A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-14 / 50. szám

A szorgalommal nincs baj Lekéren. Az őszi munkákat idejében elvégezték; betakarítottak annak rendje-módja szerint. Legtöbb gondot mégis a fiatal munkaerők hiánya okozza. Nem azért nincsenek fiatalok a szövetkezetben, mert talán felszippantotta őket a város, az ipar. Nem. Egyszerűen nincsenek. Nem is születtek. Itt is, mint sok más Garam menti faluban, az egyke volt a divat. Egy gyerek, hogy ne osztódjék apró parcellákra a vagyon, a föld. Nem akarok részletesen kitérni az egyke kérdésére, hisz erről már sokan írtak, csak annyiban érintem, amennyiben a szövetkezet életével, munkájával összefügg. S hogy mennyire összefügg?! A szövetkezeti tagok átlagos életkora 40 — 45 év. A fenti szám a falura is érvényes, hisz a község lakosainak 97%-ka EFSZ tag. - Becsületesen eldolgozgatnak az öregek az istállók körül meg a határban is — jegyzi meg az egyik csoportvezető —. dehát mégsem ültethetem traktorra őket, lovak mellé se állíthatom. Erős kéz kell a gyeplőszárhoz! Egy szerencséjük van a lekérieknek, hogy az elnökük, Tenczel Lajos a többiekhez viszonyítva elég fiatal, lehet vagy 30-33 éves. Nem őslakos, csak ide nősült. Komolyan veszi a rábízott feladatot. Hat éve vezeti a szövetkezetet, azelőtt az ifjúsági szervezetnél dolgozott, mint járási népnevelő. Sok lelkesedést, tapasztalatot hozott magával. — Rám már nem foghatják, hogy az egyke híve vagyok — mondja mosolyogva —, két fiam van: ikrek, meg egy kislányom! Este gyűlésre jönnek össze a vezetőség tagjai a szövetkezet irodájában. Vagy tizenketten szorongunk a kis helyiségben. Az elnök egy papírdarabról felolvassa a napirendi pontokat. Sok-sok probléma vár megoldásra. Az első pont mindjárt érdekesnek ígérkezik. A szomszéd faluból jött át egy fiatalember. Szeretne a lekéri szövetkezet tagja lenni, ha neki és családjának megfeledő lakást biztosítanának. A vezetőségnek tetszik az ajánlkozás. Látom az arcukon a büszkeséget, mintha azt mondanák: „No lám, hát mégis csak jó híre van a szövetkezetünknek!" De aztán komolyan maguk elé néznek. Meg kell fontolni a dolgot. Nem a lakás miatt, az talán még kisebb utánjárással akad, hisz Lekéren nem egy porta van, ahol csak egy öregasszony él, vagy gyermektelen idős házaspár. Üresen állnak a szobák, van olyan is, aki csak macskát tart benne az egerek miatt, és este ölfával támasztja be az ajtót, mert fél a kísértetektől Nem azért komorodnak el az arcok. A szomorú tapasztalat miatt halasztják a döntést. Nem egy fiatalembert fogadtak már be a faluba. Ígérgettek fűt-fát, hogy hűséges tagjai lesznek a szövetkezetnek, nem válogatnak a munkában. Aztán amikor megkapták a lakást, beköltöztek, alig telt el fél év, máris cserbenhagyták a szövetkezetet, elmentek az iparba dolgozni, mert szerintük ott többet lehet keresni. Pedig, ha a természetbeni járulékot számítjuk, itt sem jártak volna rosszul. Möst hetente vonatoznak, mert a családjuk természetesen itt maradt — de még csak feléje sem néznek a szövetkezetnek. A tagok végül úgy döntenek, hogy alaposan utána kell nézni, vajon a fiatalember szájidéka becsületes-e? Ezért a választ alfkésőbbi napokra halasztják. Sok ipró-cseprő ügy is előkerül. Olyan, amit a napi munka közben már meg lehetett volna oldani, pl. gépek, szerszámok javítása stb. A szövetkezet nagy iramban építkezik. A leendő telepen még alig áll egypár istálló. Az állatok jó része a faluban egyik-másik tagnak az istállójában szoroskodik. Egyesek az építkezés lassú menetét bírálják. Szeretnék, ha már minden együtt lenne. A könyvelő egy darab papírra felrajzolja a telep tervét. Odasereglenek köréje. Körülbelül hét év múlva az egész terv valósággá válik. A könyvelő magyaráz, hol mi lesz. Munkaközben - Remélem a raktár mellé tették a darálót? - kérdezi a raktárnok. — Oda, Józsi bácsi, ne féljen. Minden a maga helyén lesz. Ha nagy a család, több a gond is. így igaz. En a szövetkezetre úgy tekintek, mint egy nagy-nagy családra, melynek tagjai azon iparkodnak, hogy jólétet teremtsenek mindnyájuk számára. Ez persze nem megy könnyen. Munkakedv, megértés kell hozzá. Szövetkezet: új életmód ez, új problémákkal, melyek a fejlődésből adódnak. Ahogy ujjaink sem egyformák, éppúgy az emberek sem. Akad köztük nem egy „tékozló fiú", aki csak a maga érdekét tartja szem előtt, a szövetkezet vagyonát szeretné apró pénzre felváltani. Nem látja még a célt, nem tudja felmérni a távlatokat. A régihez való görcsös ragaszkqjdás koloncként húzza. Az enyém szó fogalma még néhánynak túlságosan ott él a tudatában. De olyanok is vannak — és nyugodtan mondhatom, hogy egyre többen —, akik szívvel-lélekkel az újért szállnak síkra, és nekik nem mindegy, hogy hogyan dolgoznak, mert tudják csakis a lelkiismeretes munka hozhat gyümölcsöt. Erjed, tisztul a falu. A régi és az új harca nem elcsépelt frázis, hanem élő valóság. Valóság ez Lekéren is, ebben a mintegy 700 lakost számláló Garam menti kisközségben. -d— Ez kérem nem cukorrépa! Ilyen nagyra nőtt meg a szövetkezet sárgarépája