A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-22 / 51 - 52. szám

néni -, apukádtól meg anyukádtól köszönünk most el, de csendben kell lennünk, mert éppen alusznak! Aludtak is, szépen ott feküdtek egymás mellett, éppen csak két gyertya pislogott mellettük. - Jaj, de miért volt minden olyan szomorú körülöttük? Még a néni is majdnem elsírta magát, amikor odaemelte a kicsiny Darinkát, hogy csókolja meg szüleinek szépen összekulcsolt, mozdulatlan kezét! No, de amilyen lehangoló volt a nagy sárga ház, annál több vidámság fogadta a kislányt utazásuk végén. Éppen ebédre harangoztak, amikor újabb városba értek, melynek egyik csendes utcájában állott meg az autó. Még pedig milyen ház előtt! — Ö, ehhez hasonlót azelőtt bizony még álmában sem látott a kis Darinka! Gyönyörű virágoskert közepén állott az oszlopos bejáratú, mesebeli kastély. Pedig még csak odabenn fogadta ám sok-sok gyönyörűség! Először egy irodafélébe vezette be Darinkát kísérője, ahol egy újabb néni fogadta. - Mi leszünk ezentúl a te új mamáid - mondotta, s magához ölelte a kisleányt -, kistestvérkéid is lesznek, gyere, ismerkedj meg velük! Az egyik szobában lánc-lánc-eszterláncot játszott egy csomó apróság, a másikban daloltak, táncoltak. Egy harmadik AkilOtfK.... . Sok wynkajuk v&i Kordis Darinka nagyon irigyélte anyukáját meg apukáját. Igaz, pár nap óta mindketten az ágyat nyomták, s a szomszédok azt mondták róluk, hogy betegek; dehát, akik most ilyen szép autóban utazhatnak, azoknak betegeskedniük is érdemes. Mindjárt el is határozta, ha felnő, bizony ő is betegnek tetteti magát. Jaj, de finom is lesz, ha érte is eljön egy ilyen gyönyörű piroskeresztes autó! Nem is érti ezeket az anyuékat! Ahelyett, hogy vidámak lennének, olyan könnyes szemmel néznek rá, mint ahogyan ő nézett minap az Ancsi-babára, amikor a Duncsó kutya leharapta szegénynek a fejét! A kis Kordis Darinka nem is sejtette, hogy még egy hét sem telik el, s máris teljesül autózási vágya. Igaz, ez az új •esemény is könnyekkel kezdődött, dehát •ügy látszik a felnőttek még a gyermekeknél is hamarább sírnak!. Éppen az októberi szél söprögetését figyelte Bozsenka néniék ablakából — mióta aput meg anyut elvitte az autó, ennél a szomszéd néninél lakott —, amikor a községháza titkár bácsija kopogtatott be a konyhába. Hogy mi mindent mondhatott Bozsena néninék, azt bizony máig sem tudja Darinka. Arra szaladt csak ki a konyhába, hogy a máskor mindig jókedvű néni keserves sírásba kezdett. — Ez a szegény kis apátlan, anyátlan árva'! — zokogott fel a néni, amikor Darinkát meglátta. Ám a kislány inkább a szebb szavakra figyelt. — Holnap autó jön érted kislányom (ígérte neki a bőrkabátos titkár —, elköszönsz szüléidtől, s űj otthoiv)dba visz imajd egy jóságos néni'í Másnap alig csókolta le az álmot Darinka szeméről a hajnali napsugár, amikor egy gyönyörű, csillogó autó siklott be Bozsena néni udvarába. Egy porköpenyes,• igen kedves néni szállt ki belőle, T-S lügy megölelgette az ágyából éppen kiugró Darinkát, mintha csak az anyókája lett volna. Még egy csinos kis fekete ruhácskát is hozott a kisleánynak; ,űgy lászik egyszerű kartonruhácskájával nem illett volna bele ebbe a meseszép autóba. Pedig de kár lett volna, ha bele nem ültetik- Milyen finom volt benne a széllel versenyezni! Csak abban a közeli városkában, abban a nagy sárga házban, ahová betértek néhány pillanatra, csak ott ne lett volna olyan furcsa minden! — Lábujjhegyen menjünk — mondta egy félhomályos terembe érye a klsérö helyiségben parányi asztalkák mellett színes ceruzákkal képeket rajzoltak, s még olyan szdbában is jártak, ahol éppen Jancsi és .Juliskáról mesélt egy kedves hangú néni! Hét még milyen szép volt a pöttömnyi asztalokai _ és székekkel bebútorozott ebédlő, a hófehér ágyacskákkal berendezett hálószoba, s az épület mögött terpeszkedő óriási park! Ezek tetszettek csak a kis Kordis Darinkának. Szinte el sem tudta hinni, hogy mind ez az övé is ma délutántól fogva, hogy az ő otthona is ez a mesebeli ház, s Zarenbov Valéria „főmamán" kívül még hét másik nénit is szólíthat ezentúl kedves anyukának! Pedig az elkövetkező hetek és hónapok még túl is szárnyalták az első élmények gyönyörűségeit! Igaz, minden reggel hét órakor ki kellet mászni a jó puha ágyacskából, de hát ki ne tette volna ezt szívesen? Hiszen alighogy megmosakodtak, megreggeliztek, nem várt reájuk más, csak játék, mese és szeretet! Délelőtt a reggeli, a tízórai és az ebéd közötti időt játszással, tornázással, versek és dalok tanulásával töltötték el. Délután aludtak, "sétáltak, uzsonnáztak és újból játszottak. Még a vacsora utáni lefekvés is újabb meg újabb élményt jelentett Darinkának és kistestvérkéinek, hiszen minden este szebbnél szebb mesével altatták el őket a kedves anyukék! A testvérkéknek hívott gyerekpajtásoktól később aztán sok furcsa dolgot megtudott Darinka, Megtudta például, hogy Ipolyságnak hívják ezt a szép kis várost, ahol otthonuk van, s a háznak,, amelyben laknak, gyermekotthon a ne\ve. Megtudta még azt is, hogy otthonukban nemcsak olyan gyerrilekek laknak, akiknek meghaltak a szülei, de azokat is gyermekükül fogadják az itteni ne-wslő anyukák, akiknek olyan szülei vannak, hogy tőlük csak rosszat tanulhatna a gyermek. A legcsodálatosabb dolgot azonban éppen tegnap mesélte el Darinkának az egyik mindenkinél mindent jobban tudó fiúcska. Azt mesélte, hogy van ám nekik még egy, a Zarenbova főanyukánál is főbb és jóságosabb mamájuk, csak hát az nem jár ide soha, mert olyan hatalmas, hogy be sem férneaz ajtón! övé itt minden; még a Jancsi mackót is ő veszi nekik. Ezt a mamát a dolgozók államának hívják! Higgyél csak Palinak, kedves kis Darinka, s örülj, hogy nem akkor lettél árva, mikor még csak „álla m" volt ez a főmama, s lelencnek hívták gyermekeit! NEUM&N JÁNOS Játszás után jól esik az ízletes ebéd