A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-16 / 46. szám

Könyvespolc RÁCZ OLIVÉR: Kassai dalok Hónapok választanak el Rácz Olivér Kassai dalok című verseskötetének megjelenésétől. Az első kiadás aránylag hamar elfogyott, s a közeljövőben új kiadásra kerül sor. A kötetről már több bírálat jelent meg. Igen, van mit elmondani ezekről a versekről. Van mit dicsérni, és van mit kifogásolni. Szerzőjükben a költőesztéta jelentkezik. Rácz Olivér fordításait, műbírálatait, költeményeit az olvasók már jól ismerik. Ezért is különös érdeklődést kelthet első önálló bemutatkozása. Önkéntelenül Gyulai Pált, Schöpflin Aladárt juttatja eszembe, akik kritikai tevékenységük mellett versírással is foglalkoztak, bár kevesebb sikerrel. Hogy Rácznál melyik az elsődleges, melyik a domináló, az később dől el. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy mint költő is legjobbjaink közé tartozik. A kötet két évtized verseit foglalja magában, és két részre tagolható: 1937 — 1947-iq és 1947-1957-tel bezáróan. Az első rész: tehát nagyjából a második világháborút közvetlenül megelőző két évet és a háború korszakát öleli fel, míg a második részben a háború utáni tíz év költeményei sorolhatók. Élményben, eseményekben gazdag időszak mind a kettő. De mit mondanak a versek? Az első időszak költeményeit a Vád és mementó, részben a Vallomás című ciklus tartalmazza. Már a cím arról tanúskodik, hogy a költő verseivel vádol és figyelmezteti az emberiséget: emlékezz! A szörnyű háborúba torkolló idő emlékeit idézi egy-egy verse, amikor drágább lett a zsír, az emberek munka nélkül ődöngenek az utcákon, vagy a háborúba az embereket, katonákat minden különösebb ok nélkül a rögtönítélő bíróság elé állították. Ilyen és hasonló tematikájú versek váltakoznak az első ciklusban. A ciklusból főleg a címadó vers, a Vád és mementó, valamint A szombathelyi politikai fogház balladája emelkedik ki. A háború szörnyűsége, a politikai fogház légköre, majd onnan való szabadulása bírja szóra a költőt. Rácz itt nemcsak a saját nevében, de társai, a közösség nevében szól és emel vádat. A költő kiáltani szeretne, de a körülmények száműzik önmagához. Hisz a jövőben, hiszi, hogy ítélet lesz, számadás, lesz szörnyű feltámadás: „halott vagyok, leszek élő, már ezután sose félő ..." Kár, hogy e ciklus első részét mindjárt az első vers — Déli csönd — megbontja, és zavarja az összbenyomást. A ciklus másik részében már kevesebb határozott keretű és tartalmú költeményt találunk. De még az igazi vádként megszólaló versekben sincs mindig elég erő. Inkább emlékezések, mint vádak, bár az emlékezés is lehetne vád kellő formában és tartalommal. Ilyen a — Rögtön-Ítélő bíróság — című költemény. A vers, végén, amikor már drámaibbnak kellené lenni, a halálthozó pillanatban egyszerű elbeszéléssé válik. A Vallomás című ciklus költeményeinek csak egyik része tartozik az első korszakhoz. Kár, hogy nincs megjelölve a költemények keletkezési ideje. Ez már szubjektív líra, nagyjából szerelmi költemények. A háború utáni időszak költeményeit a Kép és keret, Tájak és távlatok. Kassai balladák és részben a már említett Vallomás című ciklusok tartalmazzák. Rácz ujjongva köszönti a felszabadulás szabad légkörét, de nem jut ennél tovább. Az új élet szabad világa és a körülöttünk zajló élet nem jelent neki élménytalajt. Meg kell állapítani, hogy Rácz a háború után oly sokáig selejteset szülő sematizmust elkerülte, de nem talált megfelelő nyelvi szintézist az új valóság kifejezésére. Míg az első korszak költeményeinél a tartalom a domináló, versei tartalmilag jelentik a színvonalat és haladást; a második időszakban, a háború után a mondanivaló többé-kevésbé elm sír ad. Költeményeinek nyelvezetéről, stílusáról még külön szólani kell. Kétségtelenül a Nyugat folyóiratnak magas esztétikai kultúrát kéDviselő, de öncélúskodó iránya hatott rá — amint azt Sas Andor is megállapítja tanulmányában. És ez a túlságos artiszticizmus költészetében dekadenciát jelent. Babits, Kosztolányi stílusának hatását nem egy költeményéről le lehet olvasni. Verseiben sok a játék, modorosság éa így öncélúvá, keveiset vagy semmitmondóvá válnak. Szereti az alliterációt, pl.: Híva hívtam híveket. — (Vád és mementó.) Szavakat, sőt gyakran egész sorokat ismétel, ami végeredményben nem baj, ha az megfelelő helyen és módon történik, Itt például zavaróan hat: A szín s a szív — a szív is megfakul. (Régi ház.) Más helyen: Az életen, a nagy vízen, az életem. (Oly sokszor kértelek.) Nemcsak a magyar költők, de a klaszszikus görög-római irodalom és környezet is vonzza Rácz Olivért. (Ilyen például A kocka el van vetve — az egész költemény, és sok kép, hasonlat — Bíborpalástban