A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

Húsz millió ember vesz részt Kínában az acél és vas terme­lésében. Pártfunkcionáriusok és szakemberek vezetésével ed­dig 350 000 kis és középes nagyságú kohót építettek. A ké­pünkön látható tizenkét fiatal lányból álló brigád két hét alatt 11 500 kilogramm vasat olvasztott képes krónika Ezek a [szegény japán halászasszonyok a legkezdetlegesebb eszközökkel halásznak. Küzdelmes életük következtében bi­zony idöelött megöregednek Október első felében zajlott le Taskentben, az Üzbég Szocia­lista Szovjet Köztársaság fővárosában Ázsia és Afrika írói­nak konferenciája. Az értekezleten harminc ázsiai és afrikai országon kívül Olaszország, az NDK, Görögország, az NSZK, Lengyelország, Románia, Bulgária, MagyarországCsehszlo­vákia és egyéb országok írói is képviseltették magukat. Ké­pünkön a konferencia elnöksége Francia-Guinea lakásaira nagy hatással van a szomszédos független Libéria magatartása, ezért a választások alkalmá­val egységesen NEM-et mondtak de GauUe-nak. Elnökük, Sekou Toure az ellenállásban ugyancsak népe mellett áll Heinz Reinefarth volt SS tábornokot, Sylt szigetének polgár­mesterét a közvélemény nyomására elmozdították állásából. Miután a westerlandi közigazgatási szervek a tömeggyilkos­nak bizalmat szavaztak — a tábornokot a flensburgi nyugat­német bíróság elégtelen bizonyítékok alapján felmentette és visszahelyezte • állásába Ciprus szigetén egyre fokozódnak az angol katonai egységek terrorcselekményei a polgári lakosság ellen. Különösen a hu­szonöt éven aluli férfiakat üldözik, mert ezek követelik a leghevesebben Ciprus önrendelkezési jogát. A kórtermek­ben már nincsen hely, ezért" a letartóztatott és „kihallga­tott" férfiak a folyosón hevernek

Next

/
Thumbnails
Contents