A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

CSEH IS SZLOVÁK KGLTÓK 1918/1938 ST. K. NEUMANN: VITÉZSLAV NEZVAL: Dal a Verhovináról Tizenkét újévi ágyúlövés Verhovina, Verhovina, szépséges vagy, szépség nyomán nyomorúság jár kísértve; Verhovina, Verhovina, de éhes vagy, ki lakat jól csak máléval egyszer végre. Verhovina, Verhovina, elgyötörtek, idióták bárgyú arca riaszt rémit, az éhség, az urak vétke általtörtet falcaidon s a döghalál vágtat végig. Urak úri tudománya jö el hozzád: — Lengyelország küldte a kórt, jó emberek, hosszú a böjt, ámbár nem árt a jámborság, a gyengét éri a halál legközelebb. Verhovina, Verhovina, táncod csörög, örökös itt biz a böjt, a nyomor átka. Erdő, falu ember, állat sír, nyöszörög, szegény ruszin, szegény zsidó egyként orva. Verhovina, Verhovina, bús, kába vagy, mint minden, mit a vadállat karma tépett. Attól, ki a vérünk szívja, ments meg, harag — ne legyen már nyomor többé itt az élet. F. HALAS: A katona A nyúl fülét hegyezte, a tájat mostoha csend, komor árnyék ülte meg, s csak állt a katona. Minek áll ott, hisz ránk üzent már Október hava, . károgás tépi az eget, s csak állt a katona. A fogoly alszik, vemhesek a fellegek. Hova fut a hontalan, nem tudod, s csak állt a katona. Minek áll itt, hisz mdsé már országa, otthona; kisgyerek kérdi: ki vétke; s csak állt a katona. Pacsirta szürcsölte az ég örök__ fény-ttalát. Ne feledjük el, ne feledd soha a katonát. (1938. oikitóbetr) Szívem, te mindig a napsütötte messzi délre vágytál, Szívem, Je mindig távol, forró városokat láttál, Árkádok árnyán asszonyokat, kik spanyolul beszélnek, Kiknek idegen neve úgy csendül, mint angyali ének, Titokterhes éjszakákat, csillagok szikrázó raját, Varázslatos ünnepet, vérpezsdítő tarantellát. Sétányt, hol a lampion liliom sápadt kelyhébe zárva, Vágytál kimondhatatlan Madridokra és Valenciákra, Ezerfelöl riadó visszhangra, palotaudvarokra, Inkvizitorokra vigyorgó, csülogó templomokra, Végtelen, bődült szédületre, hol a nép szava harsogott. . . Ma tizenkétszer lőttek Madridra a gálád gyilkosok. E tizenkét orcátlan lövés megrázza a vüágot, Öreg asszonyok beszélnek majd róla a késő unokáknak, S az unokák egyszer majd a madarakkal elrepülnek délre, Boldogan heverednek smaragdszín ligetek ölére, S táncolnák édes kasztanyetták vidám ütemére. (1937. .1 I.) JOSEF HORA: Emlék Füst festette itt a virágokat, zúgás remegtette meg az eget. Meggörnyedten, kezükben száraz kenyér és vizeskorsó, munkába mentek munkásemberek. Nem volt madár s a csillagfény kihunyt a száraz fák s az út pora felett, izzó vas ömlött, fojtott füst, korom bevonta az eget s az éjszakát. Néztem, láttam: Ez a pokol. Elszállt a füst, az ég vidáman kéklik, a madár visszatért, dalolva száll. Balzsamként árad a rétek zöldje, s mint tőrbe ejtett ragadozó, hallgat a gyár. A rozsdás kohó felett, a holt kémények ujjának hegyén tücsök cirpel 4s csillagok raja tündöklik fel újra este jelé. De a májust, a drága májust tán visszahozták? Halkan kérdem: Ez a mennyország? OTOKAR FISCHER: Két köszöntés Hogy fénylik a szemük is a szívük hogy dobog, kiknek házán vesszőnyaláb és bárd ragyog'. Gőgösen emelik köszöntésre kezük: Róma polgára vagyok! Hogy jár-kel a polgár a főúton, s tanában úgy hisz, úgy bízik, akár önmagában, ám nyomort üvöttnek a szük sikátorok: a felemelt kéz: enni adjatok! FRANTISEK HECKO: Kivándorlók Apánk, anyánk odavan már, egy sereg gyerek vár a fösvény földtől kenyeret... Nem ad munkát úri erdő, a határ — , nincs betévö falatunk egy hete már ... Franciába vándoroltak ei ketten — egyikük már nem tér vissza sohasem ... A másik meg idegenben rabszolga — jármát, szegény, napról napra hurcolja ... Kedves bátyám kormányozza tutaját, míg egy napon el nem nyeli majd a Vág. A legkisebb, szinte gyerek még szegény, messze földön drótozásból éldegél... Árva szlovák, éhező vagy, nyomorgó... Van-e dal a mi dalunkhoz hasonló? ... JINDfilCH HOREJSI: Sonata transatlantica Már harmadnapja és nincs cáfolat, és nem kobozzák el a lapokat. Már harmadnapja. Rimbaud részeg hajója, Tristan Corbiére, száll a tengeren, Lindbergh-gel a fedélzetén. Ez nem lasztura, szívem ez a rádió drótjaiban, (jsak a rádió hallgatója. Ez nem zsoltár a nimfák hajlékába, nem Ikarus szárnyai suhogósa, nem Neptunus szigonyának szele, nem a koraitok titok-suttogása, anyánk szívének visszhanaos szava, amelyben a kiméra dala kel a dollár hazájának elveszett fiáról. Motorzúgás ez. Most hallgat a dsönd mélyen. Az idő és a távolok füvét lekaszálta a gép. Most hallgat a dsönd mélyen. Csak egy mosoly suhant át a repülő arcán. A vonal íve. Szivárvány CoUi, Nungésser sírja felett. Fabiusz László fordításai 17