A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-13 / 28. szám
Nincsen új a nap alatt Washingtonban a közelmúltban igen érdekes értekezlet zajlott le, melyen az amerikai hadügyminisztérium kiküldötte beszélt a különleges (értsd: atom- és hidrogén bombák!) fegyverekről, a tömeges légitámadásról és arról, hogyan kell az ilyen támadások alkalmával viselkedni. Az értekezleten A. R. Behnke kapitány, az amerikai tengerészet rádiológiai intézetének munkatársa felszólalásában azt javasolta, hogy az atomtámadás utáni mentő- és eltakarítási akciókra kizárólag negyven és ötven év közötti férfiakat küldjenek. A derék hadfi azonnal meg is magyarázta, jobban mondván megindokolta javaslatát. Szerinte a negyven éven felüli férfiakat, - mint az eljövendő ágyútöltelékek szülőapjai, már eleget tettek hazafias kötelességüknek! Másszóval, a mór megtette a kötelességét, a mór mehet... Ellenben a fiatal, húsz-harmincéves katonákat — nehogy létfenntartő szerveikben kár essék, a legbiztonságosabb óvóhelyen kell tartani mindaddig, míg idősebb testvéreik és apáik nem tisztították meg a környéket az. atomtámadás emberi egészségre veszélyes maradványaitól. És ne is csodálkozzunk A. R. Behnke kapitányon, hisz amilyen az úr — olyan a szolga. Dulles, Knowland és Eisenhowernek. a nemzetközi politikában megmutatkozó „erkölcse", a ferde jellemű hivatásos amerikai katonákból csakis immorális hatást válthatott ki! Igen! A szupermanok úgy vélik, hogy a negyven és ötven éves férfiak a biológia szemszögéből nézve már selejtek és esetleges szellemi tevékenységük ezt a hiányosságukat nem pótolhatja! Mert ma az amerikai vezető politikusoknak és a Pentagonnak elégséges egy-két kalmárerkölcsü atomtudós és technikus és az aqvnélküli ágyútöltelékek tömege. Ám ez a fura amerikai humanitás sem eredeti. Találkoztunk mi már hasonló erkölcsökkel Hitler Harmadik Birodalmában. És ha Ithaka kalandor királya, Odisszeusz, a sors fura szeszélye folytán feltámadna, rémülten menekülne csónakjában a floridai pálmaerdös partvidékről, akárcsak valaha réges-régen a lótuszevők szigetéről, ahol a királylány megtermékenyítése után a biztos halál lett volna osztályrésze. Legalább is úgy írja le Odissszeusz veszélyes kalandját John Erskine amerikai Író Penelope férje című regényében. Hiába, semmi sem űj a nap alatt! Ahol az őrmester nevezte ki a generálist Ha nem is szö szerint, lényegében úgy történt. Portugáliában, a szardíniák hazájában ugyanis „rövid" hét esztendő után választások voltak. A portugálok köztársasági elnököt választottak! És szinte hihetetlen, ezúttal az ellenzék is szabadon jelölhette Humberto Delgado tábornokot, a portugál polgári repülés főnökét, Salazat miniszterelnök egykori kedvencét. Delgado a választási kampány idején ki is jelentette, hogy köztársaság'' elnökké választása esetén azonnal megfosztja Salazart tisztségétől. A fasiszta portugál diktátor csatornán-és óceánontúli magas protektorai mármár a demokrácia honának nyilvánították ki Portugáliát, amikor is Salazar közbelépett. Az ország kilencmillió lakosának írástudatlan negyven százalékától megvonta a szavazati jogot és tízezreket töröltetett a választók listájáról, mivel „gondolkodásuk és tetteik az állani szempontjából károsak". A miniszterelnök még tovább ment. Gépfegyvereket, tankokat és rendőrosztagokat vonultatott fel az ellenzék elnyomására. Tömeges letartóztatásokat eszközölt és politikai ellenfeleket lövetett agyon. Deldago tábornokot pedig, akit a választások napján a rendőrök nem engedtek ki lakásából, megfosztotta hivatalától. így lett Americo Tomaz ellentengernagy másfél millió terrorizált választó segítségével, tankok és gépfegyverek árnyékában és a mindenható Salazar akaratából köztársasági elnök. Az ellenzék vezetői ugyan lakat alatt vannak vagy házi fogságban, de Portugáliában a demokrácia elveinek elég tétetett. Mert az őrmester maga nevezte ki tábornokát, Salazar miniszterelnök bábköztársasági elnökké választatta Tomazt, aki majd engedelmesen teljesíti a diktátor és a dollárcápák parancsait. A nagy barátság hete! A nyugatnémet-amerikai nagy barátság közismert tény! Heusinger nácigenerális Eisenhower elnöknek az állandó tanácsadója, Adenauer és Dulles politikai nézeteikben valóságos sziámi ikrek és aztán ott van Nyugat-Németországban a sok rakétás ami. Ezt a nagy barátságot akarták valami módon kifejezni a nyugatnémet kormánykörök és az amerikai