A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-05 / 40. szám

Időszerű jegyzetek Párizs Afrikában van? | Furcsa és hihetetlen, ám az ötödik köztársaság apjának, de Gaulle tábornoknak logikája szerint ez nem lehet másként! Mert a nagyorrú diktátor — nem Napoleon, nem is Cyrano, csupán ripacs a történelem színpadán — a fasiszta diktatúrát demokráciának, Algériát pedig Franciaország integráns részének nyilvánította. Lehetséges, hogy szeptember huszonnyolcadikán az anyaország és a francia gyarmatok lakossága megszavazza de Gaulle tábornok úr új, „demokratikus alkotmánytervezetét". A rendőrség és Massu tábornok vad ejtőernyőseinek terrorja, a frapcia jobboldali szocialisták és a megzavarodott kispolgároknak a testvérháborútól való irtózása átmenetileg jelentős szerepet játszott a nagy küzdelemben. Mindez nem a harc végét, ellenkezőleg, a francia demokráciáért folyó végső harc új fejezetét jelenti. Az anyaországban a kommunistákon kivül, a radikálisok és az áruló Guy Mollet pártjából kivált szocialisták, az ellenállók szövetsége és a szakszervezetek nagytöbbsége a kalandor tábornok antidemokratikus alkotmánytervezete ellen foglalnak állást. Hasonló a helyzet Franciaország afrikai gyarmataiban is. Közismert tény, hogy de Gaulle afrikai kortes útja kudarccal végződött. Nemcsak Algériában, de Madagaszkárban, z Elefántcsontparton és Francia — Nyugat-Afrika fővárosában, Dakarban is viharos tüntetésekkel fogadták a miniszterelnököt, sőt a francia kormánysajtó bevallása szerint a légkör csaknem ellenséges volt. A független algériai kormány megalakulása — melyet azóta már az arab államok többsége elismert — pedig igen megtépázta a de Gaulle-kormány tekintélyét mind Franciaországban, mind a gyarmatokon. Most már nyilvánvaló, hogy de Gaulle hiába bízta a népszavazás megszervezését Algériában hétszázezer francia gyarmati katonára, ejtőernyősre és tábori csendőrre. Algéria fiai nem azért vívják már évek óta élethalálharcukat hazájuk függetlenségéért, hogy éppen most vallják magukat franciáknak; szavazőcéduláikkal lemondjanak szabadságharcuk célkitűzéseiről, és hozzájáruljanak egy olyan tűrhetetlen állapot fenntartásához, melyből a fasiszta katonai klikken, a hazaáruló petainista politikusokon, valamint a népfront kormányától rettegő nagytőkéseken kívül már senki sem kér. Meglehet, hogy mire e sorok nyomdafestéket látnak, Salan tábornok hírszolgálata büszkén röpíti világgá a hírt, hogy „Algéria népe igennel felelt", hogy „Algéria integráns részévé vált Franciaországnak". És számolni kell a franciaországi igennel is. Ez nem lesz meglepő, hisz Mussolini, Hitler, Franco és Salazár qyakorlata iskolát teremtett, és fasiszta meg félfasiszta diktátorok egyre-másra hamisítják meg a „választások" és a „népszavazások" eredményeit. A harcnak holnap sem lesz vége! És aztán ne is csodálkozzanak de Gaulle tábornok úr hívei meg barátai, hogy az algériai szabadságharcosok az anyaország területén, sőt magában az integráns francia haza fővárosában létesítettek frontot. Ne csodálkozzanak, hogy Toulouse-ban, Port-Ia-Nouvele-ben és Marseille környékén több százezer liter kőolajterméket robbantottak fel az algériai szabadságharcosok, hogy Vincennes-ben, Ivry-ben és Párizsban katonai objektumokat, rendőrlaktanyákat támadnak meg, és hogy célbaveszik Soustelle tábornok urat, de Gaulle propagandaminiszterét is. Hisz éppen ezek az urak hirdetik, hogy Algéria a francia anyaország integráns része. Ha ez igaz, akkor Párizs Afrikában, sőt Algériában van. /agy talán mégsem? Ebben az esetben a logika törvényei azt mondják, hogy Algériának szabadság és függetlenség jár, Franciaországnak pedig demokrácia? Kétszer kettő néha öt... Nem tréfa ez, komoly valóság! Eisenhower és Dulles új intézményt létesítettek, az afrikai ügyek osztályát. A hivatalosan kinevezett szakértőt Joseph Satterwaitenek hívják. Dulles úr tanácsadója, mégpedig igen nélkülözhetetlen tanácsadója lesz az új sóhivatal főnöke. Maga Dulles külügyminiszter jelentette, ki, hogy az új intézmény nagy jelentőségű, mivel az afrikai országok gyors fejlődését hivatott elősegíteni. Afrikában az utolsó években huszonegy állam (?) vívta ki függetlenségét-, ezért tartja fontosnak az USA kormánya ez új külügyi intézmény létrehozását. Ezt állítja Dulles úr, az arabok és az afrikai négerek szabadságának nagy „patrónusa". Ha igazat mondana, el is hihetnök neki! Ám az amerikai szenátus külügyi bizottsága igen prózai érvekkel élt az új hivatal megalapításakor. Az amerikai katonai támaszpontok, a Belga-Kongó uránbányái, valamint az afrikai térség