A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-30 / 48. szám

Osztályharc és humanizmus a. Köztudomású, hogy a szocializmus, illetve kommunizmus felépítése egy egész történelmi korszakot foglal magában, mikor is az államhatalom lényege és formája a proletárdiktatúra. A burzsoázia propagandistái gyakran a szitkok és rágalmak özönét zúdítják a proletárdiktatúrára, amely szerintük már eleve meghiúsítja az igazi demokrácia és humanizmus érvényesülését. Másrészt az imperialista állam „osztályfelettiségét" hirdetik, amelyben állítólag virul a szabadság . . . Mindenképpen leplezni igyekeznek, hogy az imperialista állam lényegében a burzsoázia legkifejezettebb diktatúrája. E diktatúra f célja, hogy a monopóltőkéseknek minél nagyobb hasznot biztosítson. Ezt szolgálják az imperialisták háborús készülődései, továbbá a különböző országokban kirobbantott „helyi jellegű" agressziók. Persze fabatkát sem érnek a burzsoázia ideológusainak a szabadságról és demokráciáról zengett dicshimnuszai, ha ezeket szembe állítjuk a valósággal. Lehet-e igazi demokráciáról szól olyan társadalmi rendben, ahol „egyenrangú" félként lép fel a termelőeszközökkel rendelkező kapitalista és a nincstelen proletár, aki állítólag szabadon értékesítheti munkaerejét. Mit ér ez a látszat-szabadság, mikor ólomsúllyal nehezednek reá társadalmi létének feltételei, melyek könyörtelenül bérmunkára kényszerítik. S hogyan egyeztethető össze e sorvasztó megkötöttség a burzsoázia hirdette „abszolút egyéni szabadsággal", melyet az imperialista államapparátus a szakszervezetek működésének korlátozásával, sztrájktilalmakkal, s ha kell. a legelemibb demokratikus szabadságok eltiprásával dorongol le. Hogy bontakozhat ki a demokrácia ott, ahol a sajtó, rádió, televízió, könyvkiadás, az iskola stb., a nagyburzsoázia befolyása alatt van. Az ilyen társadalmi rend elsorvasztja a néptömegekben lappangó hatalmas teremtő erőt. Nem az igazi személyiségek, hanem a ragadozókra emlékeztető „egyéniségek" kifejlődésének kedvez, melyek hullákon keresztül gázolnak alacsony, önző céljaik érdekében. Ami pedig az úgynevezett abszolút egyéni szabadságot illeti, ilyesmi nem létezik, mivelhogy az emberek nem elszigetelt lények, s ezernyi szállal függnek össze a társadalommal s azon belül osztályukkal. A burzsoá ideológusok közkedvelt érve, hogy a kommunizmus „embertelen társadalmi rend", mert véres polgárháború szüleménye, és lehetetlenné teszi a személyiségek kifejlődését, nivellál és elszürkít... Amilyen hazug ez az állítás, oly felháborító. Eltekintve attól, hogy még a polgári társadalmi rend sem valósulhatott meg forradalmi erőszak nélkül — pedig itt csak arról volt szó. hogy a feudalizmust az ipari és kereskedelmi tőke korlátlan érvényesülésének utat törő kapitalizmus váltotta fel - a proletárdiktatúra még nem vonja szükségszerűen maga után a véres polgárháborút. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom csak azért volt kénytelen a polgárháború útján járni, mert a megdöntött uralkodó osztály a „honmentés", a „vallás és humanizmus" jelszavával fegyveresen támadt a forradalmi Oroszország népének többségére, s 14 kapitalista állam támogatásával akarta vérbe fojtani a munkáshatalmat. Népi demokráciánk születése egyébként meggyőzően bizonyítja, hogy a polgárháború egyáltalán nem szükségszerű velejárója a forradalomnak, mely adott esetben békés úton is megvalósítható. Tagadhatatlan, hogy a kapitalizmusban a ragadozó egyéniségek mellett teremtő géniuszok is felbukkanhatnak. Ezek azonban gyakran éppen a barikád másik ol-i daláról kerültek ki. Gondoljunk csak olyan kiváló művészekre, mint pl. Henri Barbusse, Romain Rolland, Bernard Shaw, M. Andersen Nexö stb. A proletárdiktatúra az első államha«i talom, amely a néptömegek előtt nemcsak hogy megnyitja a kultúra kapuit, hanem módot is ad arra, hogy a nép a legmagasabb műveltségre tehessen szert. Ma már a burzsoázia nem egy valamennyire tárgyilagos képviselője is elismeri. hogy pl. a Szovjetunió közoktatása magas színvonalú. Ugyanúgy el kell ismerniük azt is, hogy a szocializmus és kommunizmus épülő világában sokkal fejlettebb az egészségügy, mint a kapitalizmusban, ahol a hadiköltségvetés egyre jobban háttérbe szorítja a társadalomról való gondoskodást. Csak a kizsákmányolás felszámolása adhatott