A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-28 / 39. szám

ojzka 'Ha a városi ember megy az utcán és valaki azzal vágja hátba, hogy: „Hát te még élsz, aztán haza se tolod a ciferblattodat ?" - az csak földi lehet. Furcsa dolog ez azokkal a földiekkel. Városi ember, ha vidékenjártában véletlenül öszszeakaszkodik egy városi ismerősével, annak odaköszön, hol barátságosan, hol csak muszájból, attöl függ . . . Aztán mikor az ipse tovább áll, magyarázatképpen azt mondja a kísérőjének: „Ez is abban a városbam lakik, ahol én," — vagy aizt, hogy: „Ott lakik a másik házban a hahatodik emeleten". De soha nemJmondja róla: földlm. Ez a szó csak vidéki embernek jár ki, és olyan, mint egy ölelés. Pedig igazság szerint a városi ember inkább megérdemelné a földi megjelölést, még ha a város másik végében lakna is, mint teszem, ha, valaki Léván lakik, az földinek vallja a zselizit, a nyitravidékit, de ha jól megy, még a szkicói embert is, ha mindjárt két napi járóföld terpeszkedik is közöttük. Csakhogy a földit nem is így kell érteni! A földi az jó emberem, segítőtársam, édes egykomám. Abban meg lehet bízni, az — ha kell — a föld alól is előkeríti a jő szilvóriumot meg a házi oldalast, azt tudja, ki ija-fia vagy, annak a fejébe több réni név van belerubrikázva, mint a góthai almanachba, az emlékszik, hányszor estél le gyerekkorodban az almafáról, mikor kaptad apádtői az utolsó pofont, babádtól az e!is!ő csókot... egy sző mint száz, ő földi és punktum. Egy ilyen földim köszönt rám a napokban az egyik széles aszfaltos utcán: — Adjisten - mondja és csak úgy szikrázik a szeme az örömtől —, hát hogy és mint? Jól néz ki, látszik, hogy nem éheznek .. . régén nem volt otthdln .. mi van a gyerekekkel, nagyok már, mi ? Én sem maradhatok adós a kérdések tömegét illetően, mert nem az a fontos, hogy itt a városban mi van, hanem mindkettőnknek! egy a vágya, airről beszélni, ami otthon történt, mióta eljöttem. — (Megvagyunk. Hát otthon hogy állnak a dolgok, egészséges mindenki? Az öregek mit csinálnak? Hát a huga találte már férjet magának ? Biztos sokan udvarolnak neki, amilyen szép kislány... A földim az aszfaltot nézegeti, mert annyi minden jő történt vele, amióta nem láttam, hogy kicsit röstelkedik is olyan gyökerét vesztett városi ember előtt annyi áldásről beszélni. Csak lassan bökdösi a szót: Hát mi is megvolnánk egészségben. Az öregek . most együtt laknak a húgommal, mert az a kislány — neveti el magát -már három éve férjnél van. Emlékszik a Biharosék Jóskájára? Az,'hogy kiszolgált, hát megkérte, meg ís kapta, azt most várják a második gyereket. Nagy divat a gyerek mifelénk, de itt a városban se kutya. Dehát hadd legyen, egyiknek se kell a szomszédtól kenyeret kérnie ... megvan rá >a mód. Magam is most építek házat, két szoba, fürdőszoba.. . A gyárat kibővítették, bevezették a téglagyártást. Igaz is, a maguk szomszédja, az a doktor, eladta a házát és elment a fiához valahová a Tátrába.. . Ja, a Lojzka meg meghalt... emlékszik még a Lojzkára? És hamiskásan hunyorított félszemével. — Hogyne emlékeznék, az, aki kosztosokat tartott. Etteim ón is a főztéből, ugyan régen volt, de ahogy mondani szokás, még a király is megnyalhatta utána az ujját. 'Főleg a legényemberek jártak hozzá, ugye ?' Hát meghalt.. . Lehetett már vagy hetven éves is, jól birta a korát... - Az ilyen vagy hamar elpusztul vagy igen soká bírja - mosolygott a földim. - No de én már siettek is a vonatra. Aztán nézzen néha haza, tiszteltetem a fiát meg a lányát. Azzal elváltunk. Ahányszor földivel találkozom - gondoltam útközben — mindegyik lereferálegy pártecédulát. Hát most a Lojzka . Mikor minit gyarekasszany odakerültem a kisvárosba, Lojzka már nem volt éppen fiatal. Azt suttogták róla, hogy három gyereke is van, mindhárom az ő nevét viseli.. . hogy . rokonok nevelik őket különböző helyeken, mert Lojzka a világért sem vállja be, hogy gyerekeket hozott vtílna a világra. Legfeljebb a tisztelendő úrnak gyónta meg, dehát azt köti a győnási titok kötelezettsége, ő imaiga is eljárt Llöjzkához néha egy egy kedélyes vacsorára, ha valamelyik legénykosztosnak nevenapjára koccintottak, hiszen ő is el elúnta a magányt, meg aztán az ember nincsen fából. . . Pedig Lojzka jő anya lehetett, hiszen a rokon csak addig < jő rokon, amíg tele kézzel kérik szívességre. Sokat kellett Lojzkának főzni, kedveskedni, míg összehozta a tartásdíjakat. A csomagba való zsírt meg cukrot sem adják ingyen. Lojzka nem volt szép, de tűzrőlpattant, gusztusos menyecske volt, és csepecet hordott. Nem kosztosasszonynak teremtette az isten, mert volt egy gyengéje, nem tudott takarékosan főzni. Ki is adott a házbői, bőséges ebédeket rakott az ételhordókba, de sok kicsi sokra ntegy, így térült meg az, amit aztán legény emberek koszrtjárai ráfizetett. Ezeknek tálalta az első kác^apecseiniyét uborkasalátávai, a cseresznyésrétesben több volt a dió, mint a tészta, a töltöttkáposzta úgy úszott a tejfelben, hogy ha a jő borocska nelm segített volnia, akkor is leszaladt a bendőkbe, mint egy csúszdán. De volt is hlref

