A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-09 / 45. szám

ző Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij parancsait hajtja: csak végre! Csudnovszkij ét Nyikita összenéztek. — Vegyék már őrizetbe! — tört ki megint Palcsinszkij. — Vagy sajátkezűleg lövőim agiyara! Reszkető kézzel egy női pisztolyt húzott elő a zsebéből. Pjotr Rutyenberg hátulról megragadta a kezét. — Ne merje ezt megtenni! Szabad-e így elragadtatni magát ? Hisztéria... -Megragadta — és mint valami élettelen tárgyat, szamovárt vagy akár egy állványon álló gipszszobrot, odább tuszkolta Palcsinszkijt. — Mi a válaszuk az ultimátumra? Igen vagy nem? - kérdezte emelt hangon CsudnovszWj, és ujjaival végigfésülte a széltől öszekócolt fekete hajfürtjeit, melyek soha sern kívánkoztak jsfapka alá. — öt-tlz perc múlva megkapja a választ — ordította Pjotr Rutyenberg, és a szivart is kivette a szájából. — Kémem, várjon meg Itt, ezen ai helyen. Magához hívtia Kaplját és Podhomiut-nyikov törzskapitányt és halkan valamilyen utasítást adott ineik'k. A tisztek bólintottak — minden úgy lesz. A Tábornagy-folyosón csak a Junkerek és tisztek, az újságírók, Anna, Csudnovszkij és kísérőik maradtak. Egy percnyi mély hallgatásra volt szükségük, hogy rendezzék gondolataikat. Már kétszer annyi idő telt ,el, mint «mennyi határ dót az ultimátum adott, de válaisz még nem jött. Csudnovszkij nem jelentkezett, és személyéről sincs semmi hír. Antonov-Ovszejenko a körzet vezérkarói telefonon felhívta a Szmolnijt, a forradalmi katonai bizottságot. — Mit tegyünk? Lenin válaszolt: — Várjanak még öt percet. De csak ötöt! S akkor aztá.i nyissák meg a tüzet. Élőbb vaktölténnyel adjanak jelt a Péter-Pál erődnek. Ügyeljen, kérem, mit mondok: előbb vaktölténnyel! De ne egv lövést adjanak le, mint először történt, hanem vagy tizenötöt! Azután tartsanak egy kils pihenőt. Majd meglátjuk, mit szólnak hozzá a palotában. Ha valiamit nem értett jól, kérdezze meg mléq egyszer. — Mindent megértettem, Vlagyimir Iljics. Végrehajtjuk! Az öt percnyi várakozási idő is letelt. A helyzet továbbira is változatlan. A körzet vezérkara akkor az ostromlók rajvonalainak parancsot adott: nyissanak gépfegyver- éts' puskatüzet a Téli Palota védőire és rohamozzanak. A Péter-Pál erőd azt a parancsot kapta, hogy vaktöltéses ágyútűzzel támogassa az ostromlókat A fővezérksr épületének boltive alatt álló tábori ágyúval pedig lőjék a palota kapujánál eltorlaszolt junkeréket. A hangos „városatyák" a városi dulma üléstermében gyülekeztek. A bolsevik frakció kivételével mind ott voltak. Az elnöki emelvényre lépve szinte esengve nyújtogatták kezeiket a Palotatér felé. Az eszerek, kadetok és mensevikek nagy számban megindultan isizőlították fel a többieket: — Most, amikor választottaink a halál -ba mennek, borítsuk a feledés fátylát minden pártviüszályra és nézeteltérésre. Gyerünk a Téli Palotába! Gyerünk meg veden! az Ideiglenes Kormányt, vagy vele együtt elesmi! A duma pártfrakciói ugyaniakkor a szobákban airról tanácskoztak: vesszenek-e együtt a kormánnyal, vagy pedig várjanak. Az eneszek, eszerek és mensevikek o halál mellett dönöttek. A kadetok egyet értettek velük... azaz e pártok tagjainak halálával, de a maguk részéről elhatározták, hogy részt vesznek a „szocialista demokrácia" rendezte tüntetésen. Gergely Vera rajzai Azt a javaslatot, hogy most éjnek idején menjenek át a Téli Palotába, a duma minden tagjának névszerint kellett megszavaznia. Minden „városatya" felállt és esküdött: , — Igen, eglyütt halok meg m Ideiglenes Kormánnyal. Három martovista — internacionalista mensevik nem volt hajlandó halálba menni. Hatvanketten vállalták az öngyikosságot. A Nyeva- és Katalin-csatorna kiszögellésénél, a Zinger ház mellett a „városatyák" hada katonák és tengerészek őrjáratába ütközött. Ritka eső szitált. A duma tagjai közül sokan esernyőt tartottak a kezükben. Az esernyők alatt párosával, szorosan egymáshoz bújtak az éjszajrai yándorok. — Miféle társaság ez itt? - kíváncsiskodtak az esernyők alá bekandikáló járőrök. — Félre az útból, elvtársak! A pétervári városi duma vonul a Téli Palotába, hogy osztozzék Ideiglenes Kormányának sorsában — szólalt meg valaki drámai hangon. — Nem szoktak ám esernyővel vonulni a halál mezejére - mondta ki alaposan megfontolt véleményét Zahar Matvejevics Zibin közkatona. — Nagy szájhősök maguk, szent igaz, szószátyár locsogők. Jobban teszik, ha hazakotródnak, gyáva kukacok! — Ügy van! Bennünket meg ne zavarjanak s ne vigyenek kísértésbe — szólalt meg egy öblöshangú tengerész, kinek hatalmas koltpisztoly fityegett az oldalán. Az „esernyők" visszafordultak. Az Aurora fényszórói belehasítottak az éji sötétségbe és megvilágították a meggyszínű palotát. Az ablakokból özönlő, a teret és a folyópartot bevilágító fénycsíkok a roham megkezdése után kialudtak. Ágyúlövés az Auróráról — jeladás az ostromra. Most a puskák, gépfegyverek beszéltek. Az ostromlók osztagai egyre közelebb jutottak a Téli Palotához. A kórházon keresztül előretört tengerészek már türelmetlenül várták őket. A kormánytői, személyzetétől és belvédelmi szerveitől elhagyott termek és a folyosók sötét zugaiban rejtőzködtek. A vörösgárdisták, katonák, tengerészek a gépfegyverek ropogó kereszttüzében ostromolták a palotát. Feltörtek a torlaszokra, átrepültek rajtuk és egyenesen a junkerekre rontottak. ... Már szétmorzsolták őket és beözönlöttek a Téli Palota kapuin. A palota elesett. Bocskarjov rohamosztagosai sírnak. Két tiszt halántékához emeli pisztolyát és végez magával. Az ostromlók végigrontanak a lépcsőkön. A lépcsőfokokon ujabb junkerekkel viaskodnak. Lehajigálják őket, feltörnek a második emeletre, szétzúzzák a palota védőit. Szétszélednek a folyosókon, termekben. Hol lehet Kerenszkij, oty szívesen élveznék jelenlétét! Puskatussal betörik az egyik terem magas ajtaját. Vonulnak tovább a harmadik emeletre. Előttük vágtat Antonov-Ovszejenko. Mandulagyulladásos torkét sálba burkolta. Fején széleskarimájú fekete kalap, egyik kezében pisztoly, a másikban pedig — egy, a békés életben különösebb értéket hem képviselő cvikker. A junkerek eldobálják fegyvereiket, segítenek kidönteni a bezárt szobák ajtóit. Az Arab-terem előtt, ahová az Ideiglenes Kormány egy órával ezelőtt átvonult, két, rémülettől dermedt, szolgálatban megedződött junker áll. Szuronyok meredeznek feléjük és Antonov-Ovszejenko vezényel: — Le a fegyvereket! A gyengén megvilágított szoba közepén egy maroknyi embercsoport. Egyesek, sorsukat érezve, pisztolyt tartanak a kezükben és hányják a keresztet. Mások, lehorgasztott fővel állnak, kezükbe temetik arcukat. — A pétervári pzovjet forradalmi katonai bizottsága nevében bejelentem, hogy a kormányt megdöntöttük! — tölti be a termet Antonov-Ovszejenko lelkes, harsány hangja. — Letartóztaton Önöket! Gyenyiszov elvtárs, vegye nyilvántartásba a volt minisztereket! A Novij mir című folyóiratban megjelent orosz eredetiből fordította: Lőrincz Laszjó 19