A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

Zsitnahesenyői krónika Falujárásaim során az ország sok-sok községében megfordultam, de olyan kedves helyen, mint amilyen Zsitvabesenyő őszintén szólva, már rég nem jártam. A lakosság barátságos, vendégszerető; s maga a falu — ha nem (s hivalkodhatik pompás, imoderin épületekkel — a maga egyszerűségében is vonző. A zsitvabesenyöiek vendégszeretetét mi sem bizonyítja jobban, minthogy néhány napos otttartózkodásom alatt két születésnapra, egy lakodalomra, és iíslten tudja hány kukoricaíosztóra kaptam meghívást. A kukoricafosztók nagyon érdekesek Besenyőn. Azon a helyen, ahová engem is meghívtak, egy tágas szérű félében vártak vetkőztetésre a domborúJhasú, selymes bajszú kukoricacsövek. Itt gyülekeztek lámpagyújtás után a házigazda szomszédai és barátai — leányok, legények, vének ésí ifjak vegyesen. A háziasszony jófele borocskával, harapnivalőval kínálgatta a vendégeket, így aztán csakhamar felharsant az ének, csilingelt a pajkos fiatalok kacagása, egész kis mulatsággá alakult a komoly paraszti munka. Különösen két öreg „szereplése" aratott nagy tetszést. -- Mari néni! Énekeljen már valami szép régi besenyei nótát — biztatták a hetvenhat éves, de fürgesége miatt még ma is „futkosó Mari néninek" becézett Gubó Máriát a fiatalok. — És Mari néni nem is kérette magát. — Ha elmegyek, hírt sem hallasz felőlem - csendült az öregasszony szájából a rég elfelejtett szerelmes nóta, majd ekképp foíytsitalttta: „Párja vesztett kismadár lesz belőlem. Leszállok egy zöld erdőben zokogva. Fészket rákok egy nefelejcs bokorra..." A másük öfreg, B| hetvennyolc esztendős Tejes Andris bácsi szintén megmutatta, hogy a besenyői öregek, nem vénemberek még. Nemcsak, hogy régi népszokásokat mesélgetett a szájtátó fiataloknak, de amikor kérlelni kezdték, még egy-két tüzes besenyői táncot is úgy elbokázott, hogy csak úgy porzott alatta a föld. Legjobban azért mégiscsak az a régi népszokás nevetette meg a kukoricahántókat, amelyet nagy bajüszpedrések közepette ékként mondott el: - Hát tuggyátok ugyi lelkeim, hogy a régi besenyei ék rrfeguk szőtték-főntók az ingnek, pendelynek valót. Ilyenkor ősszel elkezdődött a csepű-nyálazás, és nem vót olyan ház, ahol ne duruzsolt vóna télvíz múlásáig a kerekes szerszám. Amikor aztán, úgy taviasz félé, egy-egy utca hjépe befejezte a fonást, közös mulatsággal, fonóbállal ünnepelték meg a szösz elfogyását. Vót is ilyenkor olyan dínomdánom, hogy még a ház falát is majd széjjel rugdosták a fiatalok. Hanem hát akadtak lányok meg legények már abban az időben is, akik nem bírták szusszal a nagy vigadást, osztán úgy éjfél tájban szépen suttyomban hazaszökdöstek. Nohát, ezek járták meg osztán alaposan! Amikor a bálozók észrevettük egy-egy ilyen elódalgást, hatalmas láncot szedtek elő, oszt nagy lánczörgetés közben utána iramodtak ejz ünneprontónak. Ha aztán odahaza! érték, lehetett a|z mán akár a dunyhás ágyban is, kiráncigálták onnan, jól összekötözték, oszt úgy pendelyben, gatyában hiajjitiottták vissza ja báilozók közé . . . Pet-sze, azért a fosztó Sfaitaljai sem hagyták lepipálni magukat Mari nénitől meg Andris bácsitól! A Csemadok helyi csoportjának tehetséges műkedvelője, a csinos Petricska Emilia például ugyancsak kitett magáért. Először egy-két Petőfi-vers elszavalásávat gyönyörködtette a sustya-hántőkat, aztán meg egy jól sikerült táncparódiával úgy kicsúfolta a „bugi-bugi" táncot, hogy dsalk úgy dőltek az emberek á kacagástól. Szép volt ez a