A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-02 / 44. szám

Nyugodt lehet e.lnök űr — nem lesz második München Kissé késve kaptam kézhez a Quick nyugatnémet lap számát, melyben a észak-amerikai Egyesült Államok elnökének arcképét közlik, és nagybetűkkel szedett nyilatkozatát a tajvani konfliktussal kapcsolatban, mely szerint nem fog München megismétlődni. Bár mindnyájan megszoktuk már az amerikai államférfiak és tábornokok „merész" logikáját, ha az amerikai agresszió megmagyarázásáról van szó — Eisenhowernek eme kijelentésén mégis igen elcsodálkoztam. Nem hinném ugyanis, hogy az elnök úr ne tudná, Münchenben a nyugati hatalmak a független és nemzetközileg egyöntetűen . elismert Csehszlovák Köztársaságot árulták el és szolgáltatták ki Hitlernek, az eszelős és ámokfutó náci diktátornak. Igaz, kellemetlen a színtiszta igazság bevallása. Mert hiába is lenne minden köntörfalazás, a müncheni árulásért és az utána bekövetkezett tragédiáért a felelősség nemcsak Anglia és Franciaország kormányát, de a washingtoni Fehér Házat is terheli. Hull amerikai külügyi államtitkár ezerkilencszázharmincnyolc március tizenegyedikén, pontosan az Anschluss napján kijelentette, hogy Amerikát a közép-európai események nem érdeklik, és az USA nem ellenzi a Harmadik Birodalom erőszakos politikáját. Négy héten belül bécsi nagykövetségüket konzulátussá degradálták az amerikaiak, és így hivatalosan is elismerték Ausztria bekebelezését a náci birodalomba! Két hónappal későbben pedig (ezerkilencszázharmincnyolc május huszonkettedikén) Bullit, az USA párizsi nagykövete kijelentette, hogy Franciaország teljesen elszigetelődne, ha megsegíti a védekező Csehszlovákiát! Bullit Párizsban, Hugh Wilson Berlinben és Kennedy úr Londonban keverték az amerikai imperializmus hamiskártyáit, míg prágai kollégájuk minősíthetetlen módon avatkozott be a kötársaság belügyeibe, és nyomást gyakorolt a nem is túlságosan ellenkező Benesre, hogy Csehszlovákia hódoljon be Hitlernek! Ma szintén amerikai tábornokok és diplomaták uszítják — az amerikai külpolitika müncheni hagyományaihoz híven — a nyugatnémet revansisztákat szocialista hazánk ellen. Bár akasztott ember házában nemigen ildomos kötelet emlegetni, Eisenhower mégis Münchenről beszél. Pedig ez Tajwan esetében nem helyén való és elég oktalan dolog. Mert Tajwan és a part menti szigetek mindig szerves részei voltak Kínának. Japán szigetrablók a múltban átmenetileg megszállva tartottak néhány tartományt és szigetet, köztük Tajwant is. Kína jogigényét különben többször elismerte az USA kormánya is. Csupán ezerkilencszáznegyvenkilenc után változott meg a helyzet, midőn a kínai nép kiebrudalta Csang Kaj-seket, a levitézlett generaiisszimuszt. És ha az USA elnöke meggondolatlanul a kínai „nacionalistákat", avagy magyarra lefordítva Csang Kaj-sek kalóz társaságát ismeri el a hatalmas Kína egyedüli törvényes kormányának, akkor olyan vermet ás, melybe a logika törvényei alapján saját maga is beleeshet. Mert, ha Amerika szemében a Csang Kaj-sekklikk a Kínai Népköztársaság törvényes képviselője, akkor tulajdonképpen mi is Eisenhower? Hiszen az ő logikája szerint Thomas Jefferson, Tom Paine és George Washington rendfelforgatók és közönséges lázadók voltak, az USA pedig ma is az angol korona gyarmata. És Eisenhower úr nem lehet más, csupán Üj-Anglia gauleitere, hogy a hitleri logikához méltó hitleri terminológiát használjuk. Ám a Fehér Ház urai, Eisenhower, Nixon és Dulles nemcsak Mao Ce-tung kormányát nem ismerik el, a logikáról sem akarnak tudomást szerezni, és ebben a szembekötősdiben annyira következetesek, hogy szinte hallani vélem Bismarck híres mondását a következetességről ... De hiába minden józan érvelés, hiába a világ közvéleményének jogos felháborodása, és eredménytelen a hazai bírálat Is. Az amerikai agreszszló eme washingtoni szentháromsága tovább járja veszedelmes vitustáncát az új világháború feneketlen szakadékának meredélyén. így aztán nem is lehet nem Igazat adni a kairói