A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-05 / 40. szám

ezekkel az ügynökeivel és nem élveznek teljes bizalmat a henleinisták főhadiszállásán. A hazaáruló Beran így a köztársaság legfontosabb kérdéseiben való döntés jogát a német nagykövet s ezzel lényegében Hitler kezébe tette le. A továbbiakban még meglátjuk, hogy ezt nem csak saját akaratából tette ... Amikor a kommunista párt sajtójában és a parlamentben leleplezte Berannak ezeket az áruló fondorlatait, az agrárpártiaknak még volt annyi bátorságuk, hogy központi lapjukban, a Venkov-ban így írjanak: „Az agrárpárt elnöke, természetesen, különféle személyekkel érintkezik a diplomáciai testület tagjainak sorából is... Nem fogunk meggyónni a kommunistáknak..." A kommunistáknak a parlamentben Hodza miniszterelnökhöz intézett kérdésére, vajon tudomása van-e Berannak ezekről a találkáiról és mit tesz ellenük, Hodza egyáltalán nem adott választ. Az agrárpárt és sajtója igyekezett meggyőzni a nyilvánosságot, hogy — úgymond — kommunista „kitalálásról" van szó, és hogy az ő vezetőik „hűségesen állnak a vártán", értvén ezalatt a köztársaság védelmét. 1938-ban, természetesen, nem voltak ismeretesek Hodza tartózkodó magatartásának és hallgatásának indítékai a hazaárulással vádolt Beran ügyével kapcsolatban. Ma már tudjuk, miért nem merészkedett a miniszterelnök védelmébe venni Beránt, és miért nem kísérelte meg, hogy válaszoljon, amikor az egész agrárpártot államellenes tevékenységgel vádolták meg. Hiszen Hodza maga is összejött Eisenlohrral, és néhányszor tárgyalt vele! 1938. március 4-én — ismét erőltetett pátoszszal — kijelentette a parlamentben: „Rosszul szolgálnók az egész további fejlődést..., ha egész világosan nem jelentenénk ki, hogy Csehszlovákia és népe soha, semmilyen körülmények között nem engedheti meg és nem engedi meg, hogy beavatkozzanak belügyeibe." így beszélt Hodza a parlamentben. De mit mutattak a tettei? Február 23-án és 26-án bizalmas megbeszéléseket folytatott Eisenlohrrai. Ezek a megbeszélések teljességgel ellentmondanak parlamenti kijelentéseinek. Éppen ellenkezőleg, Hodza maga hívta fel Eisenlohrt, a hitleri Németország nagykövetét, hogy avatkozzék be Csehszlovákia belügyeibe. Ugyanannak az okmánynak az alapján, amelyben Eisenlohr jelentést tesz Berlinbe a Berannal folytatott tárgyalások eredményeiről, képet lehet alkotni a nagykövet Hodzával tartott megbeszéléseiről is, amelyeknek egyik legfontosabb pontja a községi választások kérdése. Az agrárpártiak, akárcsak a burzsoázia többi képviselője, előbb elodázták a választásokat, 1938-ban azonban Henlein sürgetésére elhatározták a választások kiírását, úgy vélve, hogy így Henleint a legkényelmesebben bejuttatják a kormányba: „Hodza... azt mondotta nekem, hogy a kormányköröknek a szudétanémet párttal való együttműködés kérdésében tanúsított ellenálló magatartása most megszűnt. Végeredményben nem arról van szó, hogy a szudétanémet párt egyszerre bekerüljön a kormányba, hanem arról, hogy lépések történjenek ecél érdekében. Eltérőleg korábbi szándékától, javaslatot tett az — általános vagy községi — választásokról szóló rendelet kiadására s arra, hogy az új kormány e választások eredményeinek megfelelően alakuljon meg ... Ügy látszott, teljesen biztos abban, hogy az aktivisták vagy teljesen eltűnnek, vagy legalábbis vesztenek jelentőségükből. Azt mondta, hogy azonnal nem hivatalos kapcsolatot létesít a szudétanémet párttal..., hogy ez ... tájékozva lehessen minden intézkedésről, amely érdekelhetné ..." Ez azonban Hodzát egyáltalán nem gátolta abban, hogy ne küldjön néhány nappal előbb, 1938. február 18-án a három német aktivista párt ünnepi gyűlésének levelet, amelyben magasztalja az 1937. február 18-i politikát, és az aktivista pártokat, amelyeket időközben kiszolgáltat Eisenlohr kényének-kedvének, további harcra ösztökéli „a nemzeti igazságosságért". Eisenlohr, látva, hogy Hodza hajlandó valamennyi követelését teljesíteni, február 26-i tárgyalásai alkalmával a kormányváltozásról kezdett beszélni, és javaslatot tett, hogy: „Hodza, ha a kabinet határozatának teljesítésére kerül a sor, biztosítsa, hogy nem kerülnek németellenes kezekbe azok a tárcák, amelyekkel a köztársaság védelméről szóló törvénynek kapcsolatainkra gyakorolt kártékony hatásai ellen harcolunk." Külön kívánságokkal állt elő Eisenlohr az egyes tárcák