megszálló hadsereg vezetői. És ez év májusában megrendezték a nyugatnémet —amerikai „barátság hetét". A barátság hete így kezdődött: Wiesbadenban a város összegyűlt előkelősége előtt amerikai tisztek szónokoltak az US Army erejéről és küldetéséről, — tiszta, demokratikus ideáljairól. A folytatásról beszéljenek az alábbi idézetek. „Már ágyban feküdtünk, mikor lövöldözést hallottunk. Kinéztünk az ablakon és láttuk, hogy három amerikai katona egy német civilt kerget. A Rudolf Schwander utca tizes számú háza előtt beérték és kegyetlenül helybenhagyták. Ha ez így megy tovább, kénytelenek leszünk minden alkalommal rendőri segítséget kérni, amikor színházból, moziból vagy hangversenyről megyünk haza" — írja egy kasseli lakos. Egy Hans Jörg Koch nevű ugyancsak kasseli polgár ezeket írja a város rendőrfőnökének: „Tegnap éjjel ismét szemtanúi voltunk, hogyan vertek részeg amik vadállati módon félholtra három békés német polgárt. Kérdem öntől, rendőrfőnök úr, hány hasonló esetnek leszünk még a szemtanúi ?" Ilyen hangú leveleket közölt a Hessische Nachrichten című kasseli lap, valamint a Frankfurter Rundschau és Birkenfelder Zeitung is. Főleg az utóbbinak a levélanyaga figyelemre méltó. Az ldar-obersteini polgárok panaszkodva írják, hogy városukban egyre jobban szaporodik a merényletek száma, az amerikai hadsereg részeg vagy józan katonái egyre gyakrabban támadják lányaikat és feleségeiket. Maj szó szerint ez olvasható a lapban: „Idar községben az amik a templomkerthen a rosszhírű nőkkel paráználkodnak. Egészen a plébánia ajtajáig merészkednek, úgyhogy » plébános úr reggelenként kénytelen elsöpörni a maradványokat. Itt aztán már vége a türelmünknek!" Azt hiszem, nem szükséges, hogy tovább folytassam az idézetek hosszú sorát, melyek az amerikai megszálló csapatok nyers és durva magatartásáról beszélnek Hisz ez az amerikai életforma természetes következménye! Nemcsak Nyugat-Németországban, Törökországban, Japánban és Dél-Koreában viselkednek az amik hasonló módon, pilzeni és Karlovy Vary-i polgártársaink bizonyára vissza tudnak még emlékezni az amerikai „felszabadítók" garázdálkodására. Magam is szemtanúja voltam annak idején Prágában egy amerikai altiszt provokatív viselkedésének. Természetesen a derék ami itt póruljárt. Az amerikai-nyugatnémet barátság hetének azonban két csattanója volt. Egy részeg amerikai katona nekiment Ernst Lemner miniszter autójának. A gépkocsi az ócskavasba, a miniszter pedig a kórházba került. Hogy mi történt az amival, arról nem beszél a krónika. A második csattanó az amerikai külügyminisztérium bejelentése volt, melynek értelmében a nyugatnémet kormány köteles 325 millió márkát fizetni az amerikai megszálló hadsereg költségeire! Hát szép kis barátság, ez igen! Különös logika Perkins McGuire úr, az amerikai hadügyminisztérium egyik vezetője szokatlan érvekkel próbálta egy detroiti nagygyűlésen meggyőzni az amerikai adófizetőket, hogy életszínvonaluk csökkenése és munkából való elbocsátásuk államérdek. Hosszabb és összefüggéstelen beszédében rámutatott az amerikai uralkodóki'rök „nagy" gondjaira és hogy az egyszerű amerikai polgár megszédüljön, bejelentette, hogy egy amerikai B —52 típusú bombavető repülőgép nyolcmillió dollárba kerül, vagyis többe mint egy ezüst tömb, melynek súlya a bombavető súlyának felel meg; hogy az amerikai hadiipar üzemei percenként ötvenzer dollárt, vagyis naponta hetvenkét millió dollárt kapnak az állami pénztárból. Majd felszólította a detroitieket, hogy segítsenek tehermentesíteni a „szegény vállalkozókat" és megtakarított pénzüket helyezzék el az állami pénzintézetekben. (Most már csak arra lennék kíváncsi, mennyi pénzt helyez el betétkönyvre a kétezer detroiti munkanélküli, akiket a szegény iparmágnások kidobtak üzemeikből.) Szónoklata végén meglepő következtetésre jutott és kijelentette, hogy az embertelenül költséges fegyverkezésnek a Szovjetunió az oka! Hát ez aztán különös logika! A Szovjetunió állandó béketörekvése, gyakorlatban lépten-nyomon bebizonyított békepolitikája kényszeríti az őrült fegyverkezésre az Egyesült Államokat!? A detroiti munkásnak a Rosztov környéki Ivan Vaszilievics békeszerető kolhozparaszt miatt kell nélkülöznie, nem pedig a Dullesek, Rockfellerek és az Einsenhowerek világhódító törekvései és háborús-kalandor politikája miatt. Valóban, valóban furcsa logika ez! Az őrültek és a gonosztevők logikája! — si — 14