szobrot állni, győztes hajókkal partra szállni — ma már élettelen, színtelen hasonlat.) Rácz sokszor viaskodik a magánnyal, s ilyenkor önmagát vádolja", feddi: — Te lelkem, mért jársz gyászruhában, — mi lesz ha majd valóban jön a tél. — Veirsei gyakran a lemondásba fulladnak. A kötet bevezető versében, ars poétikájában a vesekröl — mint ünnepi igékéről, s a költőkről mint — a holnapokért lengő lobogók-ról beszél, a jövőről tesz hitvallást. De a vers emlékeztessen éis vádoljon is, ha kell: Hiszem, hogy kell a vers, hogy gyors jelent jövővel egybefonjon, és hogyha kell, vádat s mementót kongjon: emlékezz, ne felejts! Rácz versei valóban ünnepi igék és keveset merítenek a jelen közösségi életéből. Valahogyan egyre érezni azt, amit maga is kimond — Mondd, mért van az — című versében: És mért van az, ha szépet akarsz írni, ezt írod: hulló falomb, virág varázslat, s nem írhatod le soha gondtalan, tenger... nem írhatod le egyszerűen: ember. — A költő hangulata sokszor elcsavarja tollának irányát, s a könnyed játsziság, öncélúság pedia elveszik a vers élét és súlyát. Pedig le kell írni egyszerűen, hogy ember, élet, háború, család, paraszt, városi, és lehet egyszerűen írni. Sokkal nagyobb hatása lesz a költeménynek, többet lehet elérni egyszerűbb, közvetlen írással. Ennek súlya és értéke lesi. És hogy Rácz látja ezt és tduja ezt, arra saját versei szolgálhatnak bizonyítékul: Cserzett, barázdás, barna arcukon még ott pihen az éji nyugalom, dercés szavaktól halk gyűrűkbe reng a harmatszűrte, hajnalszürke csend. Az álmos kútból vizet hordanak, merítenek, marokból mosdanak, majd boncos bajszuk kétfelé vetik: pálinkát isznak, erőst. Féldecit. Igy kél a fény, így kezdődik a nap. (Parasztok) A költeményt így folytathatnánk végig. Ez remekbe készült és bizonyítékul, hogy Rácz Olivér tud megkapóan, színesen írni a hétköznapokról is. Elismerően kell nyilatkoznunk a kötet néhány szerelmi költeményéről, amelyben a forma és a tartalom egysége mély átélésről és érzelemről tanúskodik. A kötet versei témakör szerint három részre oszthatók. Az első kettőt: a múltat vádoló emlékeket, szerelmi költeményeit már tárgyaltuk. Maradnak még a Kassai balladák ciklus, amelyben a város legendáit, emlékeit örökíti meg, Az első két kritika keveset foglalkozik velük, pedig nyi'vánvaló, hogy a költőhöz közel állnak városának nevezetességei és múltja. Sőt, Rácz ezeknek a könnyedén pergő, rövid elbeszélő verseknek — mert egy kivételével a többi nem ballada —• kitűnő mestere. Szép és sikerült a,z Ez itt a város és az Ahol én születtem című, ahol a költő egy idegent vezet végig a régi városon és így mutatja be nevezetességeit: a Dómot, a házat, hol egykori Tinódy Sebestyén pengette lantját, a Piacteret, a Csermely patakot, hol Vak Bottyán mosta „véres üstökét hajdan." „Kővé vált élet ez a város itt" — mondja a költő. Legsikerültebb ezek közül talán mégis a Rimái Sára balladája cín,ű költemény. Itt egy, a várolshoz fűződő mondát ír meg szép, kerek balladában. A kötet utolsó és ennélfogva különös jelentőséggel bíró költeménye az Indulj el versem című. A költő befejezve munkáját summáz, pontot tesz a végére és elindítja versét: Indulj utadra! Hirtelen két hasonló költemény jüt eszembe. Az egyik Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai című sorozat utolsó verse, amelyet a költő így bocsát útjára: „Menj édesem, bocsáss meg a dalosnak, ki mostan a színpadra kényszerít, menj budapesti bús redakcióba, némán takard föl szóló sebeid. Menj a New Yorkba s kávéházi márvány ravatalán tanulj újra meghalni..." — A másik pedig József Attila egyik harcos verse, ahol az utolsó sor így hangzik: „Vers, eredj, légy osztályharcos!" (Szocialisták) Ügy érzem, hogy a két költőhöz mérve lehet megítélni Rácz Olivér költészetének küldetését, értékét is. Ha az első tíz év termését nézzük, talán József Attila felé billen a mérleg, de ha bíráló szemmel a kötet összes verseit tesszük mérlegre, mégis azt kell mondanunk, hogy Rácz költészete Kosztolányi könnyed, szórakoztató, sokszor öncélú művészetéhez áll közelebb. Ma természetesen már nem vagyunk elfogultak, tudjuk ismerjük ennek a költészetnek az értékeit is, de tudjuk azt is, hogy a megváltozott és egyre változó környezet, élet többet követel: a forma és tartalom egy szinten való művészi tolmácsolását. Látja és tudja ezt Rácz is. És mi hiszszük, hogy az utolsó sorok üzenetét valóra is váltja: Búcsúzz el versem, indulj utadra; holnap már másról szól ütemed: holnap majd gépek búgnak szavadra, s perdülő szíjdob hajt kereket. Holnap majd tárnák vérpiros fényét ünnepli rímed s rostok hevét, kohászok harcát, szíve verését: a munka, a munka új ütemét, TANKÖ LÁSZLÖ 15