A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-14 / 50. szám

az ipoiysugi oc yuzuusuyi iwuuru Hatszemközt a párt levéléről KJemrégen jelent meg a sajtóban in a párt Központi Bizottságának levele. A levél sok közérdekű kérdés megoldását helyezi kilátásba. Többek között az alapvető élelmiszerek árának csökkentését is. Éppen az asszonyok emlegette zsír, hús, vaj, tej lesz majd olcsóbb. Talán közönséges dolog ezzel kapcsolatban házi perpatvarokra gondolni. Ám az vesse rám az első követ, aki nem szokott zsörtölődni a háztartási kiadások miatt. Mert mit tagadjuk, a családfő számára kényelmes megoldás, ha a pénzt az asszonyra bízza, mikor meg elfogyott, szelíden csodálkozik, hogy hát hová lett. Az asszony ilyenkor megsértődik, aztán felsorol egy sereg mindenfélét: mosóport, szappant, zsírt, húst, tejet, vajat, mondván, hogy ez ennyibe, az meg annyiba került, ha meg nem tetszik, tegyen róla. Tegyen róla, aki tehet - gondolja a családfő, és menekül, mert nem jó az asszonnyal vitázni, különösen, ha igaza van. Ogy látszik, aki tehet a dolgokról, valóban tenni akar; most már csak az a kérdés, hogy ki tehet és mit tehet. Erre azt mondom, te is, én is — mindnyájan, de elsősorban az, aki a kérdéses javakat termeli. Alkalmam volt elvetődni az ipolysági földművesszövetkezetbe, s ott közvetlen tapasztalatokat szerezni. Sikerült szerencsésen elcsípnem Lövi Gyulát, a könyvelőt és Tóth József elvtársat, a zootechnikus t. Ám kiderült, hogy a közületek nem olyan rugalmasak a közérdekű dokumentumok megtárgyalásában, mint a leginkább érdekelt fél, a család. Végeredményben szerencsés helyzet: beszélhet s mondhat, ki mit akar minden kötelezettség nélkül. Itt vagyunk, ha nem is négy; de hatszemközt — bár ők is tudják és én is tudom, hogy amit mondanak, mindenképpen megírom. Csakhamar ott tartunk, ami a legjobban érdekel - a disznóhúsnál meg a zsírnál. Előrebocsátom, hogy az ipolysági szö-Dudás Ilona és kedvence. Mikor a koca beadásra került, több mint négy mázsát nyomott A tehenek utoljára voltak künn a legelőn vetkezet a járásban az ipolyviski után a legjobbak közé tartozik. Nincs ráfizetése, beadás-hátráléka, és a munkaegység értéke huszonhét korona a természetbeni juttatásokon kívül. A hús dolgában a zootechnikus, Tóth elvtárs a legilletékesebb, ő tudja, mi kell ahhoz, hogy sok legyen és olcsó legyen. A felelet egyszerű. Árpádara meg kukorica, mert attól hízik a malac. A kukorica körül .nem is volna baj. Feltörtek tavaly 25 ha rétet. Termett annak mindegyikén nyolcvanöt mázsa csövesen; szemesen ötven mázsa. Ennél többet kihúzni nem lehet aztán semmiféle földből. Csak a tavaszi árpa hozamát ne csökkentette volna úgy a szárazság. Huszonöt helyett csak tizenkilenc mázsa termett. Ez összesen háromszázezer korona veszteséget jelentett. Ám a szövetkezet így is több mint kétszáz mázsa sertéshúst adott el a kötelező beadáson felül. Igy első pillantásra minden rendben volna, s ha meg Tóth József nem árulja el, hol a hiba, magamtól bizony nem jövök rá. A malacoknál havonta tizennyolchúsz kilogramm súlygyarapodást érnek el az etetők, ha árpa- és kukoricadarával tartják őket. Am elérhetnének huszonhárom—huszonöt kilót is, ha borsóval és szójababbal kevernék meg a kétféle darát. Csakhogy azt termelni kellene. Hát miért nem termelik?... Tóth József csak legyintett. Az idei borsótermés kárbaveszett, a szójababra meg nem is gondoltak ebben az esztendőben. Mégis akad valami, amiről tehetnének. Adjanak róla számot az asszonyoknak. Most már a zsír dolga érdekelne... Kiderül, hogy a disznókat, mihelyt megütik a száz-százhúsz kilót, sietnek beadni. A könyvelő jellemző adatot szolgáltat: kétszáz mázsa húsra száznyolcvanhét malacot adtak be. Az átlagsúly alig valamivel több egy mázsánál. Az ok nagyonis érthető. Egy mázsán felül a növekedés megszűntével csökken a napi súlygyarapodás. Ám a felvásárlási ár nincs tekintettel a minőségi különbségekre. Ha növekedne is a hektárhozam, a továbbízlalás akkor sem volna gazdaságos. Erről aztán Tóth József nem tehet. Mindenesetre a szövetkezet szem előtt tartja a társadalom érdekeit, s ha a szükség úgy kívánja, áldozat árán is továbbhlzlalásra fogja a malacokat. Most aztán a tejre kerítjük a sort. Előbb ugyan nem árt, ha visszapillantunk, hogy is volt néhány évvel ezelőtt, ötvennégyben az átlagos tejhozam három liter volt. Ma már hét és nyolc között tart. A tehénállomány feljavításán kívül itt is a takarmányon múlt a siker. A zootechnikus szerint az átlagos tejhozam tíz vagy több literre emelkedhetne, ha gazdag fehérjetartalmú takarmányt etetnének. Egy liter tejhez ötven gramm fehérjére van szüksége a tehén szervezetének. Ebben a tekintetben a szalma és a széna a legszegényebb. A lóhere, lucerna, korpa jobb, de még jobb a sajtolt napraforgó, a földidió, a szójabab, és a csalamádé silólyan az a tehén számára, mint az alma az embernek. Jóizü, jőszagú. Az igazi, a kukoricasiló. Ahhoz azonban megfelelő távolságra kell ültetni a magot, kapálni is kell, s csak viaszéréskor silózni. Ügy ad tőle itejet a tehén. A szövetkezet jövőre újabb 15 ha rétet tör föl. Hektáronként 250-300 mázsa silónak való kukorica terem meg rajta. Ipolyságon a maguk kárán tanultak az emberek. Az elsó esztendőkben - Tóth József akkoriban még agronómus volt — nem nagyon törődtek a takarmányalap biztosításával. Ha volt takarmány, etettek, ha nem, hát... Megesett olyasmi is, hogy a vetögép elé fogott ló összeroskadt, úgy legyengült a téli böjtöléstől. Ezt nem azért említem, hogy árnyat vessek a szövetkezetre, hanem azért, hogy érzékeltessem a különbséget az egykori és a mostani állapot között. A sehogysem biztató kezdet után néhány évvel a legjobb szövetkezetek közé emelkedett. Végére értem volna mondanivalómnak. Az összefüggéseket ki-ki saját maga gondolja el, mert hiszen nyilvánvaló, hogy összefüggés van a családi problémák, szövetkezet és pártlevél között. Még csak annyit teszek hozzá, hogyha mindenütt olyan pontosan tudnák, mi a tennivaló, mint az ipolysági szövetkezetben, a pártlevélben kilátásba helyezett életszlnvonnal emelkedés csakhamar bekövetkezne. BABI TIBOR (Felvételek: Csitáry-Szabó)