A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-28 / 39. szám

A Csniníiflnk Központi Bizottságának 1958. szeptember U-i ölesén húzott határozata A CSEMADOK Központi Bizottsága 1958. szeptember 14-i ülésén megállapí­totta, hogy a Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja XI. kongresszusa által kitű­zött cél: a szocializmus építésének be­tetőzése a közeljövőben a Csehszlová­kiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét is hatalmas feladatok elé állítja. Nagy célkitűzésünk megvalósításához szükséges, hogy kultúregyesületünk céltudatosabb munkája mind tartalmá­ban. mind formájában fokozottabban szolgálja a szocializmus építésének ügyét. Kultúregyesületünk feladatait a CSKP XI. kongresszusa határozatának szel­lemében az alábbi pontokban határoz­zuk meg: 1. Elsőrendű feladat a népművelési munka továbbfejlesztése és eszmei ha­tékonyságának elmélyítése. A szocializmus felépítése nem kép­zelhető el anélkül, hogy a szocialista ideológia át ne hassa népünk túlnyomó többségét. A népművelő munka legbe­váltabb formája: ismeretterjesztő elő­adások tartása. Ezért nemcsak szá­mukat kell növelnünk, hanem tartalmi szempontból ^ is meg kell javítanunk ezeket az ismeretterjesztő előadásokat és ezzel közvetlenül a CSEMADOK tag­sága, a csehszlovákiai magyar dolgozók szélesebb rétegei között végzett nép­nevelő munkát. A Tudományos és Politikai Ismerete­ket Terjesztő Társasággal együttmű­ködve, a politikailag fejlett magyar dolgozók, a haladó értelmiség bevoná­sával megszervezzük a kerületi és já­rási előadói testületeket és a nemzeti bizottságok népművelési intézményeivel közösen gondoskodunk arról, hogy a magyar dolgozók széles rétegei rend­szeresen értékes, időszerű előadások révén megismerjék a legidőszerűbb tu­dományos és politikai kérdéseket. Népnevelő munkánkkal a CSEMA­DOK-tagokban és a csehszlovákiai ma­gyar dolgozókban megszilárdítjuk a szocializmus győzelmében vetett hitet azáltal, hogy az emberi társadalom fejlődéstörténetének beható elemzése útján tudatosítjuk: a szocializmus épí­tése hazánkban történelmi törvénysze­rűség és szükségszerűség, s a szocia­lizmus győzelme az egész világon az emberi társadalom fejlődésének termé­szetes következménye. A marxizmus-leninizmus eszméjéhez, vagyis pártunk irányelveihez híven, fáradhatatlanul harcolunk a munkás­osztály ideológiai alapelveinek megha­misítői, az imperializmust szolgáló re­vizionista irányzatok: „a nemzeti kom­munizmus" és a többi népellenes eszme ellen. Népnevelő munkánkkal és kulturális rendezvényeinkkel a csehszlovák szo­cialista hazafiság és a proletár nem­zetköziség szellemében neveljük szer­vezetünk tagjait, elősegítve hazánk különböző nemzetiségű dolgozói egysé­gének állandó szilárdulását és barát­ságának elmélyítését. Az osztályellenséggel szembeni éber­ségre neveljük egyesületünk tagságát és népnevelő munkánkkal fokozzuk a harcot az itt-ott még észlelhető ma­gyar burzsoá nacionalista irányzatok ellen. 2. Népnevelő munkánkkal, agitációs és propagációs tevékenységünkkel elő­segítjük a munka termelékenységének fokozását. Helyi csoportjaink vezetőségi és taggyűléseiken rendszeresen foglalkoz­zanak az országos és helyi termelési feladatok teljesítésével és különösen nagy gondot fordítsanak a tagság kö­rében a szocialista munkaverseny nép­szerűsítésére. A falu szocialista átalakulásának meggyorsítása céljából fokozzuk az agi­tációs tevékenységet azokban a járá­sokban és községekben, ahol a kis- és középparasztság jelentékeny része még egyénileg gazdálkodik. Nagyobb gondot kell fordítanunk a szövetkezeti parasztság nevelésére. A CSEMADOK földműves tagjai között végzett munka irányuljon főleg arra, hogy a szövetkezeti tagokat a közös tulajdon megbecsülésére és védelmére, valamint a szocialista munkaerkölcsre neveljük, továbbá fokozzuk politikai és szakmai tudásukat. Előadásokon fokozottabb mértékben ismertessük és népszerűsítsük a nö­vényápolás és állatgondozás haladó munkamódszereit, különösen a szovjet kolhozparasztok élenjáró termelési ta­pasztalatait. Főként a kukorica és a cukorrépa nagyobb hektárhozamának biztosítása céljából propagálnunk kell a helyes trágyázás módszereit, továb­bá munkabrigádok szervezésével hozzá kell járulnunk öntöző és lecsapoló be­rendezések építéséhez. A CSEMADOK-tagok aktív részvételével elő kell se­gítenünk az állattenyésztési termelés hatékonyságát, főként a hús- és tej­termelés, valamint a tojáshozam foko­zása érdekében. A mezőgazdasági szak­irodalom ismertetése és terjesztése céljából szakmai vitaesteket kell ren­deznünk. Ugyanakkor fokozzuk a felvi­lágosító munkát tagságunk, valamint az ifjúság körében abból a célból, hogy minél több földműves vegyen részt hosszabb-rövidebb ideig tartó mezőgaz­dasági szaktanfolyamokon és iskoláz­tatásokon .-3. Jobban ki kell használnunk az ember gondolkodására, érzelmére és jellemére egyaránt ható művészet ne­velő erejét, céltudatosabbá kell tennünk művészeti tömegmozgalmi munkánkat. Színjátszó mozgalmunk váljék for­radalmibbá és a szocialista eszmék következetesebb hirdetőjévé. Helyi csoportjaink tevékenységét úgy irányít­suk, hogy minél több mai tárgyú, ha­zai, tehát mindennapi életünk problé­máit tárgyaló színdarabot játsszanak. A haladó népművészeti hagyományok feltárása és fejlesztése terén szép eredményeket értünk el. Az elkövet­kező időszakban a népművészeti alko­tások terén kifejtett tevékenységünk­nek főleg arra kell irányulnia, hogy haladó népművészeti hagyományainkat továbbfejlesszük, a népi motívumok al­kalmazásával népművészeti alkotó mun­kánknak a sajátos nemzeti forma meg­őrzése mellett új, szocialista tartalmat adjunk s ezzel énekkaraink, népművé­szeti együtteseink fokozottabban szol­gálják a nevelést és szórakoztatást. 4. Népművelői és kulturális tömeg­mozgalmi munkánkat akkor tudjuk eredményesen végezni, ha szervezeti életünket még jobbá tesszük. Kultúregyesületünk 1959 márciusá­ban fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli. Az előttünk álló évzáró köz­gyűléseknek, járási és kerületi konfe­renciáknak a jubileum jegyében kell lefolyniok. Évzáró közgyűléseinken és konferenciáinkon választjuk meg kul­túregyesületünk új vezetőségét és szabjuk meg, mint legfelső fórumokon, szervezeteink tevékenységének egyéves irányvonalát. Ezért az évzáró közgyűlé­sek és konferenciák helyes szervezési és politikai előkészítése legfőbb fel­adata a CSEMADOK minden választott és hivatásos szervének. Az évzáró közgyűléseket 1958. no­nember 1-től december 31-ig; a járási konferenciákat 1959. január 1-től január 31-ig; a kerületi konferenciákat 1959. feb­ruár 14—15-én és 21—22-én kell meg­tartani. A központi közgyűlést 1959 márciu­sában tartjuk. A CSEMADOK fennállásának tízéves évfordulója alkalmából 3 koronás em­lékbélyeget adunk ki. 5. A CSEMADOK Központi Bizottsága megbízza a kerületi elnökségeket, hogy a CSKP XI. kongresszusa határozatának megvitatása és e határozat végrehajtá­sának elősegítése céljából 1958. szep­tember 28-ig hívják össze a kerületi bizottságok üléseit. A CSEMADOK mint kultúregyesület így járul hozzá kulturális forradal­munk hatékonyabbá tételéhez. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja XI. kongresszusának határozata szellemé­ben — a fent részletezett munkával segíti elő a szocializmus építésének mielőbbi betetőzését s főleg a falusi dolgozók kulturális felemelkedését. A CSEMADOK Központi Bizottsága 11

Next

/
Thumbnails
Contents