A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-16 / 46. szám

Ä Nagy Októberi Szocialista Forradalom IL JA ERENBURG hatása a kultúra sorsara A Komszomolszkaja Pravda közli Ilja Erenburg cikkét „A kultúra sorsá"-ról. A tanulmánynak is beillő írás bevezető részében történelmi példákon — a régi krétai, görög és római kultúrák megsemmisülésén — bizonyítja a szerző a ma embere számúra is időszerű tanulságot, azt ugyanis, hogy a kultúrát a pusztulás veszélye fenyegeti, ha csak kevesekben kelt érdeklődést. Л2 ilyenfajta tudományt és művészetet a pöttömnyi cserépben álló magas fához hasonlítja, amelyet a szél kitép gyönge gyökereivel együtt. „A kultúrát — írja Erenburg - csak akkor tudjuk megóvni a pusztulástól, ha ellenállóvá válik azáltal, hogy közkinccsé és mindenki számára hozzáférhetővé tesszük. A múlt század közepétől az emberiség lekiválőbb elméi foglalkoztak ezzel a problémával, amelynek megoldása azonban csak negyven évvel ezelőtt valósult meg, amikor a pityeri munkások új korszakot nyitottak a történelemben. Távol áll tőlem a kérkedés: nevetséges lenne azt állítani, hogy mi teljességgel magoldottuk ezt a feladatot; nem, még nagyon sokat kell tennünk, de megtaláltuk a megoldáshoz vezető helyes utat. Olykor tévelyegtünk, hibáztunk, leegyszerűsítettünk egyes dolgokat, másokat pedig nem értékeltünk eléggé. Ki csodálkozik ezen? Nem kitaposott úton, hanem járatlanon haladtunk előre." Emlékeztet Erenburg a XIX. század orosz kultúrájának magas színvonalára, az orosz regény hatására Angliában, Japánban, Franciaországban és Indiában. „Mégis — írja —, magában Oroszországban igen korlátozott volt Tolsztoj és Dosztojevszkij olvasóinak tábora, hiszen a lakosság kétharmada analfabéta volt." A továbbiakban azt a gondolatot fejtegeti, hogy nem elég megtanítani olvasásra. Leírja ezzel kapcsolatban tapasztalatait, amelyeket 1946-ban szerzett az Egyesült Államokban, ahol nagyon kevés ugyan az analfabéta és csak egyes elmaradottabb déli ültetvényeken, mégis az átlag-amerikai csak újságot olvas, vasárnaponként képes hetilapot és az irodalom csak az irodalomrajongók szűk körét érdekli. Д rról a nyugati véleményről, amely szerint a kultúra általános elterjedtsége óhatatlanul maga után vonja hanyatlását is, megállapítja Erenburg, hogy e nézet a kapitalista országok tapasztalatait veszi alapul, ahol az íróknak és a művészeknek két választásuk van: vagy alkalmazkodnak honfitársaik többségének alacsony színvonalához, vagy csak a műértők szúk körének dolgoznak. Ezekután a következőket írja: „Vitathatatlan tény, hogy kultúrát adni a népnek nagyon bonyolult, nehéz -és hosszú időt vesz igénybe. A változások, a tudat gazdagodása évtizedeket követet. A kultúra elterjedésének folyamata kezdetben elkerülhetetlenül együtt jár bizonyos egyszerűsödéssel. Láttuk ezt a szovjet társadalom életének első tíz-húsz esztendejében. Amikor az ember életében először vesz könyvet a kezébe, akkor bármilyen zseniális legyen is az a regény, az olvasó tudatában leegyszerűsödik: nem érzékeli som a hősök lelki életének mélységét, sem a nyelvezet szépségét, sem az emberek vagy a táj művészi leírását. Hiszen az olvasás maga is alkotás; az olvasó kiegészíti a könyv szövegét a saját képzeletével, a képzelet pedig fejlettséget követel. 1932-ben regényt írtam ifjúságunk életéről. Akkoriban sokat beszélgettem fiatal emberekkel, naplóikat, leveleiket olvastam, Komszomol-gyűlésekre és olvasó konferenciákra jártam. A kultúra iránti érdeklődés óriási volt, de nem volt elegendő a tudás, a tapasztalat, a hagyomány, az emberek szellemi élete féligkész házra emlékeztetett. A fiatalok még arról vitatkoztak, létezik-e egyáltalán szerelem, vagy ezt csak a burzsoá költők gondolták ki; kell-e olvasni Puskint é Lermontovot; szükség van-e a szocialista társadalomban festészetre vagy elegendő a plakát. Emlékszem, a szovjet írók első kongresszusának napjaiban a kongresszus egyes résztvevőit megzavarta a fiatal vendégek — diákok vagy munkások — részéről elhangzott számos naiv kívánság, vagy, ahogy akkor mondták „igény", „szempont az írókhoz". Egy irodalmár azt mondta akkor nekem: „Hogy lehet ilyen primitív olvasók számára írni'!" Negyedszázad múltán, nemrég egy diák így vélekedett ugyanennek az irodalmárnak a regényéről: „Megpróbáltam elolvasni a regényét, de tudja, nem tudtam megbirkózni vele — túlságosan primitív." Д kultúra elterjesztésének folyamata mintegy húsz évig tartott. Azután egy újabb folyamat kezdődött, az előbbinél sokkal nehezebb és kevésbé szemmel látható — a kultúra elmélyítése. Az olvasók tudása megnőtt, fejlődőit az ízlésük, szárnyakat kapott a fantáziájuk; már kritizálták is a könyveket