a Lojzkának! Ha új legényember került a városkába, csak egyszer-kétszer ment a vendéglőbe, kocsmába. A harmadik nap már iő is betért a Lojzka kétszobás otthonába és helyet foglalt a gerendás ebédlő hosszú asztala mellett, melynek hófehér abrosza az otthon, a petróleumlámpa meg a kocsma hangulatát teremtette meg. Szapulták is Lojzkát a lányos mamák. Mert mi kergeti a legényembert a házasságba? A vidéki unalom, az asszonynélküliség, no tjieg az ehetetlen vendéglői koszt. Hát az szent, hogy akit Lojzka vett védőszárnyai alá, annak nem kellett az anyakönyvvezető. Annak telte volt a bendője, frissen vasalt az inge, puha a kenyere... Igy volt ez a jóképű fiatal orvossal is. Már harmadik éve élt • a Lojzka kosztján, felszedett vagy tíz kilót, az édesanyja szoknyája mellett se nézhetett volna ki frissebben. De nem ía csoda, ha falujárő útjáról éjfélkor is tért volna meg ez a hatalmas, feketeképű legény, Lojzka akkor is szívesen 'látta ételre, italra. Aztán egyszer mégis az történt, hogy elvett engem feleségül a doktor és hazavitt akáclombos falujába Tudtam én sok miiindent, büszke is volt az a nBgy fekete ember rám, csak egyet nem tudtam, főzni, méghozzá olyan jól, mint a Lojzka. Szóba is hozta egyszer, nagyon vigyázva, hogy meg ne sértsen: — Majd a Lojzka eljár hozzánk kisegíteni és megtanít téged az én szájamíze szerint főzni, akkor aiztán egész tökéletes leszel egyetlenem. És Lojzka jött. Mosolyogva nézte és nem irigyelte a boldogságunkat. Megfőzött, befőzött, büszkén mutogatta minden jövevénynek a fiatalasszony jteli polcait. Egyszer aztán ... Éppen ágyneműt húztunk át Lojzkával. Mivel már késő délutánra járt Jaz idő, mindjárt meg is vetette az ágyakat éjszakára1

. Hóehéren virított a huzat a virágos paplanokon. A fej alá két-két párnát rakott Lojzka, jól felrázta a tollat, aztán megint lesimította őket, olyan jóízűre tálalta az ágyat is, mint a paprikáscsirkét. Odaszóltam neki: — Lojzka kérem, az uramnak cssik egy párnát adjon, ő úgy szoikott aludni, Lojzka rám se nézett, csak elnéző hangon felelte: — Kettővel alszik, ' csak aztán . .. Asszonyos öntudattal felkacagtam: — Hát én csak tudom, hogy egynél többet nem tűr meg. — ... csak éjfél után hajítja el maga alől a másodikat — fejezte be Lojzka a mondatot. Az uram épp a fürdőszobában tisztálkodott, áz ajtó kissé nyitva állt. Be sem jött a Szobába, 'qsíaik kintről kiáltotta kissé érdes hangján: — Lojzka, ha egyszer a feleségem azt mondja, hogy csak egy párnán alszom, akkor egy párnán alszom, és maga ne feleseljen! Lojzka egyszerre csendes lett, elvette alz ágyról a második párnát és letette a dívánra, aztán kiment a szobából. Valamit motyogott magában és zavartan mosolygott. — Hidd el, egyetlenem — jött felém a férjem illatosra borotválkozva —, nincs ez eszénél, hidd el, netm én voltam, valakivel összetéveszt... és valami egész közönséges szöt jnondott ki, amitől én annyiba meghökkentem, hogy talán el is szédülök, hiai át nem öilel. Még nem tudtam hogy al férfiak akikor a leggorombábbak, mikor nincs igaizuk. — Ugye, elhiszed? — mondta aztán elborult tekintettel és olyan \gyendéden, hogy el sem lehet mondani milyen szívesen és gyorsan elhittem neki. Másnap Lojzka/" megjelent egy tányér almásrétessel. Csak hat darab volt a tányéron, fehér kendővel letakarva, és aki Ismeri Lojzka nagylelkűségét, az tudja, hogy ilyen kis ajándékokat csak bagatell ügyeknél adott. Hm, és most meghalt Lojzka. Egy földim. SIMKÖ MARGIT 20