A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-30 / 48. szám

egyének keresik, ezek kapcsolataikat mindenkivel megszakítják, akik ma az igazságot nem tisztelik eléggé . . ." Mint minden nyárspolgár, dr. Zsivago is kiábrándul a levert forradalomból. Magánéletében és költészetében is felépíti elefántcsonttornyát és ide szeretne meghúzódni a kor minden kellemetlensége elől. Az első világháború, majd a két forradalom és a polgárháború szélvihara azonban magával sodorja dr. Zsivagót és családját. A forradalom egykori szimpatizánsa egyre ellenségesebb állásponton foglal el a győzedelmes proletárforradaiommal szemben! Ezt a magányos igazságkeresőt a kényelmetlenségek, betegségek, hideg és éhség örvénye akadályozza szellemi ínyencségében, és lépésről lépésre minden közösséget megtagad népe szabadságharcával. Istennek képzeli magát, akit a hálátlan tömeg elárult, és sértődöttségéből lassankint gyűlölet lesz. Zsivago, az orvos és költő feketézik, hogy bizonyos jólétet teremthessen magának, valamint családjának; s hogy saját testi létét se veszélyeztesse és szellemi kincseit átmenthesse egy jobb korba, orvosi hivatását a legnagyobb járványok idején eltitkojla. A regényhős tipikus megtestesítője az orosz értelmiség egy jelentékeny rétegének. Ezek a liberális nyárspolgárok könnyes szonetteket és szép elmélkedéseket írtak népük szenvedéséről, ám a kórokozó ellen küzdeni nem tudtak és nem is akartak! Csak saját magukat szerették volna megváltani. Dr. Zsivago, a nélkülöző Moszkvából egy uráli kis faluba menekül; elrejtve él és gazdálkodik. Az élet azonban itt sem kegyelmez neki. Vörös partizánok erőszakkal választják el szerelmétől, és arra kényszerítik a már ellenforradalmi gondolkodású orvost, hogy gyógyítsa, ápolja a sebesült vöröskatonákat és partizánokat. Gyűlöleténél csupán gyávasága nagyobb. Engedelmesen megy az osztaggal, sőt egy alkalommal kénytelen a Vöröskereszt konvenciója ellenére és mint katonaorvos harcolni a fehérgárdisták ellen, akiket az övéinek tart és akikkel rokonszenvez. • Dgy a Nobel-díjas regény hőse és egyben a regény írója mennyire gyűlöli a forradalmat és a szovjet kormányt, az kitűnik dr. Zsivago szavaiból: Mit mondjak? Ez I a filozófia nekem idegen, ez a rendszer számomra el-I ienséges! Tőlem senki sem kérdezte meg, vajon egyet« I érek-e ezzel az államfordulattal..." A későbbiek során dr. Zsivagóban a düh és a gyűlölet egyre jobban növekszik. „Marxizmus és tudomány? Nem ismerem, és az ismeretlennel vitatkozni, az legalábbis meggondolatlanság. De mindegy! A marxizmust olyan nehéz elsajátítani, hogy ezért nem is lehet tudomány . .." Gyűlölete időnként olyan elemi erővel tör ki, hogy a regény egyik hősnője, Larissza Fjodorovna, aki ismerte Zsivago egykorL nézeteit, meglepetve mondja az orvosnak: „Nagyon megváltozott. Azelőtt sokkal mértékletesebben és düh nélkül beszélt a forradalomról !" Ám hiába ágál dr. Zsivago — és szülőatyja, Paszternák — a marxizmus mint tudomány ellen. A marxi-engelsi dialektika szerint minden mozgásban van, minden fejlődik. Ékképpen vall Zsivago is! „Hát, Nadja Larissza Fjodorovna, az már úgy van, hogy mindennek megvan a maga ideje. Fejlődésem során valahová csak el kellett jutnom . . ." Csaknem minden szava és tette Gorkijt igazolja. Makszim Gorkij a nyárspolgárt uraló érzéseket így jellemezte: „Ne zavarjatok abban, hogy úgy éljek, ahogy azt már megszoktam !