As-Saab című lap cikkírójának, aki így ír: „Ha az ember az amerikaiak kimoji, macui politikáját figyeli, akaratlanul is egy régi arab közmondás igazságára gondol, mely szerint csak a nagyon ostoba szamár dugja fejét az oroszlán barlangjába, hogy így ingerelje az állatok királyát. Csodálatos, hogyan születhetett meg már oly réges-régen ez a közmondás. Vagy talán már akkor is ismerték Dulles urat?" Az altamurai különös vásár Jőnéhány semmivel sem megelégedett és mindennel elégedetlenkedő parasztunknak a figyelmébe ajánlom ezt a kis széljegyzetet, amely az olasz parasztok sanyarú helyezetéről szól. Altamura a katolikus és „igazi demokratikus", vagyis más szóval a kapitalista Olaszországban van. E déi-apúliai városkában minden év augusztus tizenötödikén országos vásár van. Bár valószínűleg a Boldogasszony tiszteletére rendezik, mégis boldogtalan olasz parasztok vesznek részt rajta. Igaz, vannak ott bérlők és földesurak is, akik bricskán jönnek be a városkába, hogy jó üzletet kössenek s utána a trattória szőlővel befuttatott lugasaiban hörpintgessék a jó dél-olasz borocskákat. A vésárlátogatók többsége azonban koldusszszegény parasztokból tevődik össze. Ezek hosszú kilométereket gyalogolnak mezítláb, sápadtan és éhesen. Oldalukon fiúgyerekek, legtöbbje még a tizenharmadik életévét sem töltötte be! Az apák vásárra viszik gyermekeiket. Mert ezen a vásáron nem csak birkákat, teheneket és lovakat adnak el és vesznek, hanem szegény földnélkülijánosok, azaz Giovannik gyerekeit! Az apák örülnek, ha egy esztendőre megszabadulhatnak egy éhes, kenyeret kunyeráló gyermekszájtól, és év végén ráadásul a gyerek még néhány lírát is hoz a házhoz. Ezért figyelik az apák feszülten, vajon vesznek-e az urak új barmot vagy igavonó állatot. Mert ilyenkor aztán szükség van a kis pásztorokra, esetleg hajcsárokra. Aztán a kisbojtár elszegődik. Sírva néz távolodó apja után. Egy évig nem látja majd szüleit. Éjjel-nappal juhok, esetleg tehenek közt lesz. Nappal künn a réten, éjjel az istállóban. A fiatalabbja havi kétezerötszáz líráért dolgozik — ami nálunk hatvanöt-hetven koronánknak felel meg —; az idősebbje, a tizennégy évesek egy százast, azaz négyezer lírát, és az év letelte után egy kis báránykát kapnak. A kis pásztor számára nem létezik sem ünnep, sem vasárnap. Egész évben csupán két szabad napja van; a pásztorok védőszentjének napján és az országos vásár napján, amikoris lejár a szolgálati ideje. Iskoláról, betűvetésről itt szó sem lehet. Különben is az urak szerint az Írástudás káros hatással van a szegényekre. Azonnal elégedetlenkednek és követelödznek, szakszervezetekbe és politikai pártokba szervezkednek! Az Írástudatlanság az urak és az egyház szövetségese, amelynek harcos szolgái nagy buzgalommal hirdetik az olasz szegények között, hogy könnyebben megy át a teve a tű fokán, mint a gazdag ember jut a mennyországba. Érdekes azonban, hogy a vallásos, sőt túlbuzgó vagyonosok, söt még az egyházi fejedelmek sem igyekeznek a mennyországba jutni. Inkább a tevéket és a szegényeket részesítik előnyben. Repülő tányérok Pocatell felett Amióta Forrestal amerikai hadügyminiszter beleőrült szovjetellenes hisztérájába és kiugrott egy New York-i felhőkarcoló ablakából, Amerika felett már nem jelennek meg a repülő tányérok. A derék jenkik fellélegzettek, megnyugodtak, és el is feledkeztek erről az aljas „kommunista provokációról."" Az ördög, jobban mondván a vörös ördög azonban nem alszik! Nemrégiben Pocatell csöndes amerikai kisváros lakóit baljós hír riasztotta meg. Amerikai újságok Írták, hogy a város felett repülő tányérokat figyeltek meg; valószínűleg kommunista agresszióról lehet szó, és a tisztes városatyák már-már küldöttséget menesztettek a kormányhoz, hogy terjessze az ENSZ elé az ügyet. A megrökönyödés még nagyobb lett, amidőn az. egyik háztulajdonos kertjében félig elégett és még füstölgő töltényhüvelyt találtak! A legmesszebbmenő biztonsági intézkedéseket léptették életbe, és a töltényhüvelyt négy napón át