A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-28 / 39. szám

Szeptember végnapjai a hírhedt müncheni diktátum huszadik évfordulóját jelzik. München tragikus időszakot zár le abban a folyamatban, amely Csehszlovákia megcsonkításával, majd szétzúzásával járt, s végül a második világháború fasiszta borzalmaiban csúcsosodott ki. A jelen helyzet valóságga/1 parancsolóan követeli, hogy ismét behatóbban emlékeztessünk a gyalázatos müncheni diktátumra, a nyugati demokráciák, elsősorban a francia nagyburzsoázia rút szerződésszegésére. A történelem kérhetetlen logikája bebizonyította a nyugati nagyhatalmak rövidlátó politikájának végzetességét. Hiába reménykedtek abban, hogy a Führer a Szudéta-vidék bekebelezése után már csak Kelet felé fordul és mint újkori „sárkányölő vitéz" vállalja a kommunizmus elleni harcot, vagyis a Szovjetunióra veti magát. Halifax, az akkori angol külügyminiszter hálatelten szögezte le Hitler „érdemeit", melyeket azzal szerzett, hogy Németországban „végzett" a kommunizmussal s ennek útját eltorlaszolta a Nyugat felé. Ez az elgondolás vezette egyébként Csehszlovákia legreakciósabb nagytőkéseit is, plsősorban a nemzetközi kairtellekben érdekeit iparmágnásokat s az agrárpárti nagybirtokosokat. Ugyanakkor Hlinkáék és Eszterházyék megragadták az alkalmat, hogy bomlasztó szeparatista politikájukkal betetőzzék az ország feldarabolását. Bármily nagyok is voltak a hazai münchenisták közti ellentétek, abban valamennyien megegyeztek, hogy a szocializmus elleni harcban nincs biztosabb támasz, mmt. a hitleri Németország. Ezekkel a bomlasztó erőkkel szemben összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a demokráciáért, a haladásért küzdő antifasiszták tábora, amelynek nagyszerű harckészségét fokozza az a biztos tudat, hogy a Szovjetunió a csehszlovák kormány kívánságára kész szövetségi szerződéséből fakadó kötelezettségét teljesíteni. A köztársasági elnöknek, dr. Eduard Benesnek volt rá fehát módja, hogy szembehelyezkedjék a müncheni diktátummal, s megtagadja a Szudéta-vidék átadását, amelynek révén Hitler lényegesen felfokozta a Wehrmacht hadfelszerelését és erejét. Benes azonban mint a burzsoázia érdekeinek képviselője, nem volt hajlandó sem a népre, sem pedig a Szovjetunió segítségére támaszkodni, és a kapitulációt választotta, amely csak a fasizmus világuralmi törekvéseinek útját egyengethette. Akármilyen nagy is volt Hitler szudétanémet vezérkolomposának, Henleiinnek felforgató tevékenysége, bármily erőteljes is volt az a nyomás, melyet Chamberlain angol miniszterelnök triumvirátusa, lord Runcimannal az élén, a kormányra gyakorolt, bármennyire is ágaskodtak a reakció erői, semmiképpen sem volt indokolt a kapituláció. A müncheni diktátum felszámolása felmérhetetlen áldozatokat követelt és mély tanulságokkal gazdagította történelmünket. München bebizonyította, hogy a nemzeti szabadságnak és függetlenségnek nincs 1 jazibb harcosa, mint a forradalmi proletariátus; ugyanakkor megmutatta, hogy népeinknek nincs szilárdabb támasza, mint a hatalmas* Szovjetunió, a mai szocialista tábor vezető hatalma. Bebizonyította továbbá, hogy az úgynevezett nyugati demokráciák imperialista érdekeik védelmében a fasizmussal is hajlandók szövetkezni és adott esetben áldozati bárányként vetik neki oda gyengébb fegyvertársukat. Végül München arra tanít, hogy a honvédelmet csak olyan kormány biztosíthatja igazán, amely fenntartás nélkül a népre támaszkodik, következetesen harcol minden bomlasztó irányzat ellen és kérlelhetetlenül lesújt az árulókra. München a múlté és soha többé nem térhet vissza. Népi demokráciánk és a szocializmus táborának hatalmas ereje már eleve meddőségre kárhoztat minden imperialista próbálkozást. Ámde ez nem jelenti azt, hogy nyúgodta« pihenhetünk bábérainkon. Hitler Harmadik Birodalmának összeomlása egy időre szárnyszegetté tette a fasizmust, súlyos sebeket ejtett rajta, de nem irtotta ki gyökerestől. Ahol az imperialisták lábukat megvetik, ott kifejlődik a fasizmus mételye is, ott kivirágzik a militarizmus, sovinizmus, fajelmélet és a revansizmus különféle lápvirága. Nyugat-Németországban az irodalom és a film számottevő része ma ismét leplezetlenül az imperializmust szolgálja. A könyvkiadók valósággal ontják olyan szerzők „műveit", mint amilyen pl. Hans Grimm, Werner Beumelburg, Edwin Dwinger vagy P. C. Ettighoffer, akik annak idején lelkesen támogatták a nácikr.t Számos regényből a revansizmus szelleme, a Szovjetunió elleni vad gyűlölet árad. Jóméhány film a hitleri Wehrmach-A Kínai Népköztársaság már évek hoszszú sora óta erélyesen követeli Tajvan és Penghu visszaadását. E