|"r A nyárspolgárt — ebben az esetben dr. Zsivagót — Lenin pártja ezerkilencszáztizenhéttől arra kényszerítette, hogy másképpen gondolkodjon, másképpen éljen és másképpen cselekedjen, mint eddig! És ez a valóban elég ok a dr. Zsivagók és társaik szemében, hogy halálosan meggyülöljék a proletárforradalmat és a szovjet kormányt. r. Zsivago néha őszinte, főleg, ha .tudja, hogy bántodás nélkül beszélhet. Igy beszél a partizánosztag parancsnokával, Liverig Averkijevics[csel is, őszintén, de talán inkább gyűlölködve „Mihelyt laz élet átalakulásáról, megváltoztatásáról hallok, 'elveszítem önuralmamat, és erőt vesz rajtam a kétségbeesés..." Majd így folytatja: „Nem tagadhatom, hogy megmentették és megszabadították Oroszországot, hogy az ország maguk nélkül elpusztult volna az elmaradottság és a nyomor tengerében, mégsem akarok közösséget vállalni magukkal, fütyülök magukra, gyűlölöm magukat — menjenek a fenébe." íme dr. Zsivago, a gorkiji nyárspolgár, a szellem embere. Látja és érti a dolgok lényegét, tudja, hogy Lenin lett az orosz föld és az orosz nép megmentője. De ö nem akar máspéppen élni és gondolkozni, mint eddig, ezért gyűlöli hazája megmentőit, gyűlöli saját népét! A paszternáki hűs a szerelmet tartja az egyedüli orvosságnak a forradalmak és polgárháborúk szélviharában a magányos igazságkeresők és a szépre szomjúhozó költök számára. Ám a sors, vagy talán a forradalom itt is hősünk ellen fordul. Elpusztul felesége és kedvese is. Felesleges embernek, földönfutónak órzi magát a jelszavak, proklamációk és a felszabadult proletariátus vörös zászlai között és csupán az újtól, az ismeretlentől való rettegése tartja vissza a kivándorlástól. A húszas évek végén hal meg ez a magányos gyűlölködő, alig negyvenéves korában! szovjet irodalom már ismer egy dr. Zsivajflhc« hasonló, üres lelkű orosz értelmiségit, Kiim Szamgint. Gorkij művészi erővel mutatta meg a világnak az orosz nyárspolgárt, a szavak hívét és a tettek ellenségét. K. Szamgint, az Októberi Forradalom „felesleges" emberét Gorkij végül is eltapostatja a szabadságért harcoló tömegekkel. Borisz Paszternák azonban dr. Zsivagónak a halálával az egész orosz értelmiség végét akarja jelezni, melyet — szerinte — a proletárforradalom elpusztított. Erre a Novij Mir szerkesztőségének Paszternákhoz intézett és cikkem elején már említett levele is rámutatott. A levélben — dr. Zsivago halálával kapcsolatban — a folyóirat szerkesztősége ezeket írja: „Igen, egyetértünk Önnel abban, hogy regénye hősének a forradalom atmoszférája ártalmas volt ... De míg az Ön elképzelései szerint dr. Zsivago az orosz értelmiség szellemének a csúcsfokát jelenti, a mi véleményünk szerint csupán a mocsarát, lápját!" A regény kéziratát objektív és baráti hangon bíráló levél rámutat a szerző téves, sőt gyakran szovjetellenes megállapításaira, és kéri Paszternákot, hogy gondolkozzék el a levél tartalma felett, ha még egyáltalában erre képes! Mert Paszternák hamis, sőt hazug képet nyújt az orosz értelmiségről, melynek színejava igenis a proletárforradalom és a szovjethatalom mellé állott. De ő mégis a Gyenyikin, Kolcsak és Wrangel bandáiban hazájuk ellen küzdőket, meg a Hitlerrel is paktáló és konspiráló Mereskovszkijéket