A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-22 / 51 - 52. szám

Életszínvonalunk emelésének módjairól Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága országos megvitatásra szánt novemberi levelében úgyszólván központi kérdésként állítja be az életszínvonal ügyét. Ebből a szemszögből világítja meg népgazdaságunk számos problémáját, s a velük szoros kapcsolatban levő munkás-bérrendszer átépítésének szükségét is, amelyről előző számunkban írtunk. Az életszínvonal emelését azonban távolról sem csupán a munkatermelékenység fokozására felépített munkabérek növelésével érjük el. Igen hatékony tényezőként kell értékelnünk a számításba jövő árleszállítás lehetőségeit is. 1953 óta már hatszor szállítottuk le az árakat, főleg az ipari cikkekét. Még nem is oly régen bizony nem soikan büszkélkedhettek mosógéppel, hűtőszekrénnyel, távolbalátó készülékkel, autóval stb. A legutóbbi években azonban egyre nagyobb tömegekben keltek el az említett iparcikkek, s ma már százezrekre rúg azok száma, akik otthonukat mosógéppel, hűtőszekrénnyel gazdagították. Minden tizenkilencedik családnak van televíziós készüléke, és a lakosság mintegy 4 százaléka autótulajdonos. A motorkerékpárok száma csaknem négyszer annyi. Az életszínvonal fokozatos emelkedéséről alkotott képünk azonban hiányos volna, ha nem említenénk meg a lényegesen megnövekedett élelmiszer fogyasztást. A vasárlóerő, illetve a fogyasztás növelését azzal is elősegítettük, hogy kormányunk csökkentette a mezőgazdasági termékek beadásának mértékét, s emelte a felvásárlási árakat. Az életszínvonal emelésének egyik módja a családi pótlékok emelése, amely különösen a több gyermekes családoknál játszik szerepet, ahol a családfő jövedelme viszonylag alacsony. Bizonyos, hogy az eddigi árleszállítások inkább a kisebb családoknak kedveztek, melyeknél az élelmiszer vásárlásnál felmerülő kiadások nem tették a jövedelemnek oly jelentős részét, mint a népes családoknál. Érthető tehát, hogy éppen a több gyermekes családok vannak amellett, hogy az életszínvonal emelését elsősorban az élelmiszerárak leszállítása és a családi pótlékok emelése útján kellene megvalósítani. Többnyire azt kívánják, hogy a családi pótlék emelése a legalább három gyermekes családokat érintse. E felsorolt javaslatok korántsem merítik ki az összes lehetőségeket, melyekkel az életszínvonal emelését megvalósíthatjuk, hanem csak azt bizonyítják, hogy a bérrendszer helyes, gazdaságilag megokolt átépítése és a lakáskérdés megoldása mellett többféle lehetőség kínálkozik a CSKP KB levelében előtérbe állított központi probléma megoldására. Helytelen volna azonban, ha a gazdasági szempontok mellett figyelmen kívül hagynák a szociális szempontokat. Főként a nyugdíjakat, a családi pótlékokat és a lakáskérdést. De hiba volna e problémákat egyoldalúan mérlegelni, hiba volna a talán népszerűnek látszó, de következményeiben ma még ártalmas egyenlősdi politikát folyíátni. Mindezen túl nem szabad elfeledni, hogy az életszínvonal emelésének minden egyes módozata elválaszthatatlanul összefügg a termelés fokozásával, a munkatermelékenység növelésével, s ezért mindenekelőtt elemi érdekünk, hogy valamennyi forrást kimerítsünk, amely alapot nyűjt az életszínvonal emelésére. Az árulás nem fizetődik ki Immár háropi hét múlt el a franciaországi képviselőválasztások második fordulója óta. Tüneményes gyorsasággal iramló időnkben már csak a krónikások foglalkoznak ilyen régi eseményekkel. Ennek ellenére nem volna helyénvaló átsiklani a dolgon, amelynek következményei még csak most kezdenek igazán kibontakozni. Franciaország demokratikus érzületű, szabadságszerető népe belátható időn belül kemény harcra kényszerül, melynek során lassan lehull szeméről a hályog, s újabb tapasztalatokkal vértezetten visszakanyarodik az egyedüli .kivezető útra — a haladó szellemű, antifasiszta tömörülés útjára. Erre bírja majd a történelem vas logikája, amely a szavak és tettek szembesítésével lerántja a leplet a demagógokről, kalandorokról, hitvány árulókról, ugyanakkor azonban azt is megmutatja, kik ténylegesen a dolgozók önzetlen, önfeláldozó barátai és támaszai. Tövises utat kell majd ezért megjárnia, de a nehéz küzdelemnek meg lesz a gyümölcse. Tisztulnak majd a frontok, átcsoportosulnak az erők, melyeket átmenetileg megtévesztettek a reakció hétpróbás szélhámosai, akik egyaránt éltek a megfélemlítés, a népbutítás s