A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-07 / 49. szám

gondja volt, most meg a vezetőségben ötszáz család gondja miatt nincsen nyugovásom. Igy tudtam meg, hogy gyermekkori barátom benne vain a kollektív gazdaság vezetőségében, mert eddig egy szóval sem említette. — A vezetés gonddal és felelősséggel jár - mondtam. - De most nincs jegyző, szolgablrö s százféle úri nyúzás. TI Intézitek a falu sorsát, a néphatalom a ti kezetekben van. Ostora végével megbökdöste csizmája szárát. — A hatalom még nem elég, az ember kell megváltozzék, hogy okosan éljen a hatalommal. Mert nemcsak a nép nem egyforma, hanem akiket Vezetőnek állit, azok sem gondolkoznak egyformán. Már éippen oktatni akartam, de aztán csak megjegyeztem: — Az urak ezer esztendeig tanulták s gyakorolták a vezetést, nekünk jobban kell csinálni, és milyen kevés ideje tanuljuk. — Eleget tanuljuk —, mondta bosszúsan Mihály, h intett, hogy üljünk föl a szekérre. Nem értettem a bosszúságát, de amikor egy hoppra beértünk a faluba, valami derengeni kezdett. — Meddig maradsz nálunk? - kérdezte, amikor megállottunk. — Én holnaputánig. — Hát mért csak Ilyen kicsi Időre? — kérdezte s a lovak elé állt, mert a két frissvérü állat erősen nyugtalankodott. — Nem maradhatok tovább. — Estére átjöhetnél hozzánk... Né, itt lakom. Osztán a többiekkel is beszélhetnénk a hatalomról, hogy lásd, mennyifelé húzunk. Volt a hangjában valami, ami erősen kíváncsivá tett. — A néném rossz néven venné, ha mindjárt magára hagynám. Inkább gyertek át tl. — No, ahogy érkezünk, átmegyünk — mondta, s kezet nyújtott. A falu már elcsendesedett; s felkapaszkodott a házak fölé a hold is éjjeliőrnek, amikor nyikorgott a kapu, s hárman bejöttek a házba. Két férfi és egy asszony. A gyenge lámipafénnynél csak Mihályt ismertem meg, a másik férfi haja még vizes volt a friss mosakodástöl, de a ruháján itt-ott megmaradt polyva azt mutatta, hogy egyenesen a géptől jött. De amikor az asszonyra néztem, egyszeriben kicsúszott a számon; — Berta. Sem az asszonyosan meghatalmasodott termet, sem a lágy vonású, anyás arc nem rejtette el előlem Bertát, mert mélyen ülő nagy, barna szemei idehozták azt a kicsi leánykát, akinek elmondtam volt a gimnáziumban összeszedett minden bölcsességét, sőt még annál is többet, akivel a tavaszi illatokban együtt néztem a csillagokat, s szaladtam kl vele az állomásra vonatot nézni, mert akkor ez volt az egyetlen szórakozás a faluban. Eszembe villant az is, hogy miután az iskola padjában egy esztendeig blmbóztattam szivemben a szerelmet', s nyárelején visszajöttem a faluba, Berta szépsége már úgy kihajtott, mint a tavaszi lombok. Egyik este hívtam az állomásra, de rövid vizsgálódás után azt mondta: - Orral nem traíikálok. ö, micsoda úr voltam én, a fene egye meg. Üres zsebembe csak a jövendő reménysége cincogott, hogy nem leszek mindig olyan ágrólszakadt. S azért mégis Bertának volt igaza, amikor Pitőt választotta. Irőtollam keresetéből a Berta öt gyermekét, ahány neki most van, legfeljebb zsindelyszegnyire tudtam volna felhizlalni. Berta volt most ls az okosabb, mert nem hagyott tovább meghatódni. - Jó színben vagy, pedig már azt hittük, hogy elvesztél... Hallgasd meg csak, ml van nálunk, arról osztán van mit Írni. A másik férfival. Sándor Bénivel is kezet fogtam. Pl tő úgy mutatta be, mint az alapszervezet titkárát. De ínég jóformán le sem telepedtünk, amikor az ajtón még egy ember jött be. Csontos, magas, Idősebb férfi, szája szélén lecsüngő, tömött, ósz bajusszal. - Kardalus bácsit ismered-é? - kérdezte Berta. - Hát hogyne ismerném — kezdtem barátkozni az öreggel, de Berta folytatta: - Kardalus bácsi a faluban a forradalom. Kerekre meresztettem a