A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-22 / 51 - 52. szám

lásával, akiben majd egyesülnek a régi virágkorok haladó hagyományainak kvintesszenc'iája és az új társadalom legnemesebb erényei. Az író a polgárságból jött, és azt hiszem, helytelen dolog hangsúlyozni ezt a körülményt, melyről sem ó, sem a vele szemben állók nem tehetnek. Véleményem szerint csak elismerés jár neki, hogy megtalálta a helyes utat, és minden tehetségét, tudását latbavetve küzdött és küzd ma is az új társadalom új emberének megteremtéséért. Hogy származása bizonyos esetekben akadályozza őt lendületében és egyben némely hibák eredője is, ez csak természetes. Bevallom, hogy talán éppen ezekért a hibákért szerettem meg Egri Viktort. Szubjektív vallomás ez, igaz, de őszintén szólok; nem szeretem a hiba nélküli, tökéletes embereket. Kissé emberteleneknek tartom őket, no meg aztán nem is hiszek tökéletességükben. A múlt különben is igen nagy hatással van mindenkire. Egri Viktor talán ötéves sem volt, amikor meghalt egyik nővére. A kisfiú riadtan nézegette az édesapja szobájában függő vadászfegyvert, és ösztönösen megérezte a fegyver és a halál rejtett összefüggéseit. .Mániákusan félt a fegyverektől. Bár harcolt Isonzónál és Verdunnél, ám embert ölni nem tudott. Polgári pacifizmusának céltalanságára valójában csak á fasizmus éveiben döbbent rá. Aztán a munkásosztály élcsapatának elmélete és gyakorlata mutatta meg Egrinek a helyes utat, és így vált az író' a proletér humanizmus katonájává, így jutott el a passzív polgári pacifizmustól az aktív békeharc vállalásáig. Rögös útján sikerek és csalódások váltakoztak. Ám az egykori nagyszombati Az első világháborúban Az Alpesekben Több mint két és fél ezredév előtt, elvetve minden ál bút és érzelgősséget, Irta híres strófáiban Hszün Cs'i-csi, a költő: „Te derűs órák évszaka, ősz!" Áz ösz nemcsak az érett Izek és zarttatok évadja, nem csupán bús szeptemberi napok szülője, midőn az ágakat dús almasúly húzza a földre, amikor azt esti szél különös dalokat hord szét a tarlón — melyen nyáron még gazdag kalászok szökkentek aranyba — és rózsák színével rizsporozza be a határt. ősszel érnek be a természet legnemesebb gyümölcsei: az ember és a szőlő, és ilyenkor éli át még egyszer a költő a szeleburdi április rügyfakasztó veröfényét és a heves nyár fergeteges viharait. Nem az elmúlás ideje ez, hanem a borkóstolásé és a számvetésé. Csak elfáradt vándorok, akiknek már elfogyott a boruk és nótájuk, érzik az elmúlás leheletét, és állnak lemondóan a dérütötte őszi avaron. Egri Viktort senki sem mondhatja öregnek, sem fáradtnak. Ahogy itt ülök vele szemben és elnézem fürge mozdulatalt, rózsás arcát, okos és virgonc barna szemét, melyből értelem, életkedv és gyerekes, vidám naivság árad, nem tudok hinni 10 á deres halántéknak, sem az anyakönyvi kivonat szigorú megállapításának, hogy az előttem ülő ember, tanító és barát, főszerkesztő és drámaíró hat kereszttel a vállán lépi át az óév határmezsgyéjét. Ez az ember — gondolom magamban — már elért az óceánhoz, a tudás és műveltség végtelen tengeréhez. Leszállt a mélyébe, és mint szerencsés gyöngyhalász talált rá Európa kulturális hagyományainak értékére — igazgyöngyöt talált. Tény azpnban, hogy ez a szerencsés gyöngyhalászat nem a véletlen műve, szorgalom, kitartás és tanulás - munka eredménye. Csak Így érhette el azt a sokoldalúságot, ami ma Egri Viktort jellemzi. Irodalom, zene és festészet, mind, mind megtalálható a gyöngyhalász tarsolyában; és önkéntelenül is eszembe jut a régi korok nagy demokratikus követelménye: a minden képességét harmonikusan kifejlesztő ember megteremtése! Ebben a polgárság küldte értelmiségiben jó egynéhány vonás van meg ebből a követelményből, melynek megvalósításáért maga Lenin is egész életében harcolt, és melyet csak a kommunista társadalom valósíthat meg egy olyan ember megformá-