A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-23 / 47. szám

Határkő a nemzetkőzi forradalmi mozgalom egysége megszilárdításának útján Most egy éve rendkívül fontos esemény történt a világ kommunista ' és munkárspártjainak életében. A szocialista országok kommunista és munkáspártjainak képviselői 1957 november 14.-16. napjaiban Moszkvában értekezletet tartottak, melyen megvitatták a jelenkori nemzetközi helyzetet, különösen a forradalmi munkásmozgalom helyzetét, és következtetéseiket követendő irányelvül rendkívül fontos okmányban — a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak Nyilatkozatában rögzítették le. Ezt követően november 16.—19. napjaiban a világ összes kommunista és munkáspártjainak képviselői tanácskoztak a nemzetközi békeharc kérdéseiről és a nevezetes Békekiáltványban fordultak a világ népeihez, hogy akadályozzák meg egy új háború kirobbantását. Történelmi nevezetességű tanácskozások voltak, és rendkívül nagy mértékben megerősítették a nemzetközi forradalmi mozgalom egységét és tömörségét. A világfejlödésben bekövetkezett gyökeres változások viszonyai közepette értekeztek 64 ország több mint 33 millió tagot számláló marxista pártjainak képviselői. Egységük és a világbéke megszilárdítása volt a közös céljuk. A tanácskozások legfőbb pontjait a béke kérdése és a tömegek békeharcra mozgósítása, a szocialista tábor egységének és tömörségének megszilárdítása, a népi demokratikus országok szocialista építésének problémái, a jelenkori revizionizmus igazi céljainak leleplezése és a revizionista nézetek becsempészése elleni küzdelem, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet országonként különböző formáinak kérdése, a tömegek megnyeréséért, a nemzetközi munkásosztály egységéért vívott harc formáinak meghatározása, a kommunista és a szociáldemokrata pártc|'i együttműködése problémáinak elemzése, valamint a kommunista és mukáspártok kölcsönös kapcsolatainak és együttműködésének kérdése képezte. Egy év eseményei igazolták a tanácskozások eredményeinek nagy súlyát. Különösen a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége VII. kongresszusának revizionista jellegű programtervezete szolgált intőjelül arra, hogy mennyire fontos a kommunista és munkáspártok kölcsönös kapcsolatainak szilárdítása, állandó szorop együttműködése, problémáik kölcsönös megvitatása és mindenekelőtt szoros felzárkózásuk nagy tanítójukhoz — Lenin pártjához, az SZKP-hez. Hisz a SZKP történelmi jelentőségű XX. kongresszusát követő mozgalmas időkben ideológiai téren világviszonylatban megindult revizionista kompányban nem egyébről volt sző, mint a marxi-lenini tanítás alaptételeinek tagadásáról: az osztályharc és a proletárdiktatúra követelményének feladásáról, a pár vezető szerepének mellőzéséről, a szocialista állam irányító és ellenőrző szerepének elvetéséről, lényegéről, a szocialista építés jól bevált útjainak és tapasztalatainak homályos „külön utak"kal való felcseréléséről, a „nemzeti kommunizmus", sőt „népi kapitalizmus" elnevezésű revizionista agyszülemények mítoszának hirdetéséről. E kérdésekben fejezte ki a tanácskozáson részvevő pártok egységes nézetét az ismert Nyilatkozat, mely a napjainkban folyó ideológiai küzdelem fontos alapja. Kifejezte egységes nézetüket a szocialista forradalom és építés megmásíthatatlan és feladhatatlan törvényszerűségeiről. Ezek: a kommunista