A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-30 / 48. szám

Jelenet az első felvonásból. Az Erdőkerülő udvara Rókácska és Rókafi násza az erdőben-Rökácska (Anna Martvonová) és Rókafi (Mária Hubová) A* emberiesség hang ja operaszínpadunkon Idén augusztusban volt har.minc éve, hogy a nagy cseh zenetriász legfiatalabbja, Leos Janáőek alkotó ereje teljében, hatvanhat esztendős korában bevégezte földi pályafutását. Erről az évfordulóról emlékezett meg a napokban Nemzeti Színházunk is, a zeneköltő egyik mesteri müve, A ravasz rókácska clmü operája sikeres bemutatójával. Janáőek elsősorban operaszerző. Kilenc zenedrámát írt, köztük a Jenufát, amely csak 1916-ban, megalkotása után több mint egy évtizeddel került színre Prágában, hogy aztán egy csapásra világhírűvé tegye szerzőjének nevét. Smetana és Dvofák után a cseh zenei életben a Jenufával oly modern zeneszerző jelentkezett, akinek művészete bőven gazdagodott Smetana népiességétől, színesedett Dvofák romantikájától és Debussy impresszionizmusától, s mély emberséggel telt Muszszorgszkij realizmusától. Am ezek az elődök és útmutatók csak termékenyítették és megsegítették hogy hamarosan meglelje a maga egyéni formanyelvét, az erősen a népiben gyökerező sajátos, eredeti stílusát. Az önhibáján kívül szenvedésre kárhoztatott lélek, az élet értelmét és célját kutató vergődő ember ihleti és ösztönzi alkotásra, ezért nyűl A. N. Osztrovszkij Vihar című drámájához, hogy főhősének, a Volga habjaiba menekülő Kátya Kabanovának szerencsétlen sorsát az opera nyelvén kifejezze, és élete alkonyán ezért merül el Dosztojevszkij Teljegyzések a holtak házából című szibériai naplójába, hogy komor ienei víziókban megörökítse a szenvedést, a megaláztatást, de a szeretetet is, amely nem engedi, hogy az emberben összetörjön a jő, és szenny árassza el az embernek a szabad élet és a tisztaság utáni örök vágyát. A ravasz rókácska világa nem ily komor, és talán Janáőeknek ez a müve vall a legmelegebben és legbensőbben a hitéről, a mindenkor és mindenben szeretetet, megértést kereső humánumáról, nemes emberi erkölcséről. A szabadság szeretete, a részvét, az emberbe vetett bizalom — ezeken az erkölcsi normákon épül fel zeneköltészete, ezt árasztja A ravasz rókácska muzsikája is, a remek előjátékok, közzenék, dalok és karénekek. A szövegkönyv — Rudolf Tésnohlídek szerencsés költői munkája — Janáöek kezében varázsos mesévé formálódik. A megpihenő Erdőkerülő előtt megelevenedik a morva erdők rovar-és madárvilága, tücskök és szöcskék, baglyok és harkályok, szúnyogok és szitakötők közt megjelenik a rőtes bundájú ravasz kis róka, de póruljár, mert az Erdőkerülő lefüleli és hazaviszi. Rókácska átsírja az egész éjszakát, ahogy meghallja az erdő távoli hívogató dalát, de 'reggelbe új erőre kap, sok galibát okoz, majd megszabadul láncától és elillan. Rókácska nem sok jót tanult az emberi világon, csúfot űz az útjába tévedő részegekből, aztán meglátja az aranyhajú sudár Rókafit, s a természet örök rendje és parancsa szerinti szerelemre gyullad iránta. Esküvő pecsételi meg szerelmüket, egy harkály áldja meg frigyüket a plébános űr helyett. Janáöek zenei palettájától a két meseállat szerelmének ecsetelése a legvarázslatosabb színeket kapja, reális természetszemlélet keverődik itt a rege romantikájával, hogy a szerelemnek, a násznak szinte himnikusan csengő motívuma a harmadik felvonás drámai katarzisában aztán Rókácska halálával elérje a csúcsot. Meglepő, hogy e csűcs után nincs visszaesés, Janáőek a tetőn marad, a végső képben összefoglalja krédóját: örök a szerelem és örök az élet! Az öregek haját behavazhatja az idö, óm a fiatalok szívében űjra és űjra felgyúl a földfeletti boldogság vágya, a szerelem örök olthatatlan tüze. Nemzeti Színházunk operaegyüttesének ezúttal a szokottól merőben eltérő feladatot kellett megoldania. És tegyük mindjárt hozzá, hogy a szokatlan kísérlet a legteljesebb sikerrel járt. Frantisek Tröster, a prágai Nemzeti Színház díszlettervezője; csapongó képzelettel remek színpadképeket alkotott, melyekben Milos Wasserbauer meglepő hatással érvényesíthette rendezői tudását. A kitűnő technikai felkészültség, teljesen újszerű színpadképek, a fénynek és árnyéknak hatásos játéka, a pompás rovar-, madár- és állatjelmezek - Ludmila Purkyftová ötletgazdag munkája - már-már azzal fenyegettek, hogy elvonják a figyelmet a zenéről, de rendező, tervező, karmester, zenekar és az énekesek közös érdeme, hogy teljesen egységes hatással bontakozhatott ki Janáőek nagysága, operájának legrejtettebb szépsége is. Janáöek operája nemcsak iskolázott hangot, a beszédének alapos, értését, hanem alapos játéktudást is követel az énekesektől. Az utóbbinak különösen a Rókafit alakító Mária Hubová felelt meg a legtökéletesebben, de Anna Martofiová RÓkácskája is elragadó volt. A népes szlnlapból még Ján Hadrabát emeljük ki. A bemutatón hangban és játékban egyaránt igen megnyerően állította elénk az álmodozó és filozofálgató Erdőkerülőt. A zenekart vezénylő Ladislav Holoubek-et sok esztendei távolléte után gondos munkájáért melegen' ünnepelte a közönség. Nemzeti Színházunk ezúttal olyan előadást produkált, amelynek visszhangja bizonyóra a legszélesebb körökben is megmu-r tatkozik és amely jnéltó a nagy pseh zeneköltő rangjához és világhíréhez. E. V