A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-09 / 45. szám

az érdem asztaláról dalolt I Móricz Zsigmond azonban meglátta és valószínűleg megértette a Nad Tatrou sa blyska-nak a születését is. Közben megered az esó. Éppen a legjobbkor értem el a házat, ahol a Caploviö könyvtár és a Hviezdoslav Múzeum van elhelyezve. A múzeum előtt, a sűrű ködben éppen csakhogy meg nem süvegelem Hviezdoslav szobrát. Belépek az épületbe. Kopogok az egyik ajtón, kopogok egy mástkon. Sötét csend mindenütt. Harmadszorra aztán célba találok. Egy idősebb, kedves hölgy fogad, Héger asszony, a nagy költő rokona és egyben a múzeum igazgatója. Vele indulok el a múzeum megtekintésére. A falakon beszélő képek, a vitrinekben ereklyék. Amott a falon a kis Országh, mint miskolci diák, aki házi használatra magyar-szlovák szótárt állit össze. Majd meghatottan olvasom a kézsmárki gimnazista Nem fáj, hogy Te elhagytál című, Petőfi hatása alatt Irt magyar költeményét. Megcsodálom nagyszerű nyelvérzékét, hisz Thököly városában ez a kis árvái ivadék már német verseket is Ír. Tanárai még nem tudják, vajon új Petőfi, avagy Goethe lesz-e tanítványukból. Bizony ekkor még ő maga sem tudja, hogy majd egyszer Hviezdoslav lesz belőle. A fiatal Országh Eperjesen döbben rá, hogy szlovákká tette őt: „az értelem, parancs, sors, szándék és alkalom." (Ady) Versei, drámái, fordításai és" politikai megnyilatkozásai, melyek minden hevességük ellenére sem válnak sovinisztává és egy igazi férfit és nagy embert dicsérnek, itt vannak összegyűjtve az üvegburák alatt. Az egyik vitrinben rátalálok Gedulyi Lajos evangelikus püspök fényképére, ö volt ama kevés magyarok egyike, aki hangosan tiltakozott, amikor Tiszáék Nagyrőcén bezárták az utolsó szlovák gimnáziumot. Aztán egy- hollófürtös, szerelmetes, drága bús fejet látok a falon és mellette bekeretezve Hviezdoslav versének kézírását. A vers így kezdődött: „Ty herolde..." Néhai harcos Ady Endre versére, a Magyar Jakobinus dalára válaszolt testvéri hangon Hviezdoslav. Számomra szent ez a két ereklye. Két nagy költőnek egy közös, szebb jövőbe vetett hitének példátadó és előre mutató megnyilvánulása, mely átvészelt ólmot és tüzet, hazugságvihart és gyűlölettenger áradást. Itt, ezekben a termekben úgy bontakozik kf most előttem P. 0. Hviezdoslav emberi és költői nagysága, mint eddig még soha! A költő, aki előttem áll, már nem a középiskolák kötelező olvasmányainak szerzője, akit középiskolás fokon igyekeztek meghamisítani, vagy legalább is unalmassá tenni. Mert Hviezdoslav nem csupán a természet szépségeit megéneklő verselő. Nem! Ez a hétszilvafás nemesi utód, ez az ügyvéd a szlovák nép legigazibb és egyik legdemokratikusabb költője. Tisztán látja népe sorsát, a kétszeresen leigázott és kizsákmányolt árvái szegény nép nyomorát. Az osztályellentéteket, a szlovák középosztály jelentős részének nemtörődömségét a nép szenvedésével szemben. Jól látja a hibákat és nemcsak az alkoholizmus ellen küzd, de vétót emel a katolikus klérusnak a népet hamis irányba terelő befolyása ellen is: „ ... többet dolgozzatok és kevesebbet ájtatoskodjatok!" A nemzeti egyenjogúság követelménye mellett felcsillan Írásaiban