szememét. Sándor Béni kivillogő fogakkal nevetett, s azt mondta: - Nemcsak azért, mert mint orosz fogoly részt vett a szovjet forradalomban, haném most ls örökösen forradalmat akar csinálni. Azt veti a szemünkre, hogy csak szöszmötölünk, s forradalmárok helyett úgy teszünk, mintha béresei lennénk a gazdaságnak, izgatja a népet ellenünk. - Izgatom hát — mordult Kardalus, bajsza fenyegetően előremeredt, s bal szeme rángani kezdett. — Izgatom, mondhatjátok annak Is, me' rosszul dolgoztok. A szovjet embereket láttátok volna, azok tudják, hogy kell. De tü csak a betűt* nézitek, a gazdákra nem hallgattok, s közben a Bojtoson suvad le a termöföld, s mingyár még burján sem terem meg benne. - Mindig csak azt a Bojtost hajtogatja - szólt bele ingerülten Berta. -' Egyébről se tud beszélni. - Hajtogatom - nyomta szikkadt, öklét a zöldterltős asztalra Kardalus. -Mert ma a Bojtos, holnap a Nyilas-hegy s holnapután a Lókra is sor kerül. Trágya nincsen, s ahelyett, hogy állatokat vennétek, minden pénzt az építésbe öltök. Sándor Béninek az arcáról eltűnt a mosoly, hevesen kaipta a fejét az öreg felé. - Maga is tudja, hogy az állatokat nem lehet szerteszét tartani a faluban. Gazdálkodni csak úgy lehet, ha együtt vsai az állattartás. - Mit tudsz te a gazdasághoz -csattant fel az öreg. - Kőműves voltál, s az maradtál... Csak a vetés tervrajzát nézed, de nem a földet s nem az embereket. — A terv jó, s aki jól dolgozik, van is mit aprítson a tejbe. Hiába ellenkeznek, akiket nem lehet meggyőzni, le kell győzni. De magát az sem győzi meg, amit a szemivel lát... Ideje, hogy közgyűlés elé vigyük, s feleljen a bujtogatásaiért. Kardalus felugrott a székről. - Engem te ne fenyegess. Nem Ijedtem meg a puskagolyótői sem. s a gyűlésen is megmondom. Istálló van elég a faluban. Elébb állat, osztán építkezés. Mihály, aki eddig csak csendben hallgatott, most nyugodt hangján megszólalt. — Építeni kell, azt a vak ls látja. De állatok nélkül gazdálkodni nem lehet. A traktor nem ereszt trágyát, csak füstöt. — Te mindent egyszerre akarnál — vágott közbe Berta, s az arca most nem volt anyásan szelíd, hanem lángolt. — Előbb a háztartást is rendbe kell szedni, csak azután lehet főzni. — Asszonybeszéd — legyintett Mihály. — Nem asszonybeszéd, hanem az igazság - mondta Béni. — A tervet elfogadtuk, a tervet teljesítjük, s aki ellene áll, félretesszük, mint a rossz lapátot. — Nem úgy van az - szikrázott a szeme Kardalusnak. - Valamit lehet jól csinálni, s mü még csak jól se csináljuk, pedig nemcsak jől, hanem jobban kell. Igy megyünk előre. Ez a forradalom. - Magának minden forradalom. De mégis építeni fogunk — kardoskodott Berta. Mihályt is. elhagyta a nyugalom, a szava keményen vágott: - A kertészet jől hoz, abból veszünk állatokat is. Megfeledkeztek rölam, s a vita újra kiújulva csapkodott az alacsony mennyezetű szobában. Szenvedélyesen csaptak össze a különvélemények, s ez engem valahogy mégse döbbentett meg. Arra gondoltam, hogy a délutáni, falu, mely régi emlékeimbe ringatott, most megmutatja új arcát, s ez az arc, ha villanásnyira ls, a felemelkedő falu küzdelmét mutatja az élet új tartalmával. A vitának Berta vetett véget. — Hagyjunk valamit holnapra is. Né, a vendéget hogy megtraktáltuk. - No látod, Igy vagyunk a hatalommal. Mert itt mü mind vezetők vagyunk. Bertán küjjel, de ö is párttag, - mondta Mihály. Későre járt az idő, búcsúzkodtak. Invitáltak. hogy mlg itt vagyok, nézzek szét a gazdaságban. Meg is Ígértem, hiszen azért jöttem. • S amíg a tornácról távozó alakjuk után néztem, még fülembe csengtek az elhangzott szavak, s úgy éreztem, a hold fényében alvó falu forr és vajúdik, s ebből a vajúdásbői az új élet teljessége születik. rajzai