A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

Simkö Lajos Csendes, halkszavú ember Simkó Lajos. Szavaiból borongva árad az emlékezés, a Berger Ernó birtokán eltöltött nehéz cselédélet emléke. A szűkös keresetből De a zsellérházak mellett már új épületek nőttek. Tágas, verandás otthonok. Ez már a ma. Sorsfordulást jelző falak, induló életek hajléka. Mai falusi kép: az öreg házak mellett friss épületek sora. Tőrén is így van ez. Mégis, ez a falu többet jelent most nekünk, hiszen tíz évvel ezelőtt itt alakult meg az ország első szövetkezete. Kik voltak az első szövetkezetesek ? Zsellérek, földnélkülijánosok, akik szépet álmodtak, s volt erejük, bátorságuk az álmot valóra váltani. Furinda Rudolf volt a szószóló, aki szivét-lelkét adta az ügynek, köréje sereglettek a többiek: Dudás József, Boros János és mások — tizenhét ember, tizenhét úttörő. 1948 őszén alakult a szövetkezet egy pár kölcsön-lóval és egy kölcsön-vetőgéppel. Ma 42 lovuk, 800 sertésük, 321 szarvasmarhájuk, 390 juhuk, 2400 tyúkjuk van. A földnélküli-jánosok otthonra, kenyeret, megélhetést nyújtó kézre találtak. Elindulunk a tőrei utcán s felkeresünk néhány embert a tizenhét közül, hadd mondják el, hogy is indult meg a szövetkezeti élet, a közös munka csermelye, amely azóta folyóvá duzzadt. Gyurgyelovics Margit Gyurgyelovics Margitot keresgetjük a tőrei kertes házak során. — Itt lakik — igazít útba bennünket az egyik suttyó gyerek, s rámutat egy bogárhátú kis házra. Acsarkodó, pórázra kötött eb fogad az udvaron. Hajlotthátú öreg néne csitítgatja, s elénk tipegve szíves szóval tessékel befelé. — Itthon van a lányom, itthon, menjenek csak be, leikecskéim — mondja és megnyitja előttünk az ajtót. Gyurgyelovics Margit az ablak mellett szorgoskodik, ruhát vasal. Fürge kezében suhog a fehérnemű, s friss szappanillat terjeng a konyhában. Lassan, akadozva indul a beszélgetés, de a szavak egyre melegebben buggyannak ki a nyílt tekintetű leány ajkán. — Igen. Én is ott voltam az elsők között. Hogy miért? Nehéz erre felelni tíz év múltán. De éreztem, hogy nekem is ott a helyem, hiszen én is zsellérleány voltam. — Jól emlékszem az elsó napokra. Traktorral jártunk Fegyvernekre, a fegyvernek! határba, mert ott feküdtek a szövetkezet első földtáblái. Vígak voltunk, tele reménységgel; és úgy' dolgoztunk, olyan szorgalmasan, mint még soha. És amikor megérett a búza, amikor elöször suhant a kasza a közösbe, valami énekelni kezdett lelkünkben, és velünk énekelt az egész határ, a búzatábla és a madarak, a napfény, a levegő. Éjjel tizenegykor kezdtük a cséplést, és oda se neki reggelig. Gyurgyelovics Margit elhallgat, csak a falióra ketyeg tovább, mintha az is az elmúlt évekre emlékeztetne. Szlovák és magyar asszonyok tökéletes egyetértésben dolgoznak együtt a tőrei EFSZ-ben a közös cél — a jólét és a béke érdekében Vendégek az ünnepi asztalnál, Balról: Borrs elvtárs, szövetkezeti könyvelő, az EFSZ egyik alapító tagja Atníg a fiatalok a földeken munkaUcoanaK. addig a nagyanyök neveigetik az új, kényelmes otthonokban, vagy pétáltatják az őszi napsütésben a gyerekeket A kis házak csendesen sütkéreznek az őszi napfényben. Ablakszemükkel kipillognak az utcára, ahol egy-egy nehézjárású paraszt megy dolga után. Szép, langyps őszi idő van, édes illatokkal áldott. A kertekben rezesre pirult a lomb, s a szőlő megteremte hamvas fürtjeit. A házak töpörödötten állanak, s hallgatva is regélnek. A zseilérsors fájdalmát sirják, amely ott kísért a könnyel kevert vakolatban, a sóhajjal rakott falakban, a nyöszörgő, szúrágta szarufákban. Zsellérház, zsellérvér. Tőre a zselléremberek tanyája volt.