betöltése körül kialakult vita folyamán is. így például kimondottan kérte, hogy a külügyminiszter legyen Benes bizalmasa, dr. Krofta, és a belügyminiszter Henlein ismert védence, az agrárpárti Cerny. Részletes tájékoztatást nyújtott az áruló Hodza Eisenlohrnak katonai kérdésekben is, és egyetértett Eisenlohr javaslatával, hogy a nemzetvédelmi miniszter olyan politikus legyen, aki „a tábornokok között megvalósítja az akaratát" Hogy mit jelentett Eisenlohrnak ez a kifejezése: „megvalósítja az akaratát", azt könnyű elképzelni: a nemzetvédelmi miniszternek olyan embernek kellett lennie, aki még inkább, mint Machnik Hitler kezére játszotta volna a köztársaságot, és biztosította volna a védelemmel kapcsolatos katonai intézkedések szabotálását. A München előtti köztársaság kormánytényezőinek hamis és áruló arculatát ezek a tények éppen eléggé megvilágítják. Kifelé, a nyilvánosság előtt beszédeket mondottak a köztársaság „integritásáról", égre-földre esküdöztek, hogy megvédik függetlenségét, de valóságban, titkos tárgyalásokon, sorozatos árulásokat követtek el. Nem átallottak arról hazudozni a népnek, hogy el vannak tökélve Csehszlovákia védelmére, és ugyanakkor tőrt döfni a hátába a Hitlerrel és ügynökeivel folytatott tárgyalások révén. Téves volna annak feltételezése, hogy dr. Benes, dr. Hodza és Beran ezen áruló tárgyalásai a német nagykövettel egymástól függetlenül, a szabályszerű diplomáciai kapcsolatok keretében történtek. Ezeket a tárgyalásokat, amelyekről a nyilvánosságnak 1938-ban nem volt szabad tudomást szereznie, megelőzően előkészítették. A Benes —Hodza —Beran hármas megválasztása sem volt a véletlen műve. Amiről mint köztársasági elnök nem tárgyalhatott Benes, arról Hodza gondoskodott. Ami kényelmetlen volt Hodzának mint miniszterelnöknek, azt megtárgyalta — Eisenlohr szerint — a „megbízható" Beran. „Beran tudja —közli jelentésében Eisenlohr —, hogy tárgyaltam Benessel és Hodzával; tudja például azt, hogy Hodzának szándékában volt a közeljövőben engem meglátogatni és arról is tud, hogy a köztársasági elnök már a múltkor közölte velem, hogy Csehszlovákia nem kötött és nem is köt semminemű katonai egyezményt Szovjetoroszországgal". Másutt, a nemzetiségi kérdésről folytatott megbeszélések közben, Beran azt mondja Eisenlohrnak, hogy ez a kérdés hamarabb megoldható, mint ahogy „nemre-' giben gondolni lehetett volna". Hodza ebben — úgymond — „Benes teljes támogatását" élvezi. Bebizonyult tehát, hogy mind a hárman kölcsönösen tudtak egymásnak Eisenlohrrai folytatott tárgyalásairól, és hogy közös megállapodás szerint jártak el. 1937 júniusában dr. Krofta külügyminiszter a parlament külügyi bizottságában kijelentette, hogy „Benes, Hodza és az ő véleménye teljes összhangban van. A legszorosabb együttműködés és állandó kontaktus alapján dolgoznak". Mindez akkor történt, amikor Hitler a legerősebben fenyegette a Csehszlovák Köztársaságot, akkor, amikor Hitler nem titkolta, hogy szándékában van a csehszlovák állam megtámadása, akkor, amikor dolgozó népünk lelkesen szállt harcba, hogy megvédje hazánk függetlenségét. Abban az időben a köztársaság legfőbb vezetői, a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a kormányon levő legnagyobb párt elnöke tárgyaló asztalhoz ülnek az ellenséggel és fondorlatos terveket szőnek a saját népük, saját hazájuk ellen. Mindenki, aki szereti hazáját, elborzad nemcsak e hazaáruló tevékenység, hanem annak láttán is, ahogy ezt végrehajtották: cinikusan és erkölcstelenül, alattomosan és tervszerűen, mint amikor az éj leple alatt gyújtogatok kúsznak otthonaink felé, és titokban féktelen tűzvészt készítenek elő minden oldalról. Mindezek nemcsak 1938 eseményei voltak. A csehszlovák burzsoázia árulása, mely az Eisenlohrrai folytatott tárgyalásokban csúcsodott ki, sokkal mélyebbre eresztette gyökereit. A gyalázatos árulás gyökerei megtalálhatók már a München előtti Csehszlovák Köztársaság akkori uralkodó osztályának egész múltjában, egész akkori politikájában. Benes, Hodza és Beran nem voltak „rossz kivételek", akik a saját szakállukra követték volna el a gyalázatos hazaárulások egész sorozatát. A csehszlovák burzsoázia húszéves uralmának szülöttei voltak, és csak úgy cselekedtek, ahogyan a burzsoázia mindig is cselekszik, amikor osztály-kiváltságairól és hasznáról van szó: ezekért elárulja nemzetét. Jaromír Horec 10