A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-22 / 51 - 52. szám

dult kifelé. A kunyhó nyílásánál eldűlt, aléltan hallotta még a bqrsmadarak kerregését, a kecskebakok csalogató mekegését, aztán összefolyt a derengő hajnal minden hangja. Mikor újra kinyitotta a szemét, tamtamok peregtek, csengők és kolompok zörögtek és riasztották a gonosz sz'ellemeket. A mágus hamuval és maniokliszttel fehérített testtel táncolt gyékénye körül,. és huhogva forgatta feje fölött szelleműző pálcáját. Kamba kint feküdt" a kunyhó előtt, bűvölő érmek, varázsló gyógyszerek, szemverés ellen való kis faragványok és füstölők közt, de testét tovább vájta a fájdalom. Este az asszonyok abbahagyták á kántálást, és összesúgtak Galingallával. Vigyázzon a csűrökre, a kecskenyájra és a fegyverekre, ha Kamba meghal, nehogy férfirokon kifossza. Galingalla jajgatott: - Búcsúzzál az illatos füvektől, a naptól, Kamba! Holdas éjszakákon nem táncolsz többé vörös fagyökérrel és zsírral megkent párducsudár testtel a nagy ünnepen, az öröm nem szítja föl benned a vágy forróságát, és nem keringsz többé szerelmes izgalomban a tűz körül. Búcsúzzál asszonyodtól, Kamba, a nagy mágus varázslata sem segít többé rajtad! Gyorsan jött az alkony. Galingalla magára nyalábolta ura testét és becipelte a kunyhóba. - Ha megérem a reggelt, fektess ki a napra, Galingalla! A napon akarok meghalni — mondta Kamba. Galingalla sírt; szegény Kamba, dehogy éred meg a reggelt. Hegyesedő orrod körül ott a halál jele. Magasra szította a kunyhó tüzét, hogy melege végső álomba ringassa Kambát, és ne érezze, amikor fekete körmével utolsót kapar a Gonosz hűlő testén. Reggel megint megszólalt Kamba: - A naipra fektess, Galingalla! Éledő reménnyel ágyazott Kambának a kunyhó előtt Galingalla, és friss kecsketejjel itatta, dúdolgatott és arcát legyezte, hogy bökő szúnyogok ne szívják vérét. Kamba elaludt. Arra sem ébredt, hogy lárma van a' kunyhó körül, fehér ember térdel gyékénye mellett, a kezét tapogatja, és türelmetlenül lerángatja a derekára csavart rontásűző kötelet. - Mi történt vele? - kérdezte a fehér ember. Galingalla elfúlva hadonászott. Tudta, hogy ez a fehér varázsló, aki egy nap járásnyira lakik a nagy folyónál és gyereket, embert és asszonyt, akit csak útjában talál, hegyes tollal megvagdal a karján. Ellenkezni nem lehet, a fehér varázslónak engedelmeskedni kell, különben vészt hoz a házra. - A verembe esett és a karó felnyársalta. - Mit adtál neki enni? Némán mutatott Galingalla egy kosár köleskalácsra, sült szárnyasra, banánlevélre púpozott friss kecsketúróra. Nem, Kamba nem akart enni, csak egy köcsög tejet ivott. - Akkor jó, talán megmenthetem -mondotta a fehér ember, és Galingalla nem értette, miért volna j6, hogy Kamba nem evett, amikor a vére elfolyt, attól a kis tejtől nem kaphatott erőre. Hordágyat ácsoltak Kambának. Galingalla takarókkal kibélelte, felrakták a sebesültet, és elindult a menet. Füstölgő fáklyákkka! siettek egé:z éjszaka a nedves hidegben, meg-megbotladozva, s Kamba üdvöltött kínjában, ha zökkent a saroglyia. Kamba aludt a fehér doktor kése alatt,. Láztól perzselt testtel forgolódott Kamba. Száját égette a forróság, vízért nyögött. Gyékénye mellett elhamvadt a tűz, a parázs gyön<ge fényénél látta, hogy egyedül van a kunyhóban. Megróbált föltápászkodni, hogy friss rőzsenyalábot vessen a tűzre, de a lába nem bírta, jajgatva eldűlt. Homályosan emlékezett, hogy Galingalla takaróba gyöngyölte, és egy köcsög kecsketejet •állítót melléje a földre. Kiitta a tejet Vagy feldőlt a köcsög? Galingalla nem jött, hiába hívta. Csend. Csak az őrlőhangyák kaparásztak a zsúp alatt, és egy-egy csepp csurrant a kunyhó szivárgó falán. Az asszony elment. Most emlékezett arra is, mit mondott, amikor egyedül hagyta. Hajnalra itt lesz a varázslóval. Reggel megszólalnak a dobok, kántálnak az asszonyok, kiűzik a rontást a kunyhóból. Könnyű láz bíbora ereszkedett megint a szemére, és önkívületbe esett. Arra ébredt, hogy reszket a hidegtől, belül valami dagad benne és fojtogatva mellére ül. Kiverte a hideg verejték a rémülettől. Mi történik vele? Az erő kifolyt a csontjaiból, ha nem jön idejében Galingalla a varázslóval, belehal a sebébe. Hiába kötözték szorosra a hasát, a rontás belébújt és zabálja a vérét. Érezte, hogy amulettje szíja laza. Melléhez kapott. Az érem eltűnt, hasztalan kereste a takaró ráncaiban, nem találta sehol. Ez rossz jel. Belehal a sebébe, mint Guru, akinek a párduc egy ránditással fölszakította a hasát. Gurut látta feküdni a gyékényen, puffadt, megfeketedett hasával, amint nyüzsögtek rajta a döglegyek és a fekete férgek. Így fog elpusztulni ő is, az élet rövid, mint. egy jó álom, meghal, és emléke sem marad. Kibújt a takaró alól, és utolsó erőfeszítéssel, imbolyogva, kitárt karokkal in-12