vizsgálták tudósok és katonák, míg végre kiderítették, hogy egy kozmikus rakéta hüvelyét találták meg. Akárcsak a megbolygatott méhkas, úgy zsongott—bongott a város. A jölmenő üzletek tulajdonosai éjjelenként fel-felriadtak álmukból. Csupán két iskolás fiú mulatott nagy titokban a rejtélyen. Ők szerkesztették ugyanis a „kozmikus rakétát"", ők töltötték meg és dobták fel a levegőbe, hogy aztán behulljon a szomszéd háziúr kertjébe. És a rakéta célba talált! Bebizonyította, hogy az állandó háborús hisztéria a legjózanabb embereket is megfosztja logikájuktói és eszüktől, New York sem lesz többé! Három világhírű tudós — a két Nobel-díjas amerikai, dr. Linus Pauling és C. F. Powel, valamint az ausztráliai Marcus Olipbant professzor — beszélt nemrégiben a londoni Central Hallban az atomháború következményeiről. Előadásában dr. Pauling többek között egy középnagyságú nukleáris támadás hatásáról is beszélt. Kísérletezések és pontos számítások alapján kialakult véleménye szerint egy ilyen támadás után az észak-amerikai Egyesült Államok százhetvenöt millió lakójából százhatvan millió azonnal elpusztulna. Az életben maradt tizenötmillió közül pedig a kisugárzás következtében tizennégy millió férfi, asszony és gyerek fokozatosan halna meg. Az angol királyság lakóit egy méreteiben aránylag „kis támadás" is kiirtaná. Angliára elegendő tíz-tizenöt középnagyságú Dukleáris bombát ledobni, hogy a szigetország lakosai után néhány zsíros foltnál és romhalmaznál ne maradjon egyéb. A Nobel-díjas ezután a kísérletek káros következményeiről beszélt. A közeljövőben százszázötvenezer nyomorék gyermek jön a világra, és ez a szám napról napra növekedhet. Minden a kísérleti robbantások menyiségétől függ. Hisz egy húsz megaatomos. úgynevezett „nagy bomba" kísérleti robbantása tizenötezer gyermek egészségét veszélyezteti. "Ezeket a számokat — mondotta dr. Pauling — nem a légből kapott hírek alapján, hanem különböző állatokon, növényeken és alacsonyabbrendű lényeken végzett kísérletek alapján állítottuk össze, és nem kétséges, hogy a nukleáris fegyverek hatására az ember sem reagál másképpen." Dr. Pauling megállapításai igen figyelmeztetők. Remélnünk kell, hogy egyszer már a Dullesek, Eisenhowerek, Telierek és Macmillanok is felismerik a halálos veszedelmet, és tisztában lesznek vele, hogy az „A" és ,,H" bombák nemcsak orosz, kínai és más nemzetiségű kommunistákat ölhetnek meg, de egy kiprovokált világháború után London és New York sem lesz többé! Kínai vérfürdő, avagy Igazmondó újságírók A kapitalista újságírók nagy része, ha szocialista országról van szó, lelkiismeretlen hazugságokkal traktálja hiszékeny és naiv olvasóit. Így szeptember havában a Reuter hírszolgálat tudósítója, hatalmas cikket küldött Kínából, és írását hátborzongató címmel látta el: „Vérfürdő Pekingben", harsogott a cím! A gyanútlan vagy akár a kárörvendő angol olvasó nagy rössel fogott hozzá a cikk olvasásához. Aztán csalódottan tette le az újságot, mivel a cikk végén már majdnem virágnyelven adta az újságíró becsapott áldozata tudtára, hogy az az ötezer élőlény, melyet Pekingben a kínai kommunisták egy óra alatt lemészároltak nem más, mint ötezer veréb. A Reuter melodráma meghatott olvasói azonban azt már a cikkből nem tudták meg, hogy Kínában ezek az „ártatlan" madárkák évente tizennégy millió kilogramm, azaz száznegyvenezer métermázsa, vagyis tizennégyezer tonna gabonát fogyasztanak el. A tudósító azt sem írta, hogy Kínában hat közellenség van: az első az amerikai imperializmus, a második a kalóz Csang Kaj-sek, aztán a ragályos betegségeket terjesztő patkányok, legyek és szúnyogok, majd a gabonát pusztító verebek következnek. Az igazmondó újságíró erről mélyen hallgat; hiszen az, hogy amerikai agresszorok kínai parasztokat és halászokat gyilkoltatnak halomra zsoldosaikkal, nem tartozik ő rá, mert számára a kommunista Kína nem is létezik. De viszont akkor azt szeretném tudni, kinél emelnek majd panaszt az angol állatvédő liga aggszűzei? BARSI IMRE 16