és olykor az olvasók felülmúlták a szerzőt. Elegendő részt venni bármilyen olvasó konferencián — egyetemen, kerületi könyvtárban, gyárban —, hogy meggyőződjünk arról, mennyivel mélyebb és alaposabb az olvasók véleménye sok kriti -kai írásánál. Ha felszólítanának: „Mutassa meg negyven év kulturális eredményeit", és a bírák elé nem könyvhalmazt tennék, hanem eléjük állítanám az átlagos szovjet olvasót. A szovjet emberek szellemi fejlődése a kultúra bármely területén szembetűnő: látszik ez abban is, hogy a festészet területén elfordultak a színes fényképekre emlékeztető képektől, megmutatkozik a költészet szeretetében és abban az ellenállásban is, amelyet az ízléstelen, látszat-elegáns építészettel szemben tanúsítanak. Nem az a fontos, hogy nálunk vannak műértők, amatörök és szaktu -dósok — ezek vannak nyugaton is. ott olykor többet tanulnak, lehetséges, hogy elmélyültebben tanulmányozzák a múlt művészetét és alapos tanulmányokat írnak. Más az, ami a fontos: a mi kultúránk nálunk mindenkit érdekel, útjairól mindenki vitatkozik. Az én számomra ez jelenti századunk kulturális forradalmát. Amikor majd végérvényesen megvalósítjuk az áttérést a kötelező középiskolai oktatásra — és ez már nincs meszsze -, akkor újabb lépést teszünk előre, hogy közkinccsé tegyük a kultúrát. Még kisebb lesz a kulturális mezsgye az író és az olvasó, az akadémikus és a gépész között." Д technkai civilizációval kapcsolatban, amely távolról sem jelenti az egész kultúrát, hanem annak csak egy részét, a fasiszta Németország példáját idézi Erenburg, ahol jól felszerelt AJ gyárak, kiváló nyomdák, elsőrendű technika volt ugyan, de a fasisztáknak sikerült ezeket az eszközöket a kultúra megsemmisítésére felhasználniuk. Az általános nevelés - a kritikai és a humanista szemlélet - elégtelensége ezeknek a valóban barbár bűnöknek a véghezvitelét segítette elő. Utal a szerző arra is, hogy azokat a tudósokat, akik ma nyugodtan kijelentik, hogy a jövőben is nemzedékeket mérgeznek meg radioaktivitással, mert ezt így kívánják a politikai érdekeik, nem lehet a kultúra képviselőinek nevezni. A szovjet kultúra további feladatairól ezeket írja: „Természetesen még nagyon sok a tennivalónk, az ifjúság előtt nagy feladatok állnak. Az új ház felépült: rendbe kell hozni, be kell rendezni és csinosítani. Sokat és szenvedélyesen kell tanulniok, el kell sajátítaniuk mindazt, amit az emberiség már tud, kijavítani, kicserélni azt, ami téves vagy elavult és megtudni azt, amit még nem tudunk. Ezzel egyidöben az érzések kultúráját kell fejleszteni, okosabbnak kell lenni és kifinomultabbnak az emberi érzések megértésében, az emberek, barátok, elvtársak, környezetünk iránti magatartásunkban. A mai fiatal ember jól kiismeri magát a matematikában vagy a politikai gazdaságtanban, de nem egykönnyen igazodik el olyan kérdésekben, mint a szerénység. a hűség, a szerelem. z irodalom és a művészet látszatra rendkívül könnyű: azt hihetnéd, igazán nem okoz semmi nehézséget megérteni, mit ábrázol Rembrandt képe, vagy mi az „Anna Karenina" tartalma. Valójában pedig kulturális fejlettség, alkotókészség kell ahhoz, hogy megértsük a hősnő lelkivilágának Tolsztoj-ábrázolta mélységeit vagy a fény és az árnyék szerepét Rembrandt festményein. Vannak gondolatok és érzések, amelyeket dalocskában tolmácsolni lehet. Mások viszont szimfonikus zenét igényelnek. A dal és a szimfónia egyformán létjogosult és természetesen nem lehet a szimfonikus zenét lekicsinyelni, mert az kevésbé érthető, mint a dal. A kapitalista országokban a művész, aki olyan gondolatokat és érzésekel akar tolmácsolni, amelyek bonyolult formákat követelnek, akkor egyszersmind egy szűk körhöz kell fordulnia. A „népi" kifejezésnek ott más értelme van, mint nálunk. A lyoni takácsok a múlt század közepén nagyszerűen megértették Beranger dalait, de még a műveltebbek sem olvasták közülük Balzac és Stendhal regényeit. Vajon nálunk manapság csak a dalok szerzőit lehet népinek nevezni, de Sosztakovicsot nem? Ismerek szovjet munkásokat, akik közül az egyik szereti és érti a költészetet, a másik a zenét, a harmadik a festészetet. Valamennyien jól tudják, ha először állítanának egy költőt, zeneszerzőt vagy képzőművészt gép mellé, az nem értené a működését: minden tudást és erőfeszítést igényel. Nálunk nincsenek szociális válaszfalak a műveit műértők és mások között. Nálunk mindenki, ha csak akarja, müveit műértő lehet. Természetesen a kultúra elmélyítésének folyamata a szocialista társadalomban csak megkezdődött: most van a hajnala. Ez a folyamat folytatódni, növekedni fog és megérjük majd a szovjet kultúra vakító delét" — fejezi be cikkét Ilj« Erenburg. 1 + 4,