A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

A Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 40. évfordulójára in. Az elkövetkezett forradalmi jellegű események alakulására hatással volt a Masaryk és Benes vezette külföldi akció, amely jórészt a francia imperialisták érdekeihez igazodott, továbbá a csehszlovák légiók tevékenysége, melynek szervezésében főleg Stefánik tábornok töltött be különösen dicstelen szerepet. Masaryk csak 1915 júniusában kezdte meg Genfben Ausztriaellenes tevékenységét. Hosszú ideig egyáltalán nem volt határozott elképzelése arról, mi történjék a monarchia felbomlása után... Világforradalom című müvében beismeri, hogy a republikanizmus csupán az orosz forradalom révén erősödött meg mindenütt. Masaryk annak idején a cseh burzsoá pártok beleegyezésével ment külföldre. Nyugatra való kiküldését a cseh tőkések és földbirtokosok biztosítéknak szánták arra az eshetőségre, ha Ausztria elvesztené a háborút és felbomlana. A cseh burzsoázia gazdasági okokból Ausztria egységének megóvását kívánta. Amilyen lelkesen üdvözölte Masaryk az Oroszországban kitört februári polgári demokratikus forradalmat, oly ellenségesen állt szemben a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal, melynek . egyik legádázabb ellenségét, Szavinkovot, az eszerek vezérét anyailag is támogatta. Üj Európa című munkájában Masaryk többek közt ezt írja: A francia, amerikai, angol demokrácia példája felé kell fordulnunk: A Nyugat megmutatja nekünk az irányt, az elkövetkező fejlődés részleteit azonban nem." A februári forradalom kitörése után Masaryk Oroszországba utazott, majd az Egyesült Államokba ment, ahol Wilsonnal tárgyalt. Wilson Lloyd George-ra való hivatkozással kijelentette, hogy az angolok háborús célja nem Ausztria-Magyarország megsemmisítése. Nem gondolt ilyesmire Amerika sem. Ezt az álláspontot védte tehát Wilson is. Amikor Benes a Cseh Nemzeti Tanács elismerését sürgette, Balfour angol külügyminiszter kitérően felelt. Masaryk és Benes diplomáciai akciói mindössze homályos, kötelezettség nélküli kijelentéseket eredményeztek a nyugati hatalmak kormányai részéről. Az angol kormány csak 1918. június 6-án ismerte el a Cseh Nemzeti Tanácsot, a francia kormány pedig csupán 1918. június 29-én. A nyugati hatalmak az utolsó percig nem ígértek és nem biztosítottak Csehország és Szlovákia népeinek semmiféle önállóságot, még kevésbé voltak tehát felszabadítók. Mint Masaryk Világforradalalom című müvében megállapítja, a nyugati imperialista államok csak akkor kezdtek a külföldi ellenállási mozgalommal szemben barátságosabb magatartást, tanúsítani, amikor a csehszlovák légiók harcba léptek a szovjetek ellen. A csehszlovák légiók elenforradalmi akcióit az imperializmus cselszövései és a légiók reakciós parancsnokai eredményezték, akiknek sikerült az egyszerű katonákat félrevezetni. Annál nagyobb tisztelet és elismerés jár ki viszont annak a tízezer csehszlovák katonának, aki önfeláldozóan vette ki részét a szocialista forradalomért folytatott küzdelemben. Ugyancsak a munkásosztály történetének dicső fejezetét írták tetteikkel azok, akik Oroszországban 1918 májusában megalakították a Csehszlovák Kommunista Pártot, forradalmi munkásosztályunk első pillérét, amely számottevően segítette elő hazánkban a forradalmi tanok terjesztését és a szociáldemokrácia opportunistái ellen folytatott küzdelmet. Ma már hiteles dokumentumok tömegével bizonyítható, hogy a csehszlovák burzsoázia külföldi „ellenállási" akciója teljesen a nyugati hatalmak szovjetellenes intervenciójának szolgálatába szegődött. Az intervenciós tervekkel kapcsolatban Franciaország kormánya már 1917 végén komoly feladatot rótt Stefánikra. Stefánik „hazafiságára" jellemző, hogy hadügyminiszter létére" továbbra is megtartotta francia állampolgárságát, melyet a francia imperializmusnak nyújtott szolgálataiért kapott. Miközben Masaryk és Benes olyan nemzeti függetlenség kivívásán fáradoztak, mely lehetőve teszi a csehszlovák burzsoázia és a nyugati hatalmak érdekeinek legmegfelelőbb összehangolását, míg Stefánik ezt mindenekelőtt a francia imperializmus érdekében szorgalmazta, a cseh és a szlovák dolgozók a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására egyre nagyobb arányú akciókat folytattak. A szovjet kormány elsó rendelkezéseinek hírére Ausztria-Magyarországon is óriási sztrájkmozgalom tört ki. 1918. január 22-én csupán Prágában 