párt élcsapat-szerepe és a munkásosztály vezető szerepe a tömegek körében, a proletárforradalom és diktatúra érvényesülése bizonyos formákban, munkás-parasztszövetség, továbbá a munkásosztály és a többi rétegek szövetsége, a termelőeszközök társadalmi tulajdona, a tőkés magántulajdon megszüntetése, tervgazdaság a nagyüzemi mezőgazdaság szocialista fejlesztése, az ideológiai és kulturális forradalom megvalósítása, néphez hü értelmiség, nevelése, a nemzeti elnyomás megszüntettése, a népek egyenjogúsága és barátsága, a szocializmus vívmányainak védelme, nemzetközi munkásszolidaritás és proletár internacionalizmus. A Nyilatkozat ugyanakkor erősen hangsúlyozza, hogy az általános törvényszerűségeket az egyes országok nemzeti sajátosságainak tekintetbe vételével alkotó módon alkalmazzák minden országban. Nem kevésbé fontos szerepet játszott a Békekiáltvány, mely leszögezte a kommunista és munkáspártok törhetetlen békeakaratát és elszántságát, hogy mindent megtesznek a népek megmentéséért. „Mi kommunisták életünket a szocializmus ügyének szenteltük. Mi kommunisták rendületlenül hiszünk e nagy ügy győzelmében. Éppen azért, mert hiszünk eszméinknek — Marx és Lenin eszméinek, a proletár nemzetköziség eszméinek • — diadalában, éppen azért kívánjuk a békét és küzdünk a békéért. A háború a mi ellenségünk." Minduntalan visszatérünk e két fontos okmányhoz, melyek iránytűk korunk ideológiai küzdelmében. Szelleme kifejezést nyef az egymást látogató testvéri párt-és kormányküldöttségek tanácskozásai során aláírt közös nyilatkozatokban és közleményekben, mint például legutóbb a román párt- és kormányküldöttségnek hazánkban tett látogatása alkalmával. E szellemben folytatjuk nagy építőmunkánkat, hogy XI. pártkongreszusunk határozatai szellemében befejezzük hazánk szocialista építését és minden erőnkkel támogassuk a világ népeinek szent ügyét — a világbéke megszilárdítását. L. L. ylAikszálh nyomában Szkíabonyán Ott áll Mikszáth szülőháza a Szklabonyán átívelő országút szélén. A ház előtt kiskert, s még él a rózsafa, amelyet Mikszáth apja ültetett. Az egykori hajlék azonban alaposan megváltozott az író születése óta. Többször renoválták. átalakították. Akkor zsúptetős, egyszerű parasztház volt, ma már cserépteteje van. De az emléktábla ott áll a-ház homlokzati falán, hogy itt látta meg a napvilágot Mikszáth Kálmán, Kedves öreg néni fogad bennünket, Hendrich Istvánné, az író közeli rokona Kevés emléket őriz Mikszáthról, életében csak egyszer találkozott vele Horpácson, de ez annyira jellemző a nagy tréfacsinálóra, hogy érdemes feljegyezni. Hendrich Istvánné, a hajdani kislány édesanyjával látogatott el Mikszáthékhoz. Kilenc éves lehetett akkor, de emlékezetében még ma is frissen él a kép, amikor Mikszáth lehajolt hozzá és arcát megcirógatva kérdezte tőle: „Ugye kislány, te ma sem mosakodtál?" Az édesanya elpirult és hevesen titakozott. „Ugyan, ugyan! Elindulásunk előtt alaposan megmosdattam." „Hiszi a pici — évődöt tovább Mikszáth —, ha megmosdatta volna, nem lehetne ilyen koromfekete a szeme." A tréfán együtt derült Mikszáthtal az" egész család. Hendrich néni megmutatja a szoba-ajtó küszöbét is, amelyen régi balta csapások nyomai láthatók. — Ezen a küszöbön szabdalta Mikszáth apja mészáros korában a csontos húst — mondja a néni, aztán megmutatja a szobát, ahol az író született. Több emléktárgyat sajnos nem tud .mutatni; arra még emlékszik, hogy szülei leveleztek Mikszáthtal, de ezek a levelek mind elkallódtak. A faluban többen mondották, hogy keressem fel Kazi Józsefet, ő többet tud mesélni Mikszáthról, mert a nagyapja parádés kocsis volt náluk. Kazi bácsit munka közben találtam, éppen az új szövetkezeti istállóra rakta a cserepet, de amikor megtudta, miről van szó, abbahagyta munkáját, és szíves szóval mesélt az íróról. Elmondotta, hogy többször volt nagyapjával Horpácson. Mikszáthot ls többízben látta. — Víg kedélyű ember volt, évődött, tréfálkozott, szerette a magunkfajta egyszerű embereket. Mindenkihez volt jó szava, de különösen kedvelte a szklabonyaiakat. Néha azonban elkomolyodott és panaszkodott, hogy rosszul érzi magát. Sokát köhécselt, mondogatta, hogy baj van a tüdejével. — Nagyapámtól hallottam — folytatja Kazi bácsi —, hogy egyízben látogatóba vitte Mikszáthot a szomszéd faluba. Az író megbetegefiett a vendéglátóknál s gyorsan befogatott a kocsiba. Az Indulásnál azt mondja Mikszáth nagyapámnak: „Te Kazi, tudsz-e gyorsan hajtani?" — „Már hogyne tudnék ha kell" — felelte nagyapám. — ,?Akkör vágj a lovak közé, hogy a bőrük repedjen — mondotta Mikszáth —, csakhogy mihamarabb odahaza legyünk. Az se baj, ha kidől a ló, majd veszünk mást helyette!" — Hajtott is nagyapám lóhalálában. s fele idő alatt tette meg az utat, mint máskor. Amikor hazaérkeztek, Mikszáth nyomban ágynak dőlt, de szerencsére nem lett komolyabb baja. — Hát ilyen ember volt — fejezte be Kazi bácsi. Miközben beszélgettünk, körénk gyűltek Kazi bácsi munkatársai, barátai. Az egyik idősebb ember, akit ugyancsak Kazi Józsefnek hívnak, azt mondja, hogy ő is tudna valamit mesélni Mikszáthról. — Egyszer nagyapámmal látogattam el Horpácsra, Mikszáthoz. Nagyapám gyerekkori pajtása volt az írónak. Mikor betoppantuk hozzájuk, Mikszáthot a kerti asztalnál találtuk. Nagy örömmel fogadott bennünket, s rögtön bekiáltott a feleségének: „Anyjuk, gyere csak, Itt vannak a Kaziék!" Asztalhoz ültettek bennünket, s rögtön került harapnivaló meg borocska. Aztán elkezdtek beszélgetni — folytatja Kazi bácsi —, és sorban felidézték a gyerekkori élményeket. Nagyokat nevettek a csínytevéseken, amelyeket kamaszkorukban követtek el. Már jócskán beszopogattak a borból, amikor azt mondja Mikszáth: „Hallod-e, pajtás birkózzunk csak egyet, úgy, mint gyerekkorunkban." — Nagyapám tréfának vette a dolgot, és nem mozdult. De Mikszáth annyira unszolta, hogy végül is kötélnek állt. Levették a kabátjukat és nagy hahota közepette összekapaszkodtak. Hanem a birkózás nem tartott sokáig, mert Mikszáth mindjárt belefáradt. Azt mondja: „Hagyjuk abba pajtikám, nem bírom én már ezt. A tüdőm is gyenge, meg a pocakom ls nagy. Neked meg olyan erős markod van, hogy a csontom ís sajog a szorításától." — Leültek hát ismét és tovább iszogattak ... Igy emlékeznek a szklabonyaiak Mikszáthra, és büszkék rá. hogy ott született, nevelkedett közöttük. A magukénák vallják, olvassák könyveit, idézgetik az emlékeket. Jó ember volt — mondják; szerette a szlovák népet hiszen, ugyanolyan jól beszélt szlovákul, mint mi, és soha meg nem sértett volna bennünket. Könyveiben meg magunkra ismerünk, mintha csak itt járna most is közöttünk. Mert ő a mi írónk is, bizony. Az apák, fiúknak adják Mikszáth emlékét, őrizzék tovább, s legyenek rá olyan büszkék, mint ők, a régi nemzedék. DÉNES GYÖRGY: 10