelen bedugtak a lábzsákba, azt a nyakamnál összeszljazták és a szánkón ülő édesapám lába közé emelték, aki "a medvebundával betakart, nehogy a téli reggel hidege mecsípje az arcomat. Pompás szánkázás után csak a szomszédos faluban álltunk meg. Fönt a dombon ekkor már szólt az iskola tetőzete fölé emelt fatoronyban a kis harang, tudatta a faluval, hogy rektor uram megérkezett. Mikor a harangszó elnémult, a dombon kitárult az iskolaudvar kapuja, Mica belefeküdt a hámba és az udvar közepén kikötött. Egy ráncosképű asszony lépett a szánhoz, a lábzsákot leemelte, rektor uram fiacskáját magához ölelte, a meleg konyhába vitte, kibogozás után pedig két cuppanósat nyomott hideg orcájára. Ez volt Teta: a földi őrzőangyal, a ráncosképű megtestesült jóság és szeretet, aki ápoltja védelmében néha még rektor urammal is perbeszállt. A faluban egykori jobbágyok ivadékai laktak: szlovákok az alvégen, kosárfonó' svábok a felvégen. Teta az utóbbiakhoz tartozott. Ez a kétlakiság kiütközött az iskolateremben is: a padok két sorban sorakoztak, mindegyik előtt egy nagy fekete tábla állt. Az egyiken hegyes betűk fehérlettek, a másikon gömbölyűek szorultak a piros sorok közé. Némelyiken ponton vagy vesszőn kívül sapka is büszkélkedett. Ez a sapkaviselet a betűkön választotta el az alvég gyermekeit a felvégiektől. A tanterem ezeken kívül más titkokat is rejtegetett: képeket a falakon ismeretlen emberevő állatokkal, soha nem látott fákkal és virágokkal, meg egy keretes állványt, melyen merev drótokon színes golyók védőfal mögé bújtak, és csak rektor uram ujjainak varázslata után surrantak elő, mire az egyik csoport lurkói kórusban, harsogták: egy meg egy, az kettői Rektor urára ezt a fekete táblán fehéren így örökítette meg: 1 + 1 = 2 Újabb varázslatok után friss számsorok tömörülnek a nagy táblán, és mikor az megtelt, fiúk és leányok előhúzták palatábláikat, és e számsorokat lerajzolták.. Ezalatt a másik csoport elővette könyveit, és ott a sorokba tömörült betűkkel viaskodtak, minek végen egy-egy szó csúszott ki az ajkukon. Szünetben kirebbent mindkét csoport az udvarra, kergetőztek, majd ismét bejöttek, és a kályha köré tömörültek melegedni. A nagy fiúk és leányok már sokat, nagyon sokat tudtak az égr$l, földröl, vademberekről, vadállatokról meg halakról, amelyek elnyelik az embert a tenger vizében, és azon is vitatkoztak, hogy a nap éjjel hol alszik? Mindezen jelenségek egy űj világ titkát rejtegették, amelyeket mindenkinek egyenkét kell megtanulnia, ha nem akar az osztály butácskája maradni. Mikor délben a gyermekhad zsibongva JURÄN VIDOR: Sokan voltunk a családban. Naponta másfél tucat embernek terítettek. Néném kézimunka órákat adott kötést és horgolást tanuló leányoknak. Ezeknek fecsegése a tomboló zsibongást a családban még fokozta. Atyánk a szomszéd faluban tanította betűvetésre a csemetéket, és írta az analfabéta szülők leveleit fiaiknak az egyes ezredekbe meg a tengerentúlra. Korán reggel kis kocsin ment el, és csak délután jött fáradtan haza, mikor a kézimunkás összejöveteleknek már vége volt, és drágalátos csemetéi már elfáradtak az egymással való hadakozásban. Mert nem múlt el nap a szülői házban harcizaj nélkül. Mi, csintalan fiúk észrevétlenül nemcsak a testvérkék, hanem a horgolók varkocsainak szalagjait is kihuzogáltuk, mire hajuk szétbomlott. A tanítványok bömböltek, tanítónőjük keze pedig gyorsan suhintott. De mi még gyorsabban a háta mögé perdültünk, megmarkoltuk hosszú varkocsait, és a harangozás mesterségének nemes müveletét gyakoroltuk a fején. Nénénk sikoltva térdre bicsak-lott; erre szigorú anyánk Ítélkező bírónak berontott a konyhából. Büntető keze elől a szomszédos hálószoba sötétségében, zu.gokban, az ágyak alatt kerestünk menedéket. Pártunkat fogó nagyanyánk néha alva talált bennünket búvóhelyünkön. A bűnözést mindig megtorlás követte, és ez a szoba zsibongását még csak fokozta. A sötét hálószobában függött a feketebélésű medvebunda, amely fordított med-