kukoricafosztás, azonban valami mégis elvette a kedvem. Már éppen hazafelé készülődtünk, amikor észrevettem, hogy egy mellettem ülő parasztasszonynak könny szivárog a szeméből. — Hát magának miért tört el a mécsese, kedves? - hajolok meglepetten a pityergőhöz, mire a könnyei közepette súgja vissza: — Éppen ma égy hónapja hagyta el Mariska lányom a szülői házat, úgy hiányzik vidám kacagása! A szövetkezetben dolgozott, szerette a munkáját, szerette a földet, faluját, otthonát; dehát tizennyolc éves már, és öltözködni is szeretne; másutt keresett hát munkát, mert a szövetkezettől kapott fizetésből nem tudott megélni! Megdöbbenve hallgattam a szllzi és száz besenyői fiatal sorsát tolmácsoló anya panaszát. Ha akkor hallgattam is megdöbbenésemben, itt teszem fel a kérdést! Hol vagytok, ti szorgalmátokról messze földön híre 'besenyői gazdáik;, 638 helkitártnyi szövetkezeti föld, tíz milliót érő gazdasági épület sár dalgős kezeitek után, a ti idegembe, száz kísértésbe elngeditek lányaitokat, gyermekeiteket? Járkálok a faluban, elnézek a szövetkezeti kertészetbe majd az Istállók, magtárak. vadonatúj épületeült szemlélem meg — és elszorul a szívem. Az óriási — pompás üvegházakkal felszerelt — kertészetben iskolás gyermekek szedik az elsatyult paprikát. Pusztulás mindenütt; milliós károk. Mindössze Szolár Mátyás kertész meg Boldizsár Béláné képviseli itt a fölnőtt menraedéket, s szomorú amiket mesélnek. - Tavaly 8000 korona értékű hagymát szántottunk ka, mert nem volt munkaerő — panaszolja Boldizsárné. — Az idén sem járunk különbül. A paprikát április helyett júniusban tudtuk csak kiültetni, is az uborkát szintén atz üvegházban ette meg a fene. - Hej, pedig lenne itt jövedelem. Egyedüli Csak a kertészetből úri módra megélhetnének a szövetkezeti tagok -toldotta meg a kertész. - Az üvegházból már januárban szállíthatnánk jó pénzért az újdonságokat Húsz-huszonöt > állandó jó munkás kéne csak ide! Dehát mihez kezdjünk két-hárorn munkaerővel, milliókat veszítünk minden esztendőben! A gyönyörű, egészen új istállókból, hatalmas magtárból, modern doháhyszárítéból álló szövetkezeti majorban hasonló a helyzet. Allatokat garmadával találok ugyan itt, de gondozójuk alig akad. Előfordul, hogy órákon át egyetlen lelket sem leheit lálthli a besenyői majorban. A dohányt a legnagyobb betakarítási időben mindössze két leány füzögette. Ilyen körülmények között fordulhatott elő aztán az a példátlan eset is, hogy gyermekek több vagon szénát gyújtottak fel játék közben. Hogyan lehetne hát a besenyői fonák helyzeten segíteni? Milyen egyszerű, mennyire önmagától kínálkozó a mindent megoldó felelet! Mindössze kétszáz-kétszázötven olyan emberre lenne szükség, aki rtetmcsak szereti a földet, nemcsak becsületes, de ért is a pabalszti munkához! Ezeknek kelleme megterelmtemi falujuk jólétét. Rossz a szövetkezet? Küszöböljék ki a hibáikhit, rriint ahogyan az udvardiak tették. Nem bíznak a jelenlegi vezetőkben? Válasszák meg helyettük maguk közül a legbecsületesebb, leghozzáértőbb kisparasztokat! Attól félnek, hogy becsapja őket a propaganda; csupáin csak gürcsöjést, no meg koldustarisznyát kapnak mai szűkös, de biztos jövedelmükért cserében ? őszintén mondom, nagyon megszerettem a besenyőieket. Nos, éppen ennek a szeretetnek a iogán, hittel és becsülettel merem állítani: Ha a besenyői jő gazdák kezükbe veszik özövetkeäcjtük sorsát, nam fogják megbánni! NEUMANN JÄNOS A hetvenhat évés, Gubó Mari néni, akit még ma is a falu nótafájának neveznek a besenyőiek