gazdasági kihasználásának biztosítása (nyersanyagok beszerzése és az amerikai exportcikkek előnyös elhelyezése) céljából jött létre az afrikai ügyeknek e hivatala! Az amerikai adófizető polgár valószínűleg nemigen örül az új tehernek, hisz az afrikeri „szakértők" költségvetését is az ö zsebéből fedezik, bár talán el is hiszi a huszonegy független afrikai állam meséjét. Én csupán arra vagyok kíváncsi, honnan a csudából szedte Dulle- úr ezt a szerencse-számot? Hisz az Egyesült Nemzetek Szövetsége tagjainak névsorában a mai napig mindössze kilenc független afrikai állam szerepel! Vagy talán Duües úr is azt tartja: kétszer kettő néha öt? Mit látott Roces úr Kínában ? Jesus Roces úr, a manillai alpolgármester, két munkatársával és néhány Fülöpszigeti újságíróval három hétig utazott keresztül-kasul a Kínai Népköztársaság hatalmas területén. Bár nem nevezhető a mai Kína barátjának, mégis midőn Honkongban amerikai újságíró meginterjúvolta, a feltett kérdésekre olyan válaszokat adott, melyekért eay amerikai állampolgárt az USA szenátusának amerikaellenes tevékenységet vizsgáló albizottsága felelősségre vonna, esetleg bíróság elé állítana. Járt Mukdenben, Pekingben, Ansonban. A leqnagyobb hatást azonban a wu-hani új iparüzemek tették rá. Szerinte a mai Kína ipari fejlődését egyáltalában nem lehet összehasonlítani semmiféle ázsiai orszáa inarának fejlődésével, és legkevésbé a Fülöp-szigetek ipart fejlődésével. „A vörós Kína, nagyon megelőzőt bennünket" — állapította meg leverten Roces úr. Azt tapasztalta, hogy Kína tisztább, egészségesebb és kulturáltabb, mint Csang Kaj-sek idejében. Bármerre járt, sehol nem látott katonákat, és nem tapasztalt háborús előkészületeket. „A háborús feszültség főleg nálunk észlelhető" — mondotta a Fülöp-szigeti politikus. Az amerikai laptudósítók kényelmetlenül feszengtek székeiken, és kellemetlen kérdésekkel akarták zavarbahozni Rocest „Igaz-e, hogy ' vörös Kínában nagy az elnyomás, hogy a nép elégedetlen, hogy az értelmiség túlnyomó része ellenzéki ... ?" - hangzottak a kérdések. A felelet jeges zuhanyként hatott a kérdezőkre. „Amerre jártunk azt tapasztaltuk, hogy a kínai nép bízik a kormányban. és támogatja a mai rendszert. Kétségtelen, hogy a kinai kormány jelentősen emelte a kínai néptömegek életszínvonalát. Az emberek, akikkel találkoztunk 4

s beszédbe elegyedtünk, valamennyien jól tápláltak, jól öltözöttek voltak, és megelégedetteknek látszottak. Az volt a benyomásom, hogy igen jól élnek a mai kommunista rendszerben." Roces manillai alpolgármester úr. hogy az elszontyolodott amerikaiaknak valami kedveset és biztatót is mondjon így fejezte be interjúját: „A kínaiak csupán a személyi szabadságtól vannak megfosztva. De nem mondhatnám, hogy különösképpen hiányát éreznék ennek az egyéni szabadságnak. Azt az érzést keltik, hogy e nélkül is elégedettek és boldogok." Amint már említettem, Roces úr nem barátja Mao Ce-tung Kínájának; sőt merem állítani, hogy antikommunista S ha mégis kénytelen volt így nyilatkozni a kínai helyzetről, ez figyelmeztető a katonásdit játszó amerikai kereskedők részére, akik oktalan állatok módjára ingerlik a hatszázmillió lelket számláló népi Kínát. Lehet a saját vesztükre, de nincs kizárva, hogy az egész kapitalizmus vesztére. Hazafiak Májusban történt Algériában. A „francid hazafiak" május tizenharmadikán megrohanták a főkormányzó: palotát, és véghezvitték az algériai államcsínyt. Ekkor nyílt meg a hatalom hétlakatos kapuja de Gaulle tábornok előtt. A támadás hevében alig vette valaki észre, hogy a felbőszült tömegtől nagy csendben levált a puccsisták kis csoportja A Gazdasági Ellenőrző Bizottsáq hivatalos helyiségei felé tartottak. Alig néhány héttel azelőtt bízta meg a francia kormány a Gazdasági Ellenőrző Bizottságot, hogy vizsgálja át a franciaországi nagybirtokosok algériai adókönyveit, és jelentse a vizsgálat eredményét Párizsba. A vizsgálat folyamán kiderült, hogy egyes franciaországi szőlőtermelők az algériai francia csapatoknak eladott borszállítmányokon több mint ötven milliárd frankot kerestek. A jelentéseket és leleplezéseket tartalmazó iratok „véletlenül" éppen azokban a hivatali helyiségekben voltak letéve, ahová a május tizenharmadiki „hazafiak" kis csoportja ment be. Azt hiszem, a kedves olvasó nem lesz túlságosan meglepve, ho megtudja, hogy a helyiségek telies berendezését, valamint a Gazdasági Ellenőrző Bizottság összes iratait elpusztította a „nép haragja". És attól a naptól fogva a francia bortermelő „hazafiak" Algériában ismét gondtalanul élnek, és örülnek a de gaullei de-