szigetek ügyében ugyan még 1955-ben megindultak a nagyköveti síkon folytatolt kínai—amerikai tárgyalások, de ezek többszöri huzavona után sem vezettek eredményre. Az amerikai kormány zátonyra juttatta őket. Minden maradt a régiben, Csang Kaj-sek, az amerikai imperialisták hitvány bérence továbbra is bitorolja Tajvanon és Penghu szigetein pusztulásra ítélt hatalmát. Azóta a Kínai Népköztársaság több ízben tiltakozott szuverenitásának durva megsértése ellen, és kijelentette, hogy minden alkalmasnak vélt eszközt latba vet Tajvan és Penghu visszacsatolása céljából. Tekintettel arra, hogy e szigetek Kína elválaszthatatlan, szerves részét alkotják, a Szovjetunió, India, Indonézia, a népi demokráciák országai és sok más állam is jenntartás nélkül támogatja a Kínai Népköztársaság jogos igényét, melyet a partmelléki szigeteket illetően még maga Anglia sem mer teljesen kétségbe vonni. Kína követelése mellett foglal állást a világ valamennyi békeszerető népe. Ennek ellenére az amerikai imperialisták görcsc'sen ragaszkodnak Tajvanhoz, melyet mindenek előtt fontos hadi támaszpontnak tekintenek, de igényt tartanak Kimoira és Macura is, hogy közvetlen közelből veszélyeztethessék a néni Kína épít őmunká ját. A legutóbbi időben az USA az eddiginél is arcátlanabbul fokozta provokációit. A tajvani térségben gyorri'otta a katonai erők átc"o~ortosítüsát, men erő sít ette a hírhedt 7. flottát, s újabb jegyveres erötot igyekszik tisztára mosni; egyéb filmek remek kalandként ábrázolják a háborút, a legújabb „alkotásck" pedig az új Bundeswehrt népszerűsítik. Az aránylag gyorsan felédt nyugatnémet imperializmus rövid néhány éven belül a legkorszerűbb atomfegyverekkel felszerelt hadsereg felállításával számol, amely 400 ezer főre rúgna, nem szólva a nagyszámú különféle egyéb alakulatokról. Ma már az a helyzet, hogy a Bundeswehr határaink közelségében olyan nagyarányú hadgyakorlatokat tart. amelyek az 1938-ast is felülmúlják. Se szeri, se száma az ún. katonai találkozóknak, melyeken a „bajtársi szövetségek" tagjai, nagyrészt volt SS-katonák jönnek össze és bizakodva emlegetik a „régi jó időket". Adenauer tudatában van annak, hogy az USA kormánya az épülő Budeswehrbe s a revansisztákba veti legfőbb reménységét, s ezért egyre erösebb pozíciót küzd ki magának az Északatlanti Tömbben. Számolni kell azzal, hogy de Gaulle tábornok követelésén felbuzdulva Strauss hadügyminiszter • fokozottabban fogja szorgalmazni a nyugatnémet hadsereg atomfegyverekkel való felszerelését. A kommunista párt ellen folytatott hajsza és a féktelen reakciós propaganda, a náci-szervezetek elburjánzása, továbbá a módszeres fegyverkezés arra int, hogy megbocsáthatatlan volna lekicsinyelni a militarizmus és revansizmus veszélyét. Népeinknek, amelyek a gyalázatos müncheni diktátum után csakhamar közvetlenül is megismerték a fasiszta barbarizmust, a Német Demokratikus Köztársaság és a szocializmus többi országának oldalán, következetesen és ernyedetlenül kell támogatniok minden olyan törekvést, amely keresztezi a nyugatnémet militaristák sötét terveit és előmozdítja Nyugat-Nétmetország békeszerető dolgozóinak érdekeit. ket küld Tajvan szigetére. Az UPI hírügynökség szerint az USA már hetekkel azelőtt Matador típusú irányítható lövedékeket he'yezett készenlétbe a kontinentális Kína megtámadására. Az amerikai imperialisták dühödt erőfeszítéseit fokozza az a körülmény, hogy a népi Kína haderői teljesen körülzárták Kimoj és Macu szigeteket. A blokád oly erős, hogy úgyszólván lehetetlenné válik a szigeteken állomásozó katonaságnak élelmi- és lőszerrel való ellátása. Bár nem fér hozzá a legkisebb kétség sem, hogy a hatalmas Kína nehéz harcokban kipróbált fegyveres erejével vissza tudia állítani a Tajvan és a Penghu feletti fennhatóságát, törvényes jogait mindenek előtt békés eszközökkel kívánja megvédeni. Csu En-laj népi Kína miniszterelnöke ismételten leszögezte, hogy Tajvan Kína belügye, s egyben kijelentette, hogy hajlandó a kínai—amerikai tárayalásokat nagyköveti szintén újra megkezdeni. Minthogy a világ közvéleménye megelégedéssel fogadta Csu En-laj nyilatkozatát, melyet a Szovjetunió teljes ereiével támogat, az USA kormánya nem zárkózhatott el a tárgyalások elöl, melyek Varsó* ban mär a múlt hó közepén megindultak. Ennek ellenére még semmi jele nincs annak, hogy az amerikai imperii listák észre akarnának térni. Eltekintve a csapatszállításoktól, az amerikai hadihajók a felségvizek 12 mértföldre kiterjesztett övezetét sem tartják tiszteletben, ami ellen a kínai kormány most hetedszer emelte jel erélyes tiltakozó szavát. rt Tajvan és Pengtiu békés felszabadításáért