A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-19 / 42. szám

cApámJÓl -A csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális hetilapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős- Egri Viktor röszerkesztő. Megjelenik minden vasárnap Kiadja a Csehszlovákiai Magvar Dolgozók Kultúregyesülete. Bratislava, "üerové nám. 3—4. telefon 220-59. Szerkesz'Iséo: Bratislava. Jesenského 7. Telefon 'fii-04. Postafiók C-181. Terjeszti a Postai 4frlaps70l0álat Megrendelhető minden postahivatalnál ás PázbesTtónél. Nvomja a Pravda nvomdaváilalat. Bratfslava, Jesenského 12. Fgves szám áre t 50 Kás előfizetési dti fél évre 39— fí.ár »űo évre 78.— Kés A-553758 16 Amikor Krúdy sugárzó fiatalon, tele életkedvvel, reménnyel, „mint г Dumas regényéből való ifjú, egy tallérral és mérhetetlen ambícióval' a fővárosba érkezett, „Pest még tomboló ifjúkorát élte." A város a milleneumi ünnepségek lázában égett, mozgott, mintha egyszerre akarná pótoln: mindazt, amit eddig elmulasztott. Vállalkozások, üzletek, szórakozóhelyek garmadái goinbamódra szaporodtak Akkoriban épült fel óriási területen аг Ősbudavár című városligeti mulató is, -Krúdy egyik kedvelt szórakozóhelye. Itt törökös épületek, pavilonok, mecsetformájú deszkaalkotmányok, minaretek parodizálták az egykori törökvilágbelí Budát. — A mecsetben francia bori ittak, s énekesek, táncosnők, fakírok produkálták magukat. Lépten-nyomon felhangzott a nápolyi olasz zenekar jambója: Jambó, jambó, jam funikula Funikuli, funikula .. . Nagy sikere volt a párizsi sanzonetteknek, amerikai bohócoknak, orosz táncosoknak, néger artistáknak. (Idáig Bécs látta el Budapestet, a maga osztrákos szórakozásaival, Kék Macskájával, s a bécsi Ronacher mulatót utánzó Somossy orfeumával. Bécsből jött, ami a szórakozást jelentette: az énekesnő, a sör, a dal.) * Az író a Józsefvárosban üt tanyát, az újságírók, művészek, bohémek akkor oly kedvelt városrészében. Nemeskéry Kiss József. Kis Gyula, Sághy Ferenc, a Budapesti Hírlap munkatársai, Kürthy József színínövendék, Ábrányi Emil író, egy sereg fiatal piktor, szobrász és nem utolsó sorban Cholnoky Viktor, a Pesti Napló korrektora lakik szomszédságában. egy-két évig a Józsefvárosban csavarogtam, koplaltam, rongyoskodtam, mert atyám ezt a módszert vélte legjobbnak arra nézve, hogy a szülői házhoz visszatérjek. Persze nem mentem" - jegyzi fel Krúdy ezekről az időkről. Egy napon Pestre érkezik aggódó édesapja, aki a Práter utca egyik kopott udvari szobácskájában talál rá fiára. Hosszas beszélgetés után a fiú engedelmességet ígér, s apja beíratja az egyetem jogi fakultására. Megveszi a szükséges tankönyveket, ruhákat csináltat fiának és' a Fhg. Sándor utcában, teljes ellátással hónapos szobát bérel számára, melynek néhány hónapi lakbérét előre kifizeti. Amikor azonban újból a fővárosba jön, nyughatatlan fiát már nem találja ott. Az egyetemen színét sem látták. Máshol töltötte napjait. * I'ró társaival és a józsefvárosi kocsmákkal barátkozik Krúdy. Főként a bolgár Ivkoffhoz és a kövér Ligetihez jár. A jóravaló, fekete szakállú Ivkoff bornérő kocsmája két szobából állt. Látogatói a szomszédos, környékbeli urasági cselédek, kocsisok, s elesett, elszerencsétlenedett írókból tevődtek össze. Ez ttóbbiak megvetőleg, kézlegyintéssel jondoltak arra, hogy valahol a városban rodalmi társaságok, irodalmi sikerek és rói megtiszteltetések is lehetségesek. ^ törzsvendégek két legkiemelkedőbb tagja: Gáspár Imre és Benedek Aladár volt. Gáspárt itt hozta össze a sors Debrecen után Krüdyval. Gili Balázs már korántsem olyan választékos megjelenésű, mint egykor. Az elhízott, plébános külsejü, vastagszemüveges, bagolyképű férfiú szorgalmas, tehetséges munkatársa a Nemzeti Hírlap, Bolond Istók, Magyar Szemle, Magyar Állam című lapoknak. Vezércikktől kezdve, franciás ízű tárcákat, németesen szentimentális verseket, maró szatírákat, pattogó ékeket, érdekes híreket ír. Pénze azonban itt sincs — sokba kerülnek barátai. Furcsa, betegeshajlamú emberek gyűltek köréje, akik ettek-ittak kontójára: a zömök, karvalyképű Dolinay Gyula, a Hasznos Mulattató szerkesztője, a szőke, vérmes arcú Szemnecz Emil s a többiek. Olykor megjelenik a gigerlis gr. Vay Sarolta írónő, aki nadrágban jár, szivarozik, s naiv vidéki kisasszonyoknak udvarol. Itt található a mosakodni nem szerető, tintás körmét rágó, cilinderes, papi reverendát viselő Simli Mariska költőnő is. Egyetlen rokonszenves, közös tulajdonsága van valamennyiüknek: nagyon szeretik az irodalmat. Krúdy az egészséges emberek viszolygásával, de az író érdeklődésével figyeli őket, hisz regényhősök ők a javából. * Шtelén az író a Szepességbe utazott. Szánon ment a poprádfelkai állomástól, -mert hiszen vasút még mindig nem járt. Gyermekkort idéző, romantikus volt ez az utazás, a behavazott falvakon keresztül, míg egy helyen, valahol Késmárk és Szepesbéla között — metszetbe illó ódon, franciafedelű, zöldzsalugáteres, salétromos falú, egyemeletes kastélyra bukkant. Ügy megtetszett neki a ház, hogy kíváncsi lett belsejére is. Mikor bement, egy mókusfürge, térdnadrágos öregúr fogadta, Czóbel Minka szabolcsi költőnő bátyja. Krúdy gyönyörködve nézte meg a bolthajtásos lépcsőre vezető folyosót, melynek egykor fehér fala mindenféle gigantikus festménnyel volt telepingálva. Sebtében odavetett óriási fenyőfák, két embernyi nagyságú alakok, tájképek. Krúdy a képek varázsa alá kerülve figyelmesen nézelődött, amikor megszólalt az öregúr: unokaöcsém, Mednyánszky László ifjúkori tanulmányai. Ä barátságos nappaliban, a kandalló pattogó tüze mellett mesélgetni kezdett. Elmondta, hogy ebből a kasélyból lopta el gyermekkorában egy cigánykaraván Mednyánszky Lászlót, aki évekig bolyongott velük, s csodás véletlen folytán került újból haza. Akkor azonban már szenvedélyesen megszerette a vándoréletet, a csavargókat, elesetteket. Szét is osztotta közöttük mindenét a nagy festőművész, aki olyan rongyos ruhákban járt, hogy müárusa nem egyszer csapta össze a kezét ijedtében, amikor meglátta. Az álmodozó festőt szívtelenül kiuzsorázták a pártfogói. Krúdy, amikor tovább vitte útja, arra az öreg indiai lámára gondolt, aki megtanított csavarogni egy kisfiút, s akiről Kim címmel regényt írt Rudyard Kipling. * «л* r telén a Magyar Színházban játsz-I У I J szák a Lion Leát. Bródy Sándor dar; Ь -ját. Bródy óvedelmébö! elküldi fiát, a gyenge tüdejü Hunyadi Sándort a Tátraba, ahogy ezt ő később könyvében, a Családi albumban megírja. Szindbád, aki igen szerette a Tátrát, a Bródy-fiúkat és pénzt is tudott szerezni az utazáshoz, elhatározta, hogy elkíséri Sándorkát. Hálókocsival mentek, s amikor éjféltájban lefeküdtek, Szindbád mosolyogva jegyezte meg, hogy furcsán érzi magát, mert gyerekkora óta lehetőleg nem feküdt le hajnal előtt. (Kivéve azokat az időszakokat, amikor csak azért tért korán nyugovóra, hogy hajnalban kelhessen fel dolgozni.) Reggel érkeztek Poprádfelkára. Ott kellett volna átszállni a tátrai villamosra Ótátrafüred felé. Még egy óra volt az indulásig. Beültek sörözni a restibe. — Napos reggel lévén a pályudvarról tisztán látszott a Magas-Tátra kéklő hegygerince. Szindbád jól ismerte a csúcsokat: az a Jégvölgyi-, az a Szalóki-, az a Gerlachfalvi-, az a Lomnici-csúcs, magyarázta. Azután vágyakozva így szólt: és arra van Késmárk. A kedves Késmárk, s benne a Frejer, a híres jóború, jó ételü, tiszta fogadó, ódon szobáival, tágas udvarával és kocsiszínével. Hamarosan közölte is ifjú útitársával, hogy ő először oda akar menni. A Grand Hotel nem fut el, állapította meg kissé gúnyosan, dörmögő basszusán. Sándorka mit tehetett, megadta magát. Kocsit béreltek, s csodás havas fenyveseken keresztül Késmárkra érkeztek. A fogadóban éppen villásreggeliztek. Ők zóna-székelygulyást, sört és ringlit rendeltek. Szindbád igen értette a liturgiáját az ilyen vendéglői tartózkodásnak. Már abban is szakértelmet árult el, ahogy rendelt. (A sört, sernek ejtette, igen szerette, s azt tartotta, hogy aki a sert szereti, egészséges ember.) Lassan, kortyolgatva, ízlelgetve ivott, soha egy csepett el nem csöppentett. A poharat gyengéden tette le az asztalra. (A kártyát is ilyen finoman, hangtalanul keverte.) Miközben sóskiflit ropogtattak, megismerkedtek a fogadóssal, a kövér fogadósnővel. Szindbád bókot mondott a pincérlánynak, s megkérdezte, hogy mi lesz ebédre? Mikor megtudta, hogy csonthús, kijelentette, hogy azt megvárják. Ebédig nézelődött, figyelte az embereket, a fogadó életét. Tudta és elmondta, hogy a békésen sörözők közüL ki kicsoda? Melyik a tanító, a kereskedő és kik a városi hivatalnokok. Óriási, meleg, reszkető csonthúst, velőt és pirított kenyeret szolgált fel a pincérlány, aki lángvörös lett, ahányszor Szindbád kért tőle valamit. — Elmúlt a dél, az álmosító délután, majd este lett, de Szindbád nem mozdult. Sándorka könyörgésre fogta, menjenek már tovább. Ő azonban rászólt: hallgass! Nem hallod, milyen szépen zümmögnek a legyek az ablaküvegen? KRÜDY ZSUZSA