A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-02 / 44. szám

Magyar—csehszlovák kulturális kapcsolatok a két világháború között A haladó demokratikus kapcsolatok az irodalom területén voltak a legjelentősebbek. E kapcsolatok a két világháború között azokra az előzményekre épültek, melyek népeink irodalmát már korábban is összefűzték. Hadd utaljak itt Nerudára és Petőfi ismeretére a cseh irodalomban, vagy Petőfi, Arany és Ady hatására a szlovák költészetben. Ezek a hagyományok tovább hatottak, s háttérbe szorították a hivatalos magyar és szlovák irodalomtörténészek törekvéseit, akik előszeretettel emelték ki a két nép örökségének negatív irodalmi hagyományait. A szlovák költők, Stefan Krcméry és Ján Ponican a korszak folyóirataiban rendszeresen közölték Ady, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és József Attila verseit. Külön kötetek is jelentek meg magyar költők műveiből. Ilyenek voltak Stefan Krcméry és Boleslav Lukác versfordításai. A magyar—szlovák —cseh irodalmi együttműködés egyik legbuzgóbb apostola Anton Straka, a magyarországi csehszlovák követtség sajtóattaséja volt. Anton Straka tizenegy évig töltötte be ezt a tisztséget (1925-1936), s ez alatt igensokat tett a magyar —csehszlovák irodalmi együttműködésért. Budapesti lakásán rendszeres összejövetelek voltak, amelyen átlag harminc magyar író vett részt, közöttük József Attila és Illyés Gyula is. Ezeken a találkozásokon Született meg A cseh és szlovák költők antológiája c. kötet (1936-ban jelent meg), amely a magyar közvélemény előtt addig teljesen ismeretlen területről, a cseh és a szlovák költészetről adott jól összeválogatott verseken keresztül átgondolt képet. E kötetben József Attilának több fordítása jelent meg. József Attila lefordította a híres proletárköltőnek, Jirí Wolkernek hat olyan versét, amely kitűnően mutatja a cseh költő fejlődését. Hadd említsük meg itt azt, hogy József Attila Wolkeren kívül a sziléziai munkások költőjének, Bezrucnak verseiből is fordított. — Straka szerkesztői, szervezői munkán kívül, mint műfordító is tevékenykedett. Részt vett I. Olbracht és Karel Capek műveinek magyarra fordításában, s ő ültette át cseh nyelvre Móricz Zsigmond több regényét. Prágába való visszatérése után tovább folytatta tevékenységét, nagy terveire a pontot a fasizmus tette: cseh nyelvű költők antológiáját már nem tudta kiadni. Anton Strakához hasonló, de ezerarcú közvetítő akadt a csehszlovákiai magyarság körében. A haladó magyar irodalmi lapokban s külön kötetekben is a magyar írók és költők megannyi tolmácsolói voltak a cseh és a szlovák irodalomnak. S e munka közben a magyar írók tevékenységére a cseh és a szlovák irodalom is hatott. Hogy csak néhány példára utaljunk: Morváin Wolker, Jarno munkásságán Jesensky hatása figyelhető meg. De a csehszlovákiai magyarság közvetítése nemcsak irodalmi művekre terjedt ki. Többen rendszeresen foglalkoztak a cseh és a szlovák irodalom történetével s a kulturális együttműködés egykorú tényeinek, eseményeinek. feldolgozásával. Éz utóbbi témának Magyarországon is volt Szócsöve, az Apolló c. folyóirat, amelyben Sárkány Oszkár magyar-cseh kapcsolatokat tárgyaló tanulmányai emelkedtek ki. S a magyar irodalomtörténetnek is volt szlovák művelője: Pavel Bújnák, aki a prágai "Károly Egyetemen tanította a magyar irodalmat. A csehszlovákiai magyarság nemcsak a szlovák és a cseh irodalmat közvetítette Magyarország felé, hanem igen fogékony volt a haladó magyar irodalom befogadására is. Ennek jellemző példái voltak Móricz Zsigmond csehszlovákiai utazásai és Jőzsef Attila költészetének hatása és csehszlovákiai kapcsolatai. Móricz Zsigmond többször járt Csehszlovákiában, Először 1925 őszén, amikor Szlovenszkó és Kárpátalja több magyarlakta városában tartott felolvasó esteket. Erről az útjáról írta közvetlen tapasztalata alapján leánya, Móricz Virág, hogy ez alkalommal fiatal férfiak vették körül „harcos, erős, fiatal magyarok. Sarlósok, a baloldali eszmék bátor fiai. Csak úgy füstölt belőlük a lelkesedés, a harcikedv, a terv, a vágy egy jobb, értékes világ után. De az öregek is: zsúfolt termekben szólhatott hozzájuk, s bár száz bizonyítékot szerzett, hogy a jelenvoltak oroszlánrésze soha egy sorát se olvasta, megnyerte szívüket, megkacagtatta őket és elkomolyította: egy lépéssel közelebb vezette őket a nagy problémák felé." (Móricz Virág: Apám regénye. Bp. 1953 293. old.) Hazatérése után Móricz Zsigmond szerzői esteken számolt be csehszlovákiai útjáról. Otjairől mondott (Erdélyben is járt) beszámolója, amelyet országszerte tartott, már címében is magán viselte, hogy Móricz azoknak milyen nagy jelentőséget tulajdonított . (Julianus barát utazása Szlovenszkóban, Ruszinszkóban és Erdélyben) s miképpen értékelte a haladás, a demokrácia szempontjából a csehszlovákiai magyarságot. S az 1925 őszi utat rövidesen 1926 húsvétján újabb követte: Móricz Zsigmond örömmel fogadta a magyar diákok meghívását. Ekkor Prágában is tartott felolvasásokat. Tapasztalatai ekkor is fellelkesítették. Nem csoda, ha ezek után a hivatalos kritikusok részéről Móricz Zsigmondot támadás érte. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy később, 1930 koratavaszán, majd őszén újabb felolvasó körútra induljon Szlovákiába. Ezek az utak is sikeresek voltak — mint erről maga Móricz nyilatkozott — „zsúfolt ház, rogyásig tele, s olyan lelkesedés amilyet ritkán láttam. (Idézi: Móricz Virág, u. o. 351. old.) Második útjáról való hazatérése után, még inkább rádöbbenve a Horthykorszak magyar valóságára, cikket írt a Nyugatban, az irodalom és a faji jelleg címen. E cikkében ismét a szlovenszkói magyar fiatalok új arculatát, „szociálisabb és kulturáltabb magyarságá" emelte ki . S ez már sok volt a Horhy-Magyarország urainak. Ojabb és a korábbinál nagyobb támadást indítottak Móricz ellen. Négyessy László, öreg esztétika professzor, Beneä félhivatalosának nevezte a Nyugatot és Móriczot azzal vádolta, hogy a cseh propagandának hízeleg. Országszerte megindult a hajsza; Zemplén vármegye Móricz Zsigmondot hazafiatlansággal vádolta és erről szólő határozatát elküldte az ország összes törvényhatóságainak. E hajsza „eredménnyel" járt: a Nyugat előfizetését százan és százan szüntették be. S Móricz Zsigmond ebben a pergőtűzben sem szakította meg kapcsolatait a csehszlovákiai magyarokkal, sőt rájuk, azokra a magyarokra támaszkodott, kik — mint mondotta utóbb említett cikkében — „magyarabbak, mint itthoni szegény, sötétségben és fel nem világosítottságban tartott gyermekeink." (Idézi Móricz Virág, u. o. 370. old.) Az elveszett előfizetők kárpótlására Csehszlovákiában megindított kampány eredményes volt, s Móriczot 1932 januári, újabb szlovenszkói útja csak megerősítette abban, hogy a Horthy-Magyarország kultúrpolitikus urai ellen folytatott harcában van kire támaszkodnia. Móricz Zsigmond csehszlovákiai útjai alkalmából szoros kapcsolatba került az ottani magyar írókkal. E kapcsolat folyománya volt, hogy Móricz több cikket írt csehszlovákiai magyar irodalmi lapokba és fordítva, lapjában, a Nyugatban ismertette a szlovenszkói magyar irodalmat, annak kiemelkedő alakjait s legjobb alkotásait. A magyar irodalom másik nagy egyéniségét, József Attilát is szoros kapcsolatok fűzték a csehszlovákiai magyarsághoz. S bár ő nem járt Csehszlovákiában „embereit szemre-fülre nem ismerte, de a kosúti zsellér és a pozsonyi gumongyári munkás dalait zümmögte, a prágai magyar diák szépszómértékét tanulta..." (Fábry Zoltán: A gondolat igaza, Bratislava, 1955. 62. old.) S hatása annál nagyobb volt Csehszlovákiában, mert az Üt, a CSKP magyarnyelvű kulturális folyóirata 1931 óta számontartotta és ismertette József Attila Magyarországon üldözött versesköteteit, sőt írásait rendszeresen közölte. Több, összegyűjtött műveiből hiányzó, máig is ismeretlen verse és írása jelent meg az Otban. S a csehszlovákiai haládó magyarok nemcsak az élő irodalommal voltak szoros kapcsolatban, hanem a magyar irodalom harcos és előremutató hagyományait is átvették. S meg is botránkoztatta a Horthy-Magyarország urait, hogy a szlovákiai Sarlósok vörös szalaggal átkötött koszorújukat 1930-ban Petőfi pesti szobrára helyezték, és az 1938. évi Kölcsey-centenáriumot, miként a magyarországi kommunisták, a fasizmus elleni harc szolgálatába állították. Az irodalmon kívül a kultúra más területén is voltak haladó, demokratikus kapcsolatok. E gazdag együttműködés köréből befejezésül — csak Bartók Bélának csehszlovákiai kapcsolatait emelem ki. Bartók még a háború előtt a magyar népzenével való foglalkozása kapcsán több mint 400 szlovák népdalt gyűjtött, amelyet 1922-ben kiadásra ajánlott fel a Matica Slovenskának. A Matica ezt el is fogadta, de a kötet kiadására sajnos máig nem került sor. A harmincas évek végéig tartó huzavonában — amelynek alapos megviszgálásával zenetörténetünk még adós — kétségtelenül tükröződött az a rossz viszony, amely a két ország között fennállt, s az a nacionalizmus, amely megakadályozta a kapcsolatok kibontakozását. Bartók e népdalgyűjteményének sajtó alá rendezése során rendszeres kapcsolatban yolt több szlovákiai zenésszel és zeneszerzővel (Milos Ruppeldt, Viliam Figus-Bystry, Stefan Németh-Samorinsky, Ivan Balló, Albrecht Sándor). Találkozásaik s rendszeres levélváltásaik témája nagyrészt e népdalgyűjtemény volt, de azokban egyébb fontos zenészeket érintő kérdések is napirendre kerültek. Bartók többször mondott kritikát a szlovákiai zenei életről. az új szlovák művekről. S hadd említsük meg itt azt, hogy a szlovák 12