150 000 munkás szüntette be a munkát. A monarchia egész területén milliós tömegek követelték a békét és a szabadságot. Sajnos, a szociáldemokrácia áruló vezérei lefékezték ezt a hatalmas mozgalmat, mely halálos csapást mérhetett volna a félfeudális Habsburg birodalomra. A forradalmi erjedésre jellemző, hogy a gazdasági okokból kitört sztrájkok mindjobban politikai Jelleget öltöttek. A brünni gyárak munkásai például egyebek közt azt követelték 1918. január 18-i határozatukban, hogy az osztrák kormányküldöttek minden igyekezetükkel dolgozzanak Breszt-Litovszkban a béke megkötésén, s becsületesen mondjanak le minden hódító szándékról. Követelték továbbá az egyes nemzetek önrendelkezési jogának elismerését. 1918 elején az osztrák hadseregben általános bomlás és erős békevágy volt észlelhető. Lényegesen szaporodott a katonaszökevények száma, akik „zöld káderekbe" szervezkedtek, erdőkben bujdostak, és inkább vállalták a nélkülözéseket, csakhogy ne kelljen újra a frontra menniük. Emlékezetes a Kattarói-öbölben kitört tengerészlázadás, melynek kezdeményezője Frantisek Ras prerovi szociáldemokrata volt. A hadiflotta felkelését három nap múlva letörték. Sok száz tengerészt rögtönítélő bíróság elé állítottak, legtöbbjüket sok évi börtönbüntetésre ítélték, a felkelés négy vezérét pedig két órán belül kivégezték. Bár a hadvezetőségnek sikerült a kattarói lázadást elfojtani, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméinek befolyását nem lehetett megakadályozni. Az orosz fogságból hazatért katonák tevékenysége nyomán további felkelések törtek ki. Az Oroszországból hazatért hadifoglyok legnagyobb része átélte a szocialista forradalmat. Felvértezték őket a forradalmi- tapasztalatok; torkig voltak a háborúval, és a szocialista forradalom gondolatainak hirdetői lettek. 1918. május 12-én Judenburgban fellázadt a 17. gyalogezred egyik százada, amely főleg szlovén katonákból állt; május 14-én Mursban az alpesi vadászok zászlőalja lázadt fel; Lublinban az 58. ukrán ezi ed egyik zászlóalja tagadta meg az engedelmességet; másnap Rumburgbari volt katonai lázadás, melynek vezére a pilzeni Frantisek Noha röviddel azelőtt tért vissza az orosz hadifogságból. A felkelőket fieská Lipánál leverték. Tíz vezetőt halálra ítéltek, s a felkelés számos részvevőjét börtönbe .vetették. A lázadások ennek ellenére folytatódtak. Morva-Sumperkben megmozdultak a 95. ézred ukrán katonái, fellázad a 97. ezred olasz és szlovák legénysége, ugyanakkor Radkersburgban is volt felkelés. Különönösen nagy visszhangot váltott ki a Kragujevácban állomásozó 71. ezred szlovák katonáinak heves zendülése. Kezdeményezői ugyancsak hazatért hadifoglyok voltak. A felkelők nagy rokonszenvvel viseltettek az orosz szocialista forradalom iránt, bevezették maguk közt a tovaris megszólítást. Sajnos mindezeknek a lázadásoknak tragikus végük volt. Leverték őket, és a vezetők életükkel fizettek bátor kiállásukért. Kudarccal végződtek a nyár folyamán fellobbant további zendülések is. A felkelési kísérletek megmutatták, hogy Csehországban és általában Ausztriában ideológiailag és szervezetileg még gyenge volt a munkásmozgalom, és ezért nem tudta biztosítani a felkelő katonák s a gyári munkásság közös fellépését. Ha a munkásosztálynak még nem is volt meg az ereje és felkészültsége, hogy leszámoljon a kapitalista társadalmi renddel, harcos akcióival mégis elősegítette a korhadt Osztrák-Magyar Monarchia felszámolását. Szirt (Folytatjunk) Akár a fecskék ... Cseuetelnek, cikáznak egyre, nem gondolnak már tengerekre, pálmára s déli napsütésre. Ügy jöttek meg ez évben késve, akárcsak én, köd szárnyán lengve, vágyat csitítva, s jergetegre figyelő szívvel, sötét talárban, fekete felhőt eltemetve. Csevetehnek, a csőrük éle, szemük hozzászokott a fényhez, s most mégis rügytelen tavaszban fönn kerengnek az égmagasban, akárcsak én, de mégsem, mégsem! Jaj, mégsem úgy, hisz nem juthattam: vén varjú, kéklő messzeségbe. Cseuetelnek, cikáznak, sírnak. A ködbe újra, új dalt írnak, s ha jégeső hull s mennykő dörren, szállnak a szélben, szállnak ködben, akárcsak én, kiből majd írmag sem'marad ősznek teljesültén; a néma varjak visszahívnak. Elég! Elég a ködből! Itt van palástom, vértem. Tavaszt ittam, bíbor rügyekból mézet nyeltem, méztzü lett a szívem, lelkem. Sutba a régi, bús ecsettel! Sutba a régi, bús színekkel! Szárnyra kapok, akár a fecskék s megbirkózom a végtelennel! FARKAS JENŐ 11