a homályos fogalmazású ígérgetések fegyvereivel. S hogy biztosak legyenek dolgukban Vichy szellemét idézve, nem átallották a hírhedt többségi választási rendszert feltámasztani. Mint a moszkvai Pravda megállapítja, a most megválasztott nemzetgyűlés a legreakciósabb összetételű francia parlament 100 év óta. Csakis a kifejlett polgári demokráciát megcsúfoló többségi választási rendszer tette lehetővé, hogy Franciaország számszerűen legerősebb pártja, mely az első fordulónál majdnem 3 millió 900 ezer szavazatot kapott, 10 mandátumhoz jutott, pedig az erőviszonyokhoz mérten 88-ra lett volna igénye. Ezzel szemben Soustelle szélsőségesen jobboldali pártja, jóval kisebb szavazatszám mellett 188 mandátumot szerzett, holott az arányosság elve alapján pusztán 82-öt kellett volna kapnia. Ugyanúgy a jobboldali „függetlenek" is 120 képviselőt küldenek a parlamentbe, pedig csak 64-re tarthatnának számot. Másrészt szégyenletesen lemorzsolódtak a szocialisták, radikálisok s más többé-kevésbé balodlai csoportok mandátumai. Guy Mollet árulása keservesen megbosszulta magát. A kommunisták elszigetelésére törő középutas álbalodali spekulációk csúfosan megbuktak. Ismételten bebizonyosodott, hogy az antikommunizmus jelszavának hangoztatása nemcsak alacsonyrerídű, de igen veszélyes játék, amely végeredményben a reakciónak kedvez. Ha igaz is, hogy a francia nép jelentős rétegeit a választások időszakában inkább a legutóbbi évek folyamán felgyülemlett csalódottság, mint valamilyen tisztán körvonalazott politikai elgondolás mozgatott, demokratikus érzülete, érzékenysége semmiképpen sem csökkent. Jellemző, hogy a kommunista párt a második fordulónál fél millióval gyarapította szavazatait. Ezáltal még jobban kidomborodott az a tény-, hogy a munkásosztály s a haladó erők különböző társadalmi rétegeinek túlnyomó része hűen kitart Maurice Thorez és Jacques Duclos dicső pártja mellett. Dőreség volna lekicsinyelni azt a szomorú tényt, hogy a francia parlamentben ma nyomasztó túlsúlyban van a reakció. Még nagyobb hiba volna számításon kívül hagyni, hogy a reakciót nem könnyű kivetni a nyeregből. Hosszú kormányzati gyakorlattal rendelkezik, fondorlatos, s ha kell a fasizmus szennyes eszközeivel is harcol. Ennek ellenére hiba volna túlbecsülni Soustelle és a függetlenek parlamenti győzelmét, még ha mögötte Massu tábornok áll is. A francia parlamenti választások nyomán joggal mondható: finita la comedia. Vége a komédiának. Most már végre hozzá kell látni az országos jellegű gazdasági és társadalmi problémák megoldásához. Franciaország államadósságai elképesztően magasak. Az infláció következményei egyre súlyosabbak. Maga a Le Monde, a francia nagyburzsoázia lapja elismeri, hogy a dolgozók keresete nincs arányban a közszükségleti cikkek áremelkedéseivel. Nem titkolja, hogy az ipari termelés egyre süllyed, bár szerinte még komolyabb válságról korai volna beszélni. A munkaerők foglalkoztatottsága nagyjából „tűrhető", de már rövidül a heti munkaidő, s nem egy jelentékeny üzemben részben elbocsátják a munkásokat. De Gaulle kormánya az állami beruházások korlátozásával igyekezett csökkenteni a költségvetési hiányt. Ez az intézkedés súlyosan érinti az iskolákat is, valamint a bányák korszerűsítését stb. Mindez azonban elégtelennek bizonyult. De Gaulle előbb-utóbb bizonyára megint a régi eszközökhöz folyamodik. Washington kegyeit fogja keresni, hogy kölcsönhöz jusson, melynek terheit természetesen a tömegekre igyekszik majd hárítani. Mindezen túl megoldásra vár az algériai probléma, a francia reakció rákfenéje. Ez a háború több mint 2 milliárd frank napi kiadást jelent, amit ismét a francia népnek kell megfizetnie. Ki várhatná a francia nagytőke érdekeit képviselő s ma a parlametneben többségben levő ultrareakciós „honatyáktól", hogy Algéria nemzeti függetlenségét elismerve, a békés megegyezés útját keresik. Ki várhatja a kőolaj-érdekeltségektől, hogy lemondanak Szahara petróleum-forrásainak dús hasznot ígérő kiaknázásáról? A francia finánctőke nem azért ültette de Gaulle-t, Massut meg Soustelle-t nyeregbe, hogy érdekei ellen cselekedjenek. Népellenes politikájukat csak ideig-óráig leplezhetik a tömegek előtt, amelyek, reméljük, hamarosan ráébrednek, hogy a mostani parlamenttől csak az életszínvonal további süllyedését várhatják, s hogy a harcot csakis a kommunista párt hirdette egység útján lehet és kell megvívni. - Szirt -20