A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-16 / 46. szám

J. Véiin: Száll a gólya és nem képesek mélyebbre lenyúlni a kincsesforrés szintje alá. Míg M. Jiráneket a myjavaiak és a büszke, lobbanékony gyetvaiak foglalkoztatják, addig a múlt század egyik nagy cseh tájfestőjét, A. Chittussit a Magas-Tátsa gránit masszívja fogja meg. A sajátos, mélybarna színeiben villódzó tátrai tájak, a kiállítás legremekebb művei közé tartoznak. Majd O. Blazióek, Rabas. Vik, C. Bouda alkotásai következnek. Aztán feltűnik Spáia néhány szliácsi kékkompozíciőja, Kuba mester speciális ecsettechnikája és J. Sima álomszerű, finom, modern tollrajza. Meglepően mély, és költőien szép J. Cumpelík Holdvilágos éjszakája. E kép előtt igen sokáig álltam, mig össze tudtam egyeztetni különböző, egymástól homlokegyenest eltérő műveit. Két nevet hagytam beszámolóm végére. J. Ménessel kezdtem а sort, majd Myslbekkel és Aleásel folytattam. Nem végezhetem tehát mással, mint Rudolf Kremliőkával és Max Svabinskyval. Amit R. Kremlicka a Margecanyi fahíd, Margecany látképe és a Jászói táj cimü festményeivel e kiállításon bemutat, az a színek legmagasabb fokú poézise. M. Svabinsky közel negyven leheletszerű grafikájából találomra hármat választottam ki: az Enciánok a hegyeken-t, a Legelő lovak-at és a Rőzséért-et (mind a három kőrajz). Az agg mester vonalvezetése tökéletesen és fölényesen biztos; képeinek atmoszférája pedig úgyszólván váltólázként hat a nézőre: hol csillapítja és megnyugtatja, hol meg fellobbantja, nyugtalanltja. Cikkem keretében nem óhajtok kitérni a kiállítás minden résztvevőjére. Az aprólékos felsorolás, úgy gondolom, unalmas lenne. Már csak azért is, mert e kiállításon csak dicsérni lehet, és egyúttal remélni, hogy a cseh képzőművészet kiváló alkotásait a jövőben több alkalmunk lesz megtekinteni, mint eddig. BARSI IMRE Kép és látogató V. Fia la: A hídon M. Svabinsky: Parasztgyerek ШШтшт В. Kafka: Kis pásztor