az ember szociális egyenjogúságának a problémája is. Mint igazi nagy művész érzékenyen reagál kora minden jelentős kérdésére és eseményére. Habár az árvái havasok szélén tanyáz, Véres szonettjeivel a fegyver és vitéz ellen énekel. A legfinomabb mérőeszközök érzékenységével fogja fel és érzi át a tízes években Ady Endre költeménysikolyát, A magyar Jakobinus dalát. Az öregedő Hviezdoslav meghatóan szép és emberi versben válaszol a magyar költő felhívására, hogy fogjanak már össze a monarchia népei a Habsburgok és a „kan Báthory Erzsébetek" embertipró rendszere ellen! És Így válaszol Adynak: „Igen! Te hírnöke a szebb holnapoknak, egy akarattá forrjanak vágyaink össze ..." Mert ő is látja, hogy az egyedül jajongók hangja elvész a szélben és könnyüket beissza a homok. Tudja ő ls, hogy: „ ... régi bánatunk mindig ugyanaz, csak neve más már e búnak ..." Érzi, hogy sírás és bú kevés, és szinte harci kiáltásként hatnak sorai: „Hát közös dolgunkban közös akarattal, kiáltsuk: szenvedni többé nem fogunk. Kiálts hát nemet! Te nyomor óriása, sokaság!" És klasszikus egyszerűséggel mondja ki a szocialista társadalom alapelvét: „ .. .amennyi dolgozott, az érdem asztalától annyi jóllakott kél majd fel..." Az olykor konzervatív Hviezdoslav írásaiban korának társadalmi irányait és vágyalt tükrözte vissza. Hangja hegyország hangja volt. Hőse maga a nép minden erényével és hibájával. Hviezdoslav az álromantika divatos korszakában sem futott el a valóság elől. Realista maradt. A múlt átértékelésénél arcképéről eltűnik minden, ami szürklt és homályosít, és éppen itt, az őróla elnevezett múzeum helyiségeiben érzem, milyen színes és ragyogó a képe annak, akinek emléke előtt ma levett kalappal állunk mindnyájan, az egyetemes kultúra őszinte hívei és megvédői. Búcsúzom kedves kísérőmtől, — látogatásom véget ért. Elgondolkozva járom Kubin utcáit. Észre se veszem, hogy már a felvég utolsó háztömbjei is mögöttem maradtak, az állomás, az Elektrosvit üzem ... A túlsó part kanyaréban Mokrágy ércolvasztói ólomfüsttel bombázzák a sűrű felhőgomolyagokat, és lassan, mint kormos eső hull alá az este a kanyargó folyőra, a A Hviezdoslav Múzeum szelíd dombokra és ázott köpenyével befed embert, gépet és állatot. Ez hát Árva-ország, a volt ínség-ország — tűnődöm magamban. Innen Indult szerte a nagyvilágba, Franciaországba, Amerikába, legtöbbször az éhhalálba a drótos, a tutajos, a földnélküli éhes árva! paraszt. Itt valaha, az illatos szénakaszáláskor bús nótákat fújtak lányok és legények. „Keby slnko znalo, jak je fazko robit, ponáhl'alo by sa za horu zachodií!" (Hogyha a nap tudná, mily nehéz a robot, a hegyoldal mögé bújna biz ő legott...") Hej, be megváltozott itt minden! A kivándorlás és koldulás ma már csupán rossz álom. A kúriák új urakat kaptak. Istebnén, Kublnban, Mokrad'on és Niinán új gyárak kéményei hasítanak bele az ég sátrába. Üj emberek, új nóták járják ma már Árva-országot, míg a szénával megrakott teherautókról visszatér a szénaillat a rétekre, völgyekbe és domboldalakra, a rekettye bokrok és a zöld fenyők közé, mint valaha régen, hogy felöltse az ősz ködfátylát és kimúljon. 21 A kóltö szobra A Vysny Kubin-i kúria