lehetőséget a munkásság, dolgozó parasztság és a haladó értelmiség erejének, tehetségének, kezdeményező készségének kibontakozására, melynek csírái többek közt a szocialista munkaversenyekben is megmutatkoznak. Nem tanúskodik-e a szocialista munkaverseny a dolgozók mindjobban fejlődő erkölcsi érzékéről, amely megköveteli, hogy a lemaradók buzdításával, a teljesítmények növelésével fokozzuk az általános jólétet. Ezek után aligha szorul további bizonyításra, hogy a proletár humanizmus torony magasságban áll a polgári humanizmus felett. A polgári társadalmi rend atomizálja a dolgozókat, és a benne dúló kibékíthetetlen osztályellentétek következtében örökös feszültséggel terhes. ü ill politikai összefoglalónk GENF november 10-e óta újabb nemzetközi értekezlet színhelye. Ennek az értekezletnek az a feladata, hogy tervet dolgozzon ki egy meglepetésszerű támadás megelőzésére. A tanácskozásokon egyrészt a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és Albánia küldöttségei, másrészt az USA, Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország és Olaszország képviselői vesznek részt. Az ülésezések ugyanabban az épületben folynak, mint a már október végén elkezdett háromhatalmi konferencia, melyen az atomszakértök a nukleáris fegyverekkel történő kísérletek betiltásának ügyéről tárgyalnak. Ugyanúgy, ahogy a Szovjetunió az atomrobbantási kísérletek haladéktalan és végleges beszüntetése mellett száll síkra, a váratlan támadás megelőzésének kérdésében is az egyedül becsületes politika, a világbéke megóvásának és megszilárdításának gondolata vezérli. A Szovjetunió minisztertanácsa elnökének, N. Sz. Hruscsovnak igen nyomós oka volt a már július másodikán javasolt s végre november 10-én öszszehívott értekezlet kiharcolására. Mint a legutóbbi hónapok mutatták, az USA kormánya konokul kitart az rröpolitika mellett, s az agresszív imp"rialista körök újabb meg újabb összeesküvéseken, fegyveres akciók szervezésén mesterkednek. A hidegháború változatlan hévvel folyik. Ilyen politika csak a bizalmatlanság, a gyanakvás légkörét eredményezheti, melyben egy újabb világháború kirobbantásának veszélye Damoklesz karjaként lebeg a békeszerető emberiség felett. A két genfi konferencia szorosan összefügg egymással, s ezért jelentősen előre lendíthetné a leszerelés problémáját, amely az ENSZ jelenlegi közgyűlési ülésszakán még mindig nem jutott túl a holtponton. A genfi tanácskozások sikerének alapvető feltétele, hogy a nyugati nagyhatalmak szakítsanak eddigi terméketlen, végzetes kockázattal járó erópolitikájukkal. Ennek azonban sajnos még nem adták semmi tanújelét, s a tárgyalásokat technikai kérdésekre igyekeznek leszűkíteni. Bár az értekezletek menete döcögős s az USA ismét a meddő taktikázás módszereit alkalmazza, a Szovjetunió és a népi demokráciák küldöttségei továbbra is következetesen küzdenek az emberisig békéjéért. A béketörekvéseket szolgálja N. Sz. Hruscsovnak a berlini státus,megszüntetésére irányuló javaslata is. F. célból a Szovjetunió a szovjet szervek Berlinben betöltött eddigi funkcióját átadja a szuverén Német Demokratikus Köztársaságnak. A nyugati hatalmaknak tehát a nyugat-berlini tartózkodásukra vonatkozó kérdéseket közvetlenül az NDK kormányszerveivel kell majd megtárgyalniuk. Ez az intézkedés idegességet váltott ki a nyugati hatalmaknál, melyek görcsösen ragaszkodnak ahhoz a fikcióhoz, hogy csak egy német állam létezik, mégpedig Adenauer Nyugat-Németországa. És bár a berlini státus tulajdonképen a potsdami egyezmény következménye, melyet a nyugati nagyhatalmak általában semmibe se vettek, érdekes módon hallani sem akarnak ezen egyezmény egyetlen maradványának, a berlini státusnak a megszüntetéséről. Ogy vélik, hogy Nyugat-Berlinről, amely a legkülönbözó'o kém- és diverzáns-szervezetek egyik fontos bázisa, nem mondhatnak le a nyugatnémet militaristák érdekében, akik, mint azt Otto Grotewohl, az NDK miniszterelnöke a világ nyilvánosságának szánt emlékiratában rendkívül gazdag bizonyító anyaggal feltárta, mindenképpen torpedózzák az egységes, békeszerető s demokratikus Németország megteremtésére irányuló törekvéseket és lázasan készülődnek az atomháborúra. Márpedig ez a politika — mint ahogyan Hruscsov elvtárs kifejtette — csak a német imperializmus elpusztításához vezethet. 9