magasztalja azokkal szemben, akik régi forradalmi hagyományokhoz híven tűzben és viharban kitartottak a forradalom vörös lobogója és az ember ötágú csillaga mellett. Meghamisítja a történelmet. Múltat, jelent és jövőt egyaránt rágalmaz. AZ ELÁTKOZOTT KÖLTŐ SZEREPÉBEN r. Zsivago élete és jelleme már magában is sokatmondóan érzékelteti szülőatyját, a szerzőt és szovjet állampolgárt, aki hazájáról beszélve még utolsó nyílt leveleiben sem szól a Szovjetunióról, — csak Oroszországot emleget. Borisz Leonyidovics Paszternákról Szerb Antal szűkszavúan ennyit ír: „Előkelő családból származik és elökélő műveltsége van. Dacos individualizmusa miatt sok támadásban volt része, de az ezerkilencszázharmincnégyes írókongresszuson elismerték a Szovjet legnagyobb élő költőjének." Igaz, hogy ezt az kitüntetést Buharin adományozta Paszternáknak, de tény, hogy Majakovszkij és Jeszenyin halála után Borisz Leonyidovics Paszternák előkelő helyet foglalt el a szovjet irodalomban, és költészete nagy hatással volt az egykorú szovjet, sőt a csehszlovák avantgardista költészetre is! Ezernyolcszázkilencvenben született Moszkvában. Apja, Leonyid Paszternák neves festőművész liberális nézeteket vallott, de a győzedelmes proletárforradalom után külföldre emigrált, ott is halt meg ezerkilencszáznegyvenötben. A fiatal és rendkívül tehetséges Borisz a moszkvai, majd a marburgi és ismételten a moszkvai egyetemen folytatja és végzi be tanulmányait. Az első világháború előtt jelenik meg első kötete, „Testvér a felhők között", melynek már a címe is bizonyítja, hogy az új orosz költő, Vlagyimir Majakovszkij futurista csoportjához tartozik. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom választóvízként hatott az orosz értelmiségre. A gyökértclenje — Bunyin, Kuprin, Andrejev, Mereskovszkij elhagyta hazáját, a baloldaliak és hazafiak: Gorkij, Brjuszov, Blok, Babel, Pilnyak, Jeszenyin és Majakovszkij maradtak, hogy művészetükkel a forradalmat és a szovjet népet szolgálják. Otthon maradt Borisz L. Paszternák is, ez az idealista, misztikus költő, a forma bámulatos művésze. Egymás után jelennek meg verseskötetei. A költő szobrok és fák párbeszédeit lesi meg. Esőcseppé változik, majd fűszál lesz. és fenyőfa. Magános emberek bús lelkében búvárkodik, nem veszi és notn is akarja tudomásul venni, hogy körülötte az élet zajlik, vágtat előre ... Számára a szovjet valóság nem létezik. Egykori szimpátiái az 1905-ös évnél megtorpannak és elszintelenednek. Csak tíz évvel a Nagy Október után írja meg az első orosz forradalom hősének verses históriáját, a Smid hadnagyot. Akkor születik meg másik nagy hősi költeménye is, az „Ének az ezerkilencszázötös évről". A közösség sorsa nem érdekli, minden körülmény között és mindenáron szubjektív költői szabadságát védi. Vallja, hogy kezdetben a forradalom tűz és láng, későbberi már csak önfeláldozás. Hirdeti: a művészet az egyén megnyilvánulása a tömeggel szemben, és ezért nem lehet a forradalmat a művészettel összeegyeztetni." Számára a szocializmus füstfelleg és egy olyan korszak, amelyben az emberek egymást gyanúsítják. Ezt a véleményt egy negyedszázadon át vallja, és a Dr. Zsivagóban ismét kimondja. „Éz a kor igazolta a régi rómaiakat, hogy ember embernek farkasa ... Az embernek kőkorszakbeli álmai voltak ..." 13