A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-09 / 45. szám

Kél szövetkezet Az autóbusz álmosan poroszkál a sáros, latyakos országúton. Künn vigasztalan, ólmosszürke égbolt, kellemetlen, hideg eső, kihalt táj, idebenn kellemes meleg, enyhe benzinszag és duruzsoló beszélgetés. Ügy látszik, ezen az útvonalon mindenki ismeri egymást, csupa ismerős utazik, talán én vagyok az egyetlen idegen. Hogy a beszélgetésben nem tudok részt venni, legalább a táj nézésével szeretnék elszórakozni, ez azonban lehetetlen, egyszerűen neim látni ki a sáros ablakon. Az ember valahogy úgy érzi, hogy teljesen el van Czafik Sándor HNB titkár Gútai József zárva a külvilágtól, nem hatol be idegen kép, idegen hang. Ahogy távolodunk Galántától, az autóbusz is lassan • egyre jobban kiürül, Igy aztán Felsőszelin - előírás ide, előírás oda - egy menyecskének a szép új, zománcos fürdőkádját is felveszi a kalauz a kocsiba. Még a vezető is leszáll, hogy segítsen. Egy-két tréfás megjegyzés el is hangzik rögtön, hogy ilyen komfort sem volt még az állami autóbuszvállalat kocsijain, már csak a kályha hiányzik, és akár meg is fürödhetnek az utasok. Ilyen hangulatban gyorsan eltelik a még hátralévő idő. Alig veszem észre, máris megérkeztünk Nádszegre, utunk végállomásra. Nádszeg szürke , köznapi falu, olyan mint akármelyik másik község a Mátyusföldön. Nem történt itt semmi érdemleges már igen-igen régen. Azazhogy mégis... Most az ősszel, valami olyan, ami egyszerre az érdeklődés középpontjába állította nemcsak a falut, de az egész galántai járást. Szeptember 28-án ugyanis jelentették, hogy Nádszeg is szövetkezeti falu lett — s ezzel bevégződött az egész galántai járás kollektivizálása. E nem mindennapi eredmény bizonyára megdobogtatja minden, a szocializmus ügyéért lelkesedő ember • szivét.. Komoly, országos esemény ez, mely sok fáradságba, áldozatkész munkába került. Erről a mukáről beszélgetünk Czafik Sándor HNB-titkárral, aki' igen sokat tett a siker érdekében. - Kissé konzervatív, bizonyos mértékben minden újtól húzódozó emberek a nádszegiek — tér mindjárt a tárgyra Czafik elvtárs. — Sok még a maradi legtöbbjük gondolkozásmódjában. Nem csoda. Sokáig kellett küzdenlök a természettel, adóvégrehajtókkal, csendőrükkel, az egész egykori államapparátussal, a nagybirtokok konkurrenciéjával, a túlnépesedéssel, vagyonszétforgácsolódással. Kevés volt a föld, ami egyedül biztosította megélhetésüket, Szegény volt a falu mindig. Szegény és elmaradt. Aki öt-hat hektárral endelkezett, az már nagygazdának számított. De ilyen sem volt sok. A többgyermekes családokat az a veszély fenyegette, hogy lassan teljesen koldusbotra jutnak, olyan mértékben forgácsolódtak szét a földek, a gazdaságok. Nem is igen nősültek más faluból és leányt sem engedtek ki a községből, csakhogy ne kerüljön Idegen kézre a föld. Igy aztán csak egymás közt házasodtak, és ennek bizony megmutatkoztak a káros következményei. Tulajdonképpen kilenc nagyobb, kiterjedt család az egész falu, őseik talán még a honfoglaláskor kerülhettek ide. Ezek a Juhos, Györy, Recska, Nagy, Gútai, Molnár, Sárkény, Faragó és a Bartalos családok. A többiek jövevények. A szoros családi kapcsolat talán az egyik oka, hogy olyan nehezen Indult meg a kollektív élet. Mindenki a másiktól várta a kezdeményezést, senki sem akart első lenni, s ha az egyik családban valaki megkötötte magát, hát a többi sem akart másként határozni. Czafik elvtárs szavaiból kitűnik, hogy 1949 őszén alakult meg a szövetkezet és 50-ben 700 hektáron gazdálkodott. 52-ben már a földtulajdonosok 96 százaléka tagja volt az EFSZ-nek. És ekkor kezdődtek a nehézségek. Az emberek, akik mindaddig csak az enyém fogalmát ismerték, nefti tudtak egyszerre, máról-holnapra megbarátkozni a miénk fogalmával. Igazi és vélt sérelmek egyre jobban elmérge-Nádszeg