A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-02 / 44. szám

iKoreai találós kérdések Mi az, aminek csak egyetlen füle van? (01 V) Reggel és este megnő, nappal meg összemegy, mi az? (jtflíuj? zv) Édes és mégsem ehetjük meg .' (s^uaqjd B upm B>(unpi) Fekete, még ha a legtarkabb ruha is van rajta. Ml az? jaquia zv) Mi dobol éjjel-nappal? (ajzs v) Ha az ember délre néz, az északra tekint, ha kacag, az is nevet, ha bosszankodik, az is dühös, mi az? (ad?>(ag3jnj jaquxa zy) Aki másnak vermet ás, maga esik bele Bizonyára ti is sokszor hallatátok már ezt a közmondást, de azt nemigen tudjátok, honnan ered. Elmondom hát nektek a történetét. Élt egyszer egy igen gazdag ember Kukutyinban. Az egész falu az övé volt, mindenki neki dolgozott. Azt se tudta, mennyi a vagyona, mennyi a pénze. Mégis olyan zsugori, magánakoaló volt, hogy a szegényektől még a betevő falatot ts elvette < olna. Ez a szívtelen pénzeszsák éhbért fizetett munkásainak, s valami ürüggyel mindig levont az amúgy is nyomorúságos térből. Szívből utálta mindenki a zsugori népnyúzót, és ahol csak tehették az emberek borsot törtek az orra alá. Hiába őriztette hét faluban híres gyümölcsösét, a legszebb gyümö'csök mégis úgy eltűntek belőle, mintha a föld nyelte volna cl. Egymásután váltogatta a lemegbízhatóbb őröket, a gyümölcsnek mégis lába kelt. Egyszer aztán kisütötte, hogy titkds vermeket ásat, gyengén befedi őket, és majd belepotyognak a sötétben a mit sem sejtő tolvajok. Maga is reggeltől estig dolgozott a vermeken. A tizenharmadik napon aztán elkészültek a kelepcék, és a tolvajfogás reményében jót ivott rá a gazda. Megártott a szesz, igen roszszul aludt. Még nem is pitymallott, máris kiment a kertbe. Alig tette be a lábát, látja ám, hogy valaki mászik a legízesebl császárkörte-fára. Nagyot kurjantott: — Fogjátok meg! — és a dézsmáló után eredt. De alig szaladt néhány lépést, egyszer csak reccs! — beleesett a verembe. Éktelen jajveszékelést csapott. Előkerültek az őrök is, tés szitkozódva kihúzták a zsugori gazdát a veremből, majd ja elnáspángolták. Látták agyon, hogy gazdájukat verik, mégis rásóztak vagy huszonötöt. Hire ment az esetnek, szájról szájra járt. Nemsokára elterjedt az egész meguében, sőt az egész országban a kukutyirú gazda históriája. Azóta is fennmaradt a szólás-mondás: Aki másnak vermet ás, maga esik bele. SZOCS BELA G. Sznyegírjov: Ki ülteti az erdőt ? A folyón túl volt egy szép fenyves. Egyszer csak a fenyőfák között tölgyek kezdtek nőni. Igaz, hogy még picik voltak, három levélkéjük alig bújt ki a földböl. Érdekes, hiszen a közelben nincsenek tölgyek. A nehéz makkot pedig a szél sem hordja el. Ugyan ki ültette hát Ide őket? Sokáig nem jöttem rá. Épp vadászatról tértem haza, a' fiikor a közelben egy szajkót pillantottam meg. Elrejtőztem a fa mögé, és meglestem mit csinál. A madár valamit a korhadó fatönk alá rejtett, aztán körülnézett, és elszállt a folyó felé. Odamentem a tőnkhöz, s a gyökerek között egy lyukban két tölgyfamakkot találtam. A szajkó télire rakta el. így megoldódott a talány, hogyan kerültek a tölgyek a fenyők közé: A szajkó elrejti a makkot, megfeledkezik róla és kihajt belőle a tölgy. Mindig szívesen olvastam a tenger csodálatos mélységeiről. Nem gondoltam, bogy egyszer én ls megláthatom e rejtélyes világ szépségeit. Ne gondoljátok, hogy búvárnak vagy tudósnak csaptam fel, csupán egyszerű üdülő voltam az Adriai-tenger partján. Gyakran láttam embereket, akik hatalmas gumiba ágyazott, vtzállő szemüveggel, lábukra kötött úszókkal eltűntek a viz alatt, és csak a tengerből kinyúló görbe légzöcsö jelezte, merre járnak. Ismerősöm egyszer kölcsön adta felszerelését. A sziklás part mentén buktam le először a viz alá. és csodálatos világ tárulkozott Id előt- ' tem. A tenger e különös világa annyira lebilincselt, hogy szenvedélyem lett a viz alatti űszkálás. De ne képzeljétek, hogy könnyű dolog meglesni a tenger titkait, hiszen a rövid légzöcsövel csak a víz színe alatt úszkálhatsz, és az sem ritkaság, hogy egy-egy hullám belecsap • légzöcsö nyílásába, és levegő helyett sós tengervíz ömlik a szádba. Ilyenkor nincs más megoldás, gyorsan kl a levegőre, és jól kiszellőztetni a tüdőt! Egyszer agy gyönyörű tengeri csillagot pillantottam meg vagy nyolc méter mélyen a tenger fenekén. Mély lélegzetet vettem, kiköptem a légzöcsövet és leúsztam érte. Éreztem a víztömeg egyre nagyobb nyomását, levegővel teli tUdőra azonban a felszín felé lökött. De Jő Is lett volna most egy olyan súlyos ólometpő, mint a búvároknak van, azzal egy-kettőre lejutottam volna • tenger fenekére, de igy csak harmadszorra sikerült kihalásznom a szép csillagot. Kitettem a napra, kiszárítottam és hazahoztam. Néhány szép tengeri kagylőt, elmeszesedett furcsa alakú növényt, megkövesedett csigát és egy parányi szivacsot halásztam kl a tengerből. Természetes, hogy a nagyobb mélységekben még sokkal több élőlény él, de ez a kis kirándulás Is nagyon szép és tanulságos volt számomra. Befejezésül még csak azt szeretném megkérdezni tőletek: tudjátok-e, hol van az Adriai-tenger? Ha nem, gyorsan keressétek meg Eurőpa térképén! Helmed Sándor W////)W/////'///;//////W//////. iv/Wí Nevess velünk — Miért félsz úgy a kutyától, Kati? — Mert ugat. — Hát nem tudod, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap ? — Én tudom, csak az a kérdés, tudja-e a kutya? * * * TAINITŐ: - Tudod-e, Pista melyik szót használják a diákok feleléskor a leggyakrabban? DIÁK: - Mem tudom. TAINITÖ: - Jól van, eltaláltad. EGY FESTŐMŰVÉSZNEK tít zenész barátja volt. Mindegyiküket lerajzolta, csak épp én a hangszerüket felejtette él ödapirtgéhii. itt ko2öljUft a rajzokat, találjátok kl, milyen hangszeren játszanak a rajzoló bárdul. 21