A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-21 / 38. szám

Hmf ám um? Ha a mai ember tudni akarja „hányat ütött az óra", előveszi zsebóráját, vagy egy pillantást vet a karkötőórájára és leolvassa a pontos időt, amit egyébként a rádió is naponta többször bemond. Természetesen a rég elmúlt időkben nem állt az ember rendelkezésére semmiféle zseb-, karkötő- vagy toronyóra, de az emberi elmésség mégis meg tudta oldani ezt a feladatot is. Már a történelemelőtti idők primitív emberét is maga a természet kényszerítette arra, hogy idejét valamiképpen beossza; ezt az időbeosztást természetesen és szükségszerűen a nap járásához kellett igazítania, anélkül, hogy az egyes időszakok tartalmát valamiképpen „megmérte" volna. Ha a földbe függőlegesen egy rudat tüzünk, úgy az napsütésben a földre veti árnyékát. Éz az árnyék napkeltekor és napnyugtakor a leghosszabb, és körülbelül félköralakban mintegy körüljárja a rudat olyképpen, hogy akkor válik a legrövidebbé, amikor a nap éppen az illető helység délkörén halad keresztül, vagyis délben. Igv maga az árnyék váltakozó hossza szolgálhat mértékül az időmérésre. Az ilyen NAPÓRÁK (Gnomon a görög elnevezésük) tényleg használatosak voltak, az ókorban természetesen ezek még nagyon kezdetlegesek voltak, mert csak nappal és csak szép időben, vagyis napsütésben működtek. Több mint két és félezer évvel ezelőtt Babilon városában egy másfajta óra, mégpedig egy vízóra segítségével jelezték az "időt. Erre a célra egy hengeralakú edényt napkeltekor megtöltöttek vízzel, mely az edény alsó részében levő kis nyíláson át megint kifolyt. Az edény és a klfolyőnyflás úgy voltak méretezve, hogy — mai időegységgel mérve —, pontosan négy óráig tartott, amíg az „őra" teljesen kiürült. Ilyen vízióráknak, bár körülményes volt a kezelésük, mégis nagy előnyük volt a napórákkal szemben, hogy függetlenül az időjárástól minden időben üzemben voltak. Idővel aztán tökéletesedtek a vízórák. A régi görögök és rómaiak vízvezetékből töltötték fel, úgyhogy nem kellett többé a vizet nehéz munkával felhordani. Rövidebb időegységek mérésére hamarosan folyadék helyett homokot kezdtek használni már a régiek is. A ma használatos homokóráknál a lepergési idő-rendszerint 3 — 10 percig tart és az üveg beosztásain leolvasható. Az ókor leghíresebb vízóragyártói Alexandriában voltak. Itt találták fel és készítették el az első, vízvezetékből táplált „önműködő" órákat is. Mintegy 2000 évvel ezelőtt élt ott egy Ktesihi nevű ember; az ő nevéhez fűződik az első automatikus vízóra elkészítése. 761-ben Kis Pipint a római pápa ajándékozta meg egy vízórával, de azon idők legcsodálatosabb óráját 807-ben Harun al Rasid híres bagdadi kalifa küldte Nagy Károlynak. Ez az arannyal és drágakövekkel ékesített remekmű minden óra elteltét harangütéssel jelezte, és ugyanakkor kinyílt az órát körülvevő 12 ajtócska közül egy-egy (délben egyszerre mind a tizenkettő), és előbukkant egy-egy díszes lovag. Lassankint Európa többi országaiban is elterjedtek a vízórák, de azért még mindig elég nagy ritkaságszámba mentek. Hogy az első a szó mai értelmében vett, súlyokkal és kerekekkel működő órát hol, mikor és ki találta fel, azt nem tudjuk. Történelmi tény azonban, hogy Szaladin szultán II. Frigyes császárnak (uraik. 1212-1250) ajándékul egy súlyok által meghajtott órát küldött, melynek értékét 5000 aranyra becsülték. Mintegy 50 évvel később I. Edward angal király (uraik. 1272-1307) a londoni Westminster tornyába szereltetett egy órát, amely a „Big Tom" nevet kapta és 400 éven át jelezte az időt. Később a még ma is működő „Big Ben" vette át ezt a szerepet. A francia Jean Jouvans és a német Heinrich de Wiek voltak azon idők leghíresebb órakészítői. Ez utóbbi 1370-ben állította fel V. Károly francia király (uraik. 1364-1380) rendeletére híres toronyóráját Párizsban, amelynek elkészítésén a mester nyolc évig dolgozott. A XV. század vége felé súly-hajtotta. kerekes órákat már „házi használatra" is kezdtek előállítani: ilyen óra segítségével végezte megfigyeléseit például Tycho de Brache, a híres csillagász. Az első zsebórákat állítólag Henlein Péter nürnbergi lakatosmester készítette 1500 körül. Ezeket az órákat „NÜRNBERGI TOJÁSOK"-nak nevezték el. Henleinnak sikerült a súlyok hajtóerejét spirálrugóval helyettesítenie, de ezek a „zseb"-órák még nagyon kezdetleges és nehéz alkotmányok voltak, csak egy mutatóval ellátva, óraüveg nélkül. Csupán 1700 táján találkozunk az első, két mutatóval és óraüveggel ellátott zsebórákkal, és mintegy 70 évvel később feltűnik már a másodpercmutató is. Idővel aztán annyira tökéletesedett az órakészltés művészete, hogy valóságos ékszer-remekmüveket állítottak elő, a legkülönbözőbb formákban, ezüstből, aranyból, drágakövekkel ékesítve. De bármilyen remekmüvek voltak is azok a készítmények, igazán pontosan járó órákat csak azután sikerült összeállítani, miután a holland Christian Huyghens híres tudós 1656-ban feltalálta és elkészítette az első ingaórát. Ezután az órák mindjobban tökéletesedtek és a fejlődő tudomány és különösen a hajózás követelményeinek megfelelve, mind nagyobb és nagyobb pontosságot értek el. A mai csillagászati és hajózási célokat szolgáló úgynevezett CHRONOMETER-ek eltérése alig 1 — 2 másodperc évenkint, de tökéletesen pontos óra ma sem létezik, mert a hőmérsékletváltozások, a levegő nedvességi fokának ingadozása, az anyagsúrlódás és kopás és sok más körülmény még akkor is károsan befolyásolja az óra szerkezetét, ha — mint az a csillagászati órákkal történik — azokat erre a célra különlegesen berendezett, elzárt pincehelyiségben állítják fel. A legpontosabb órát maga a természet ajándékozta nekünk, és az a csillagos égbolt. Minthogy azonban a föld forgási ideje is állandóan lassul, amint azt a csillagászok pontos számításai megállapították, ez az „óra" sem mondható tökéletesen pontosnak. Ámde tekintettel arra, hogy a földforgás lassulása olyan kis méretű, hogy évmillióknak kellene eltelnie, amíg ez számunkra észlelhetővé válna, bátran tekinthetjük a csillagos égboltot valóban pontosan járó óraműnek. jtonota Gyógyszerek készítéséhez szükséges értékes nyersanyagot